Home Characters Contacts More blogs

2014. november 29., szombat

#20. - Szerelmes vagy, teljesen az ujja köré csavart, pedig még csak nem is tud róla

Dear readers
Hm, egy hét alatt elkészültem az ez utáni résszel, melynek nagyon örülök. Ezt a részt eredetileg egyáltalán nem így terveztem, és örülök, hogy végül mégis így írtam meg.:) Az előző részhez kapott pipákat köszönöm, bár ez a szám elég kevés, majdnem ötven olvasótól, egy kicsit többnek kéne lennie, nem igaz? Mindegy, visszajelzésekért nem fogok könyörögni, helyette inkább megköszönöm azt, amit kapok.(: Remélem tetszik a rész, a következővel nem tudom mikor jelentkezek. Jó olvasást!:*♥xx.
Patricia F.

Harry Styles

2013. március 03.
Akármilyen részeg is vagyok, a fejem szinte azonnal kitisztul, amint megpillantom a csinos lábakat, s a rózsaszín szoknyát. Arcára sem kell felnéznem, egyből tudom, hogy Alexa az. Rögtön felpattanok, ám a sok alkohol mennyiség miatt nagyon megszédülök, és valószínűleg visszaestem volna a lábai elé, ha nem kap el. Arca közel van, mélységesen barna szemei mintha a szomorúság miatt csillognának, száját egy vonallá préseli, arca keménységet mutat. Sosem láttam még ilyennek, gondolom, nem jó kedvében néz rám így. Érzem, hogy most basztam el mindent, ami közöttünk volt. Elnézést kér, vet rám egy utolsó pillantást, majd a lányra, s visszavágja az ajtót legalább olyan erővel, mint ahogy becsapta. Az agyam elborul, jobb öklöm erősen találkozik a fallal, a fájdalom pedig azonnal lesújt rá. Felordítok, majd térdre rogyok, miközben az öklömet szorongatom és erősen hasamhoz szorítanom. Rohadtul fáj. Szemeimet erősen összeszorítom, még sírni is kedvem lenne, de látószerveimet teljesen száraznak érzem, egy könny sem buggyan elő.
Összerezzenek a zajra, amivel megint kicsapódik az ajtó. Inkább fel sem nézek, a karomat szorongatom továbbra is, miközben előre hátra ringatom magam, s várom, hogy elmúljon a fájdalom, mely ebben a pillanatban elmúlhatatlannak tűnik.
- Harry, mi a fene történt? – hallom meg magam mellől Louis hangját.
- Cseszettül fáj… - nyögöm ki nagy nehezen.
- Mi Harry?
- A karom! – nézek fel rá.
- Mit csináltál?
- A falba vágtam…
- Te hülye! – ránt fel a földről. Kicibál a kis szobából, teremből, raktárból, vagy tudom is én miből, és egy hátsó kijárat felé húz. Lemegyünk egy emeletet, majd kilöki a nagy ajtót, így egy kis utcába lyukadunk ki. Bevágódunk a kisbuszba, majd Louis utasítására az el is indul, egy közeli kórház felé. – Mi történt? – szegezi nekem a kérdést együttérzés nélkül. – Láttam, amint Alexa eltorzult arccal végig nézi a kis jelentet, amit leműveltél azzal a csajjal, majd utánatok ront egyből, ahogy bementek abba a szobába. Egy pár másodperc múlva meg ki. Pont belé ütköztem. Harry. Sírt.
- Mi? Sírt? Biztos ez Lou? Tényleg láttad a könnyeit?
- Hatalmas krokodilkönnyeket az arcán legördülve – bólogat.
- Ó, bassza meg!
- Bizony, bizony. Harry, hogy lehettél ennyire hülye? Mit gondolhat most rólad? Nem is értelek. Ha szerelmes vagy belé, miért másik lányt csókolgatsz?
- Mert őt mintha csókolgatnám – horkanok fel, s mondandóm elég gúnyosra sikerül, pedig nem szeretném. Louis nem tehet semmiről.
- Tudom, hogy nem Harry. De akkor is… ezt nagyon nem kellett volna! – túr a hajába, én pedig hátradöntöm a fejem és lehunyom a szemeim.
- Nagyon fáj a kezem – suttogom.
- Tudom, ezért megyünk a kórházba. De mi történt miután bementetek?
- Épp, a csaj felett voltam… mikor egyszer csak kivágódott az ajtó. Amint megláttam, hogy ő az, felpattantam, megszédültem, ő elkapott. Az arca pedig… sosem láttam még ilyennek. Louis, az arca kemény volt, szemei jéghidegek és olyan lesajnálóan nézett… Nagyon mérges lettem magamra, és hirtelen felindulásból az öklömet a falba vertem.
- Ajj, Harry! – csóválja meg a fejét.
A recepciónál a kórházban rögtön hívnak is egy doktort, aki elkísér a vizsgálóba. A vizsgálat elvégzése után a doktornő sejtése megerősödik, miszerint eléggé megzúzódott a kezem. Szerencsére tudja, ki vagyok, így nem kell neki magyarázkodnom se. Azonnal gipszbe rakja, elmondja a további információkat, majd utamra enged.
- Begipszelték? – kérdezi, rögtön Louis amint becsukódik mögöttem az ajtó.
- Igen – morgom.
- Akkor most menjünk haza!
- Nem. Beszélnem kell Alexával.
- Most? Biztos, hogy nem! Haza megyünk és mindketten aludni fogunk. Majd holnap magyarázkodsz neki – ragadja meg az ép karom.
- Louis! Beszélnem kell vele… Elrontottam. Mindent.
- Tudom. De most már csak rontanál a helyzeten. Kialszod magad, és tiszta fejjel beszéltek majd.
- Utálom, mikor igazad van! – mondom dühösen.
Otthon csak lekapkodom magamról a ruháim, majd bedőlök az ágyba. Louis még rám dobja a takarót, majd magamra hagy, én pedig egyből elalszok.

