Home Characters Contacts More blogs

2015. július 23., csütörtök

#39. - Örülök, hogy megtetted helyettem az utolsó lépést

HEYYYYY
OMG, nagyon -nagyon sajnálom, amiért eltűntem! Nem kapcsolt be a gépem, azt hittem teljesen tönkre ment, de aztán most mégis bekapcsolódott, és megírtam az utolsó részt, így itt van az utolsó előtti. Még most sem jó, kikapcsol und nehezen kapcsol be, de amíg tudok írni, addig megvagyok vele elégedve. Nos, remélem tetszik nektek a rész, Beccsu megint rengeteget segített benne.♥ Csaje, neked nem lehet elégszer megköszönni!!!♥ Élvezzétek a nyarat, jövőhéten pedig hozom az utolsó részt az Intricate -ből!:)♥♥ Jó olvasást!(:xx.♥

Patricia P.
Harry Styles


2013. augusztus 18.
A nappaliban a srácok ülnek kiegészülve Niallel és Alexával.
- Sziasztok! – lehelem, és megtámaszkodok az ajtófélfába, nehogy elszédüljek. Lola szorosan mellém áll, és a kezem után nyúl, megfogja, majd megszorítja kicsit.
- Végre – pattan fel vigyorogva Zayn, utána követi Liam, Louis pedig meglöki Zaynt, hogy elől állhasson. Lola még egyet szorít a kezemen, ezúttal erősebben, én pedig összekapom magam és Louisra nézek.
- Srácok, bemutatom nektek Lolát – nézek a lányra, aki idegesen mosolyogva néz vissza a fiúkra, és nekem is önkénytelenül mosolyognom kell. – Lola, ő itt Louis…
- Nagyon örülök Lolita, végre, hogy megismerhetlek – nyújtja a kezét barátságosan.
- Lola a nevem – mondja Lola újból tettetett vigyorgással, és nekem muszáj nevetnem.
- Oké, ne haragudj, Lola – mondja mosolyogva Louis, és miközben arrébb áll, rám pillant és elégedetten bólint.
- Zayn – szólalok meg újra.
- Szia, Lola – mondja mézes –mázos hangon, és kezet fog vele. Látom rajta, hogy nagyon bejön neki, különben amúgy nem is viselkedne így.
- Hello – fog vele is kezet. Zayn is félre áll, és Louis karjába csípve rám meresztgeti a szemét. Alig sikerül visszafognom a hangos nevetésem.
- Szia, Liam vagyok – mutatkozik be neki kedvesen Liam, hozza a szolid formáját, ami miatt kicsit kezd alábbhagyni a gyomorgörcsöm.
- Szia – mosolyog szélesebben Lola is, szinte olvasok a gondolataiban, amint „Végre egy normális!”, mondatot motyog magában. Liam Zayn mellé áll, és nyugtatólag a vállára rakja a kezét, majd visszább nyomja.
- Szia, Lola, nagyon örülök, hogy megismerhetlek! – nyújtja a jobbosát végül utoljára Niall.
- Szia, Niall – köszön vissza Lola magabiztosan, Niall pedig elismerően a fiúk mellé áll.
- Hű, na, végre Harry, hogy elhoztad… - kezdi Zayn és már újra Lola elé lépne, mikor Louis és Liam visszarántják. Maradt még valaki, akivel Lola nem ismerkedett meg. – Na, már, srácok – sziszegi mérgesen Zayn, közben pedig Alexa lépked Niall mellé.
- Szia – mosolyodik el és a kinyújtja a jobb kezét. – Alexa vagyok. Niall barátnője – villantja meg makulátlan fehér fogait.
- Hello. Én pedig Harry barátnője – rázza meg a kezét mosolyogva Lola, nekem pedig egy pillanatra elkerekednek a szemeim, majd mikor Lola visszahúzza, a kezét összekulcsolja az ujjainkat, és újból szorít egyet az övével összefonódó végtagomon.
- Ó, ezek szerint már együtt is vagytok? – kérdezi erőltetett nevetéssel.
- Nem, még mindig csak barátok vagyunk. Miért, talán zavarna, ha együtt lennénk?
Egy szót sem szólok, csak várom, hogy majd valaki kínosan arrébb tereli a témát. Alexa rám néz, én pedig szándékosan Lolára nézek, csak, hogy érezze, hogy nem sikerül mindig elgyengítenie. Francba, igazából sosem szabadna elgyengítenie! De most nem sikerült neki, az biztos.
Niall tekintete vonzza az enyémet, így mikor rápillantok egy fajta „Tartsd nyeregben a csajod” kifejezést küld felém. Legszívesebben elbújnék a kanapésziget mögé, és onnan figyelném az eseményeket, de mielőtt még megfutamodhatnék, Liam megmenti a hátsó felem.
- Na és Lola, hogy viseled a refelektorfényt, amit Harry barátunk mellett kapsz mostanság? – kérdezi barátságosan, miközben visszaindul és leül a kanapéra, én pedig Lola mögé lépek, és a derekára téve a kezeim kezdem befelé tolni, majd lehuppanunk mi is az ülőalkalmatosságra.
- Hát, azt még lenyelem, hogy mindenhol magamat látom vissza, de az már felháborító, amit a rajongóitok művelnek!
- Ó igen, emiatt már rágta is a fülem.
- Persze, mert nem bírsz semmit sem kiírni, ami kicsit lenyugtatná őket!
- Sosem alkalmas időpontban hozod fel, oké? – próbálok védekezni.
- Aha, hát persze. Csak tudod, miközben órákat töltesz a vécén, és játszol, én pedig dörömbölök neked, kiszólhatnál, majd felléphetnél twitterre, vagy nem tudom hova és kiírhatnád, hogy álljanak le! – néz rám összeszűkített szemekkel, persze a srácok már fetrengenek a röhögéstől.
- Hát… jó, ezt most megkaptam.
Lola elégedetten bólint, Alexa pedig felteszi a következő kérdést.
- Hogy ismerkedtetek meg?
- Ó, hát, ha agyrázkódással járó emlékezetkiesésem lenne, se felejteném el – mondja rögtön Lola, a srácok pedig tovább sírnak.
- Ó, valóban? – vonja fel ívelt szemöldökét Alexa, és mintha mosolyában ott bujkálna valami hamisság.
- Harry, a kis fa fejével, nekem jött, de annyira ám, hogy még a bicikliről is ledöntött.
- De te sem figyeltél! Mert ha figyeltél volna, akkor nem döntöttelek volna le a bicikliről! – védekezem rögvest.
- Jaj, drágám, te vagy a férfi, te vagy a hibás! – csap a combomra. – Kész! – zárja le.
- Hőőő, nem mindig a férfiak a hibásak! – emeli fel a kezét Louis.
- Louis, ezt csak azért mondod, mert ugyanolyan fából faragtak.
- Kikérem magamnak! – sipít fel, én pedig nevetni kezdek.
- Jól van, kérd. De attól még ez az igazság – tárja szét a karjait.
Louis és Lola heves vitázásba kezdenek, de nem durvába, ami akár elfajulhatna. Épp úgy veszekednek, mint ahogy mi szoktunk, úgy hogy aggodalomra semmi ok.
Tekintetem többször is Alexára téved, és megállíthatatlanul elnevetem magam arckifejezése láttán. Ha szemmel ölni lehetne, akkor Lola valószínűleg már alulról szagolná az ibolyát. A lány, kiért nap –mint nap megszenvedek, akinek mindenemet odaadtam volna, ha elfogadott volna, féltékeny. De ezekre a dolgokra már csak múlt időben tudok gondolni, ugyanis azok után, ahogy játszadozott velem, nem hiszem, hogy valaha képes lennék ugyanolyan hiba nélkül a lábai elé esni. Szóval visszatérve Alexára, féltékeny, nagyon is. És én pedig leírhatatlanul élvezem.
Olyannyira, hogy közelebb húzódom Lolához, kezemet átvetem a vállán, és átkarolva magamhoz húzom, így a mellkasomnak dől, miközben még édes hangjával folyamatosan csacsog a srácoknak. Nem is értem, hogyan szoronghatott a találkozás előtt.
Lola nem húzódik el, sőt mocorog egy picit, míg végleg kényelmesen ülünk hátra dőlve mindketten. Liam kimegy a konyhába, Niall felszalad valamiért a szobájába, Alexa pedig követi.
- Louis, mutasd már meg azt a cuccot, amit vettél! – fordul Zayn Louis felé.
- Milyen cuccot?
- Tudoood, azt, amit még Olaszban vettél a kocsidba.
- Jaa, az kint van a garázsban.
- Na, ne Louis – forgatja barna szemeit Zayn, és követi Lout kifelé.
- Kicsit halálra rémültem, mikor azt mondtad Alexának, hogy a barátnőm vagy – dörmögöm a fülébe rögtön Lolának, mikor mindenki halló és látó távolságon kívül van.
- Tudom, de… baj? Nagyon, de nagyon nem csípem!
- Tudom babe, és nem, egyáltalán nem baj. Látod, milyen féltékeny? Élvezem, nagyon – vigyorgok le rá.
- Engem pedig felcsesz, hisz’ elvileg már Niall menyasszonya!
- Valahogy nem izgat. Jól esik, hogy szenved. Tudom, hogy nagy disznóságnak hangzik, de ez az igazság. Az, hogy nem én féltékenykedem, amiért Niall ölében ül, vagy, hogy hozzábújik, és a haját piszkálja, felemelő érzés! Tényleg!
- Elhiszem – néz fel rám mosolyogva, és kezét az arcomra csúsztatja, én pedig tenyerébe hajtom a fejem. Lola mögött az ajtóban megpillantom Alexát, és egyszerűen elragad a hév, ajkaimat az ölemben ülő lányéra tapasztom.
Fogalmam sincs, hogy mit gondoltam ekkor, hogy miféle cselekedet vitt rá. Vagy talán mégis. Alexa régóta figyelhetett, és az alkalom, az időpont, az időzítés, annyira tökéletes volt, hogy egyszerűen csak megcsókoltam Lolát.
Lola először meglepettnek tűnik, aztán halkan a számba kuncog és karjait a nyakam köré fonva viszonozza a csókot. Tudom, hogy tudja, hogy nem csak úgy csókoltam meg. Hanem mert, nyomós okom van rá, méghozzá Alexa.
Fütyülést hallok a háttérből, de őszintén, túlságosan lefoglal Lola ajkaink kényeztetése. Egyszerűen nem tudom, hogy eddig, hogyan tűrtőztethettem magam.
- „Nem vagyunk együtt!” – kezd el utánozni Louis, valljuk be, pocsékul, mikor végre elszakadok Lola szájától. Arca felragyog, tekintetem újra duzzadt ajkaira vándorol, és úgy érzem, muszáj megint éreznem a csókját.
- Nem akartam ezzel bemutatkozni. Úgy gondoltam, majd kicsit később elmondjuk. De hát, lebuktattatok – kuncog Lola.
- Ó, na, ne, meséljetek el mindent! – ugrik rögtön elénk Louis. – Komolyan, mióta vagytok együtt?
- Egy hónapja.
- Két hónapja – mondjuk egyszerre Lolával az előre nem lebeszélt, eltérő válaszokat. Alkalmunk sem lett volna, ilyenekről dumálni.
- Egy hónapot nem tudsz észben tartani? – fordul felém tettetett dühösséget színlelve. – Anyám, Harry, mi lesz majd egy év múlva? A fejedbe kell verjem, mikor jöttünk össze??
- Jóó, csak tudod, veled úúgy repül az idő, és olyan jó minden veled töltött perc, teljesen azt hittem már, hogy két hónapja vagyunk együtt – vigyorgok. – Ne haragudj, baby – fúrom fejem a nyakába, így nem látom reakcióját, de szinte tudom, hogy nagy kék szemeit forgatta.
A srácok persze totál kiröhögik a bénaságom, és Isten tudja miért, de elkezdik Lolát perverz beszólásokkal illetni, ami miatt már nekem vörös a fejem.
- Jól van, elég lesz már! – kiáltom, Louis meg összepacsizik Zaynnel, az utolsó pajzán mondat szerzőjével.
Érzem, hogy Alexa szinte már lyukat éget a testembe, annyira néz. Rápillantok, miközben még mindig kaján vigyor játszadozik ajkamon, az előbbi miatt. Nem mosolyog, sőt szinte idegesnek látom. Totálisan letaglózta, hogy úgy tudja, együtt vagyunk Lolával. És ez azt jelenti, hogy hiába próbál a legeldugottabb szíve csücskébe zárni, saját maga, és mindenki elől, nem sikerül neki.
Ekkor sípolni kezdd a laptop, ami a sarokban töltődik.
- Srácok, Paul van itt – bök Zayn a képernyőre. Paul valóban látható a laptop elején, egészen normális arckifejezéssel, ami arra enged következtetni, hogy nem vagyunk bajban. Lola felnéz rám, én lepillantok rá, a számra nyom egy rövid csókot, és mellém ül, ezzel jelezve, hogy utamra enged.
Negyed óra múlva végül, én szakadok el elsőként a képernyőtől azzal az indokkal, hogy mosdóba kell mennem. Pedig ez közel sem igaz, csupán csak roppant kíváncsi vagyok, mit művel Lola és Alexa a konyhában, ugyanis teljes csendességgel töltik be a helyiséget.
- Na, jó mondja!
Ezernyi hang közül felismerném az édes spanyol akcentussal beszélő lányt, aki történetesen Lola. Horkantása egyáltalán nem lep meg; egy tulajdonság – már, ha lehet annak mondani –, amit a nap huszonnégy órájában képes volt bármikor megmutatni.
- Várj, had fogadja be az agyam a tőled hallott információkat. Tehát, jobb, hogyha észnél maradok, és nem töröm össze Harry szívét? Napsugaram, ÉN voltam az, aki összeszedte a srác ROMOKBAN heverő szívét, és ragasztotta össze annyira, amennyire csak tudta. És TE voltál az, aki nem figyelt rá, aki játszott vele, és az érzéseivel. Te voltál és vagy is az a személy, akiért nap, mint nap meghalt egy kicsit belül, mert tudja, hogy semmi esélyed nincs nálad. Hiszem, hogy emiatt már nem kell tartanunk, ugyanis elnyertem a bizalmát, és képes újra egy nőben bízni. Ami már azt jelenti, hogy elfelejtett. Te viszont még mindig táplálsz iránta érzéseket! Miközben Niall menyasszonya vagy. Mondd, nem leszel, rosszul mikor tükörbe nézel? Tudod, mit érzett Harry, mikor közölted vele ezt? Nem, tudod, inkább ne tudd meg, mit érzett. A legrosszabb ellenségemnek sem kívánnám azt a fájdalmat. És bevallom, én is hibás vagyok ebben az egészben. Mert, én küldtem New Yorkba utánad, és én erősködtem, hogy menjen el hozzád. Már kezdett felejteni, mikor megálljt parancsoltam, és eldirigáltam a világ másik felére, hogy hozza rendbe a dolgokat. Hozza rendbe a kapcsolatotokat. De belátom, én is hülye voltam. Nem kellet volna megmondanom neki, mit csináljon. Azt hiszem, helyette gondolkodtam. Azt csináltattam vele, amit én csináltam volna. De a véleményem ezennel megváltozott. Fenekestül. Egy önző picsa vagy, tudod? Igen, én ezt úgy jelentem ki, hogy nem is ismerlek, de amennyit Harry elárult róla, van egy kis elképzelésem. Vagy inkább csak volt? Mint láthatod, az elképzelésem is változott. Nem szép irányba. Azt mondod szegény srácnak, hogy szereted? Akkor, amikor már egy kibaszott eljegyzési gyűrű van az ujjadon? Hogy merészelsz egyáltalán ilyet tenni? És most már nem csak azért telt be a pohár, mert Harryt átbasztad, hanem azért is, mert szegény Niallt eteted. Az egy dolog, hogy ő azt mondja neked, hogy ami volt, nem érdekli, mert, hogy a múltban történt. De mintha a jelen más lenne, könyörgöm! Belegondoltál egyszer is, Niallnek milyen lehet? Édesem, nem lehetsz ilyen fafejű! Két srácot szeretsz egyszerre. És igen, egy önző picsa vagy! És nem fogja senki megváltoztatni a véleményem. Szánalmas, amit csináltál. Két srácot is az ujjad köré tekerni egyszerre… Csak gratulálni tudok, kedves Alexa!
Végszóra lépek be a konyhába, mire mindkét lány rám kapja a fejét. Lola tudja, hogy mindent hallottam. És nem bánja. Mert, neki, ez a véleménye.
És bassza meg, de igaza van! Amit az előbb elmondott Lola, mind –mind igazak! És már napok óta kikívánkozik mindez belőlem. Az, hogy ő megfogalmazta, és el is mondta Alexának, gyakorlatilag megtette helyettem az utolsó lépést. És lezárta a kettőnk közti kapcsolatot.
- Én csak szeretném megköszönni Lola, hogy ezt elmondtad. Alexa, nincs hozzáfűzni valóm. Sajnálom!
A nagy barna szemek, melyekbe egykor még rajongással tekintettem, most megtelnek könnyekkel.
- Jó – bólint. – Igazatok van. Én csak, sajnálok mindent. És millió bocsánat, Harry – nyögi ki rekedtes hangon, majd mellettem elhúzva a csíkot, magunkra hagy a konyhában.
Ez után már fogalmam sincs, mi történik odakint. Lola elém lép, és átölel, szorít magához annyira, amennyire csak bír. A szememből kifordul egy könnycsepp, azután még egy, és már csak nem is azért sírok, mert vége. Mert ezzel végleg lezártam magamban mindent vele kapcsolatban. Sokkal inkább a megkönnyebbülés hulláma fog el. És nem akarom becsapni magam, szóval szomorú is vagyok. Igen, azt hiszem, most szomorúságot is érzek.
- Semmi baj Harry. Nem érdemel meg téged – suttogja Lola a fülembe. – Tudom, hogy rosszul esik. Még akkor is, ha örülsz neki. Vagyis, nem vagyok benne biztos, hogy örülsz ennek. Mármint, hogy megtetted az utolsó lépést.
- Te tetted meg – suttogom.
- És haragszol érte?
- Nem. Dehogy. Mint mondtam, hálás vagyok – búgom fülébe, miközben még mindig ölelkezve állunk a konyhában.
- Hidd el, meg kellett tenned – húzódik el kicsit tőlem, éppen, hogy az arcára tudjak nézni. Megcirógatja az arcom, én pedig pont úgy, mint ahogy az előbb a nappaliban, lehunyom a szemem és tenyerébe hajtom a fejem.
- Tudom – sóhajtom. – És tényleg köszönöm. Csúnyaság ezt mondani, de örülök, hogy megtetted helyettem az utolsó lépést.