Home Characters Contacts More blogs

2015. január 23., péntek

#25. - Nem kell így rástresszelni drágám

Dear readers
Gyerekeeek, késtem, bocsánat, elnézést!:( De most itt van megszokottan pénteken a 25. rész.:) Köszönöm szépen az előző részhez kapott pipákat, és kommenteket, nagyon- nagyon örültem nekik!(:♥ Nincs mit mondanom, jó olvasást!♥xx.
Patricia P.

Harry Styles

2013. március 15.
Alexával a lakosztályba menet elmondjuk egymásnak, miket hallottunk a rajongótömegből. Hiába imádjuk a fanokat, egyesek igazán baromságokat tudnak kitalálni, csak a pletyka kedvéért. Ezért is mondta Paul Clairenak, hogy ne lepődjön meg, ha holnapra már a barátnőm lesz.
A hotelszobákban még mindig csend honol, ami azért jó, mert nyugodtan neki kezdhetünk a palacsintasütésnek. Alexa előveszi az edényeket, én addig kipakolom a konyha közepén álló pultra a megvett dolgokat. A töltelékeket ott hagyom, a többit átpakolom a tál mellé.
- Harry, jártas vagy a konyhában? – kérdezi Alexa, miközben előveszi a tojásokat.
- Mondhatni.
- Oké, az nekünk épp elég – mondja, miközben egy kis műanyag tálba kiméri a lisztet. Utána odaadja nekem, hogy a legnagyobb edénybe öntsem bele, én pedig így is teszek. Aztán adunk hozzá sütőport. Várjunk csak. Sütőport?
- Most amerikai palacsinta készül?
- Igen.
- Ó. Én a hagyományos európai palacsintát sokkal jobban kedvelem.
- Nos, hozzávaló van bőven, akkor te csinálj olyat. És a végén a fiúk eldöntik, kié a jobb – vigyorog fel rám, szemei csillognak az izgatottságtól.
- Jó – megyek bele. – Sok szerencsét kislány – kacsintok rá, és meglököm a csípőmmel.
- Hééj – nevet fel és visszalök, de engem ez közel sem tántorít el. Neki fogok az én hagyományos palacsintámhoz, s nem sokára, már trükközgetve sütöm ki a tésztákat. - A francba! – kiáltja Alexa, mikor nem sikerül neki az első.
- Na, mi van, csak nem izgulsz, hogy az enyémek jobbak lesznek? Látod, látod, egy kis stressz, és máris elrontod az elsőt – kacagok, és a helyére rakom a következő palacsintát. Összehúzott szemekkel néz fel rám, én meg még mindig kuncogok. Mérgesen fúj egyet, nem mond semmit, csak újrakezdi. Szórakozottan sütöm tovább a palacsintákat, majd előhúzom a telóm, és bekapcsolok egy kis zenét. Dúdolgatva és néhány sort dalolva folytatom a sütés –főzést majd azon kapom magam, hogy Alexával mindketten mosolyogva énekeljük a dalt. Fél szemmel figyelem a lányt, aki éneklés közben erősen koncentrál, és sikerül neki az első palacsintája. Elhallgatom, ő észre se veszi, gyönyörű hangja belengi a konyhát. A zene lassan elhalkul, ahogyan ő is. Nem néz rám, látom rajta, hogy zavarban van, én pedig ettől még jobban vigyorogva figyelem. El sem tudja képzelni, milyen csodálatos hangja van, és hogy számomra legszebb ének, az övé.
Mire észbe kapok, ő már kisüt jó pár palacsintát, de szerintem nekem, még mindig több van. Visszafordulok a tűzhely és a tészta felé, majd csinálom tovább. A tál, amiben még a folyékony tészta van, lassan kiürül nekem pedig lesz, majdnem ötven darab palacsintám. Ezután a serpenyőt, a tálat, és minden mást, amit használtam elmosom, ám ezzel is hamar végzek. Megfordulok és a pultnak dőlve nézem az előttem álló lányt. Végig mérem tetőtől talpig, a sarkától a feje búbjáig, mivel háttal van nekem. Akaratlanul is olyan dolgok jutnak eszembe, amiknek talán nem kéne, míg egy légtérben tartózkodom vele.
Mérgesen csengő hangja zökkent ki erotikus eszméim közül, s még szerencse, hogy nem néz rám, mert arcom teljesen pírba borul.
- Mit mondtál? – szólalok meg, miután úgy érzem, hogy fejem visszanyerte eredeti színét.
- Nem segítenél? – kérdezi újra, hangjában nyersséget vélek felfedezni. Mögéje lépek, hátulról átölelem, állam a vállán támasztom.
- Nem kell így rástresszelni drágám – nevetek fel, s mivel nem válaszol, folytatom. – Ugyan már, ezek csak palacsinták! Tudod jól, hogy…
- Jól van! Nem is kell a segítséged – veszi le kezeim a derekáról. – És ne becézgess. Menj inkább, hagyj egyedül, míg ezeket megcsinálom – emeli fel picit a hangját, én pedig döbbenten meredek rá. Most mégis mi ütött belé?
- Alexa? – kérdezek vissza. – Most meg mi bajod?
- Semmi Harry! Hagyj, egyedül! – szól még egyet, ezúttal erőteljesebben, én pedig teljesen elképedve kimegyek a konyhából. Egyenesen a szobám felé veszem az irányt, és mérgesen becsapom az ajtót, ami miatt az alvó Louis ijedtében felül és pislogás nélkül mered rám.
Nagyot sóhajtok és lehuppanok mellé az ágyra.
- Ne haragudj, hogy felébresztettelek – mondom, ő pedig megdörzsöli a szemeit, ásít egyet, majd bágyadtan mered rám.
- Miért csapkodod az ajtót ilyen korai reggelen?
- Először is kilenc óra. Másodszor pedig Alexa berágott rám. Megint.
- Hát, de miért? – mondja torzítva, mivel egy újabbat ásít.
- Pedig olyan gyönyörűen indult a reggel – mondom teljesen elvonatkoztatva kérdésétől. Visszadől az ágyba, én pedig elmesélem neki, hogy együtt kávéztunk, majd lementünk a boltba, és megemlítem neki Clariet is, ami miatt teljesen elveszti a fonalat és kérdésekkel bombáz, hogy miről is beszélgettünk. Így a lányt kezdem neki részletesen mesélni, ő pedig szinte nyál csorgatva hallgatja.
- Komolyan Louis, miért nem kéred el a számát? – kacagok.
- Nem tudom – gondolkozik el.
- Ott lesz a koncerten. Szerintem bejönnek a backstage –ba. Akkor majd elkéred tőle, rendben?
- Oké! – bólint és látom rajta, hogy elhatározta magát. Aztán hangosan megkondul a gyomra. – Uh, akkor azt mondtad, van reggeli? – kérdezi eltorzult arccal.
- Erm, van.
- Te nem jössz? – tápászkodik fel, majd nyújtózkodik.
- Nem. Menj csak! – bólint és magamra hagy, én pedig gondterhelten eldőlök az ágyon.

A koncert előtt egy órával már lázban égünk. Szeretem ezt az érzést, noha az izgulás pocsék dolog, de már meg tanultam kordában tartani, és nem is olyan rossz, mint az elején. Egy kicsi izzad a tenyerem, pattogok, alig bírnak leállítani, de ezek általában hatalmas nevetésbe torkollnak, de persze van olyan is, mikor Paul rám parancsol, olyankor pedig próbálok szót fogadni, és amíg nem lépünk színpadra, jól viselkedni. Nem mindig sikerül.
Éppen a fülhallgatómat rakom be, miközben dúdolgatok, mikor beront Louis, arcán látszik, hogy ő is izgul, pedig általában ő nem szokta mutatni. És én tudom, hogy miért izgul ma.
- Jól nézek ki ugye? – lép a tükör elé, én pedig vigyorogva bólintok