2013. március 04.

Erősen lehunyva a szemeim hallgatom Louist. Amint befejezi síri csend telepszik ránk. Emésztem a hallottakat. Teljesen tisztába vagyok vele, hogy ha iszok, elködösödik előttem minden normális dolog és csak azt látom, amit az alkohol segítségével látni akarok. Megbántottam Alexát, nem gondolkoztam mikor azzal a lánnyal voltam. Elvette az eszem, amiben az alkohol megint csak közrejátszott. Egy kicsit talán nyugtat az, hogy nem történt semmi, bár ő ezt úgy sem tudja. Szerintem nem is itt aludnak Niallel. Hát persze, miért itt aludnának? Miért is nem kettesben Niall lakásán?
- Kösz Louis – szólalok meg végül. – Hogy elvittél az orvoshoz. Meg, hogy egyáltalán nem hagysz egyedül ezekkel a gyerekes problémáimmal.
- Ugyan Harry! Szerelmes vagy, teljesen az ujja köré csavart, pedig még csak nem is tud róla. Én pedig a legjobb barátod vagyok, még jó, hogy foglalkozom veled.
Mosolyognom kell Louison, igazi jó barát, és nem is tudom, mit csinálnék, ha ő nem lenne. Legjobb döntésem volt, hogy elmondtam neki mindent.
- Oké, akkor most elmegyek a kisboltba, és veszek valamit reggelire… Vagy is, mennyi az idő?
- Dél van – nevet fel.
- Hm, és van itthon valami kaja? – kérdezem, miközben felállok, és a konyhába sorolok, hogy megnézzem, én magam is.
- Szerintem semmi.
Louisnak lett igaza, a hűtő üres volt, a spájzban meg csak olyan dolgok voltak, mint chips, csoki, kukorica konzerv, satöbbi. Ezekből nem tudunk megebédelni, szóval muszáj elmennem egy boltba.
- Felöltözök, és elugrok egy szupermarketbe.
- Jövök én is. Amúgy sem tudnál biztonságosan vezetni. És csúszik is minden – tápászkodik fel a kanapéról.
- Oké, akkor gyors felöltözök – szaladok fel a szobámba. Magamra kapok egy farmert, pulóvert és leveszem a válfáról a barna kabátom, majd a pénztárcámmal és a telómmal a kezemben megyek vissza le. Utánam érkezik Louis, ír egy cetlit, amit a hűtőre ragaszt, majd indulunk is.
Odakint sűrű köd van, csak a házak fényeit látom, amik világítanak. A levegő nyirkos, hideg, arcomat csípi a szél, egyik kezemre kesztyűt húzok, és másikkal együtt betuszkolom barna kabátom zsebeibe, ám a gipszes nem igazán fér be, így azt magam mellett hagyom. A kocsiban azonnal fűtést kapcsolok, ami csak pár perc után kezdd érződni. Louis lassan hajt, az utak nagyon csúsznak, az éjjel fagyott. A rádióból csak dugókat, baleseteket és elkerüléseket lehet hallani, így tanakodunk, mégis merre menjünk, hogy mindent kikerüljünk. Végül pár kis utcán keresztül eljutunk a közeli bevásárlóközpont mögött. Parkolunk a mélygarázsban, majd lifttel felmegyünk.
- Tudjuk egyáltalán, mit akarunk főzni?
- Hát ööm… - vakarom meg a tarkóm.
- Jó lenne akkor eldönteni – vesz el egy kocsit, majd azzal térünk be a hatalmas üzletbe. – Mi lenne, ha valami kínai kaját csinálnánk?
- Kínait?
- Egyszerűet, ami menne.
- Na de mégis milyet?
- Mondjuk. Szezámmagos csirkegolyócskák… rizzsel. Na?
- Nem rossz. Oké. Akkor csirkét vegyünk.
- De ehhez előtte jó lenne valami édes leves is nem?
- Mondjuk alma?
- Vagy meggy.
- Jó, akkor előbb vegyünk húst.
Végül megállapodtunk egy desszertben is, ami a vanília puding, és fagyasztott gyümölcsök; szeder, málna, eper, ribizli. Bevásároltunk, de csak a vacsorához, illetve még egyéb élelmiszereket, hisz holnap már utazunk is vissza Dublinba. Kipakolunk az autóba, majd én visszaviszem a kocsit a helyére. Éppen indulnék vissza, mikor valaki leszólít.
- Harry! Ne haragudj, tényleg te vagy az? – háttal állok neki, de arcomon máris széles mosoly terül el, mert tudom, hogy csakis egy kedves rajongó lehet az.
- Szia… sztok! – amint feléjük fordulok, észreveszem, hogy két körülbelül tizenöt éves lány állhat előttem.
- Úristen, ez tényleg ő! – ragadja meg az egyik karját a másik lánynak. – Ne haragudj, csak nem akarjuk elhinni, hogy te vagy az.
- Hát pedig, itt vagyok teljes életnagyságban – nevetek fel.
- Készíthetnénk egy közös képet?
- Persze! – aki eddig beszélt, most odaadja a telefonját a barátnőjének, és mellém áll. Bal kezemet átdobom a vállán, és közelebb húzom magamhoz, mire egy kicsit felbátorodik ő is, és szorosabban átölel. Elkészül a kép, majd csinálunk egy másikat is a másik lánnyal, aki vagy szégyellős, vagy a döbbenettől, amit én váltok ki belőle, nem tud megszólalni. Ugyanígy teszek, ám ő most a jobb oldalamra áll. Kabátom ujja felhúzódik, ahogy átkarolom, és ezt kicsit később veszem észre.
- Tudjuk, hogy tegnap Niall barátnőjének a szülinapját ünnepeltétek! Jó volt? – kérdezi érdeklődve a beszédes lány, én pedig mosolyogva bólintok.
- Igen, jót mulattunk.
- És… figyelj Harry, tudom, hogy ez nem rám tartozik, és semmi közöm hozzá, és az is lehet, hogy megharagszol, ha felteszem ezt a kérdést… de nem tudom megállni. Szeretném tudni, hogy ki volt az a lány, akivel tegnap este voltál. A képeken látszik, hogy egy picit ittas állapotban vagy, szóval… mi nem is hibáztatunk, a te életed, és mi nem szólhatunk bele… és kár volt felhoznom – túr a hajába kétségbeesetten.
- Bevallom nektek, azt a lányt én sem ismerem, és szerintem már nem is fogom. Tény, hogy sokat ittam, de köztünk, nem történt semmi sem, mert… mert ez történt – húzom fel a kabátom ujját, hogy meg tudjam mutatni a gipszem. A két lány elkerekedett szemekkel merednek a begipszelt jobb kezemre, majd végül az a lány szólal meg, aki eddig még egy szót sem szólt.
- Mi történt? – veszi a kezébe az én kezem, én pedig elhúzom a szám. Azt nem mondhatom nekik, hogy dühömben a falba vertem. Kénytelen leszek valamit füllenteni.
- Csúszott a lépcső, és elestem – találom ki gyorsan, belülről az ajkamat rágcsálom idegesen, mint mindig, mikor hazudnom kell. – Részeg is voltam, rásegített a helyzetre. Nem tört el, csak megzúzódott – mosolyodok el halványan.
- Jaj, Harry, vigyázhatnál jobban is magadra! – mondja szörnyülködve.
- Igen, tudom.
- Igazán nagyon örülnék neki, ha találnál végre valakit, aki hozzád való. Lehet, hogy most ez így jó neked, de mennyivel jobb lenne, ha egy kedves, aranyos lány elrabolná a szíved, és lehetőleg nem törné össze. Rád fér a boldogság Harry. Egy ilyen kedves lányt kívánok neked, remélem, hamarosan rátalálsz – mosolyog fel rám a csendesebbik lány, miközben a kezében még mindig az enyémet tartja, majd óvatosan elengedi.
- Köszönöm lányok. Jól esik, hogy így aggódtok értem. De most már mennem kell, ebédet főzni, mert, ha Niall felkel azért fog kiáltani először.
Erre a lányok felnevetnek, majd utoljára megölelnek. Elköszönök tőlük, és visszasietek a kocsihoz, ahol Louis várt.
- Láttad? – kérdezem és nagyot sóhajtok. Hátradőlök a puha ülésbe és lehunyom a szemeim. Nagyon aranyos volt ez a két lány, el sem hiszik, mennyire beletrafáltak a dolgokba. Egy barátnő, aki szerintük kellene nekem. Egy olyan lány, aki vigyáz rám, szeretettel halmoz el, aki mellett boldognak érezhetem magam. Van egy ilyen lány, aki elrabolta a szívem, csak épp azt nem tudja, hogy össze is töri.
- Rajongók. Igen – mosolyog. – Miért készültél ki ennyire? – kérdezi összeráncolt szemöldökkel.
- Csak rákérdeztek arra, hogy ki volt az a lány tegnap este.
- És te mit mondtál?
- Hogy én sem ismerem, és nem hiszem, hogy meg fogom. És, hogy nem történt köztünk semmi.
- És most rosszul érzed magad, mert…?
- Mert az egyik lány azt mondta, hogy örülne neki, ha találnék valakit, aki elrabolná a szívem, és lehetőleg nem is törné össze. Egy ilyen kedves lányt kívánnak nekem – sóhajtok egy nagyot keserűségemben.
- Már megtaláltad, csak még ő nem tudja. Szerintem most, ne gondolkozz ezen. Biztos aranyos lányok voltak, és kedvesek, hogy így aggódnak. De ezen most tényleg ne rágódj Harry!
- Jó, jó, megpróbálok!
Louis elindítja az autót, s arra indul vissza, amerről jöttünk. Otthon Liam és Niall már ébren várnak.
- Vettünk kaját ebédre – közli Louis, amint lerakja a pultra a két szatyrot, majd én is lerakom a harmadikat. Leveszem a kabátom és visszaviszem az előszobába, majd felakasztom a fogasra.
- És mit fogunk csinálni? – kérdezi Liam, miközben Louis mellet pakol ki.
- Szezámmagos csirke golyócskák rizzsel és meggylevessel.
- Mhhm, korog a gyomrom – nyög fel Niall a fejét fogva, aztán kipillant két tenyere közül, végül elveszi onnan kezeit.
- Hazza, mi történt a kezeddel? – pattan fel és két szempillantás alatt mellettem terem. – Ez gipszelve van, mit csináltál? – sipákol. Liam is oda áll a másik oldalamra, Louis pedig csak pakolt tovább.
- Tegnap este jöttünk haza Louissal, és elcsúsztam a lépcsőn – mondom a fiúknak is ugyanazt, mint a két lánynak.
- De béna vagy Harry! Miért nem vigyázol jobban magadra? – csesz le Liam. – Gondolom nem tört el.
- Nem, csak zúzódott.
- Rajzolhatok rá? – kérdezi csillogó szemekkel Niall, én meg vigyorogva megforgatom a szemem. – Rajzolj – mondom nevetve, ő pedig elszalad, majd egy fekete filctollal ér vissza. Leülünk a kanapéra, és míg Niall a kezemre alkot, én addig előveszem a telefonom és beírva a négy számot feloldom. Őszintén egy kicsit félek, mit is pingál rá Niall, de annyira belehajol, hogy esélyem sincs látni. Inkább lefotózom a cuki fejét, amint nyelvét kidugva koncentrál, szőke haja a homlokába hullik. Egy pillanatra elfelejtem Alexát és Niallt, egy teljes pillanatig nem gondolok rájuk, hogy ők egy pár, és ugyanúgy viszonyulok Niallhöz, mintha semmi sem történt volna. Csak, hogy ez az egyetlen szép pillanat félbe szakad, amint meghallom a bársonyos hangot, mely szinte simogatja a fülemet. Rögtön felkapom a fejem, és a látványra, ami fogadott, nem voltam felkészülve. Barna, hullámos, kócos haja vállára omlik, szemei álmosak, arca üvölt arról, hogy most kelt fel. Egy hosszú kinyújtott szürke póló van rajta, ha jól sejtem fehérneműn kívül más nem is. Gyönyörű arcát körbeöleli egy aranyos mosoly, és ettől én is magamtól mosolyodok el. Hosszú, barna combjai csábítóan néznek ki, és még egyszer végig mérve gatyafeszítőbb látványt nyújt, mint az a lány tegnap a bulin. Niall nem néz fel barátnőjére, annyira belemerül a rajzolgatásba, Alexa tekintete barátjáról, rám vándorol. Arcáról szépen lassan visszahúzódik az a csodás mosoly, barna szemeiben egy kisfény újra kigyúl, s ez a kis fény bátorságot és bizalmat ad; talán még kimenthetem magam nála.

1 megjegyzés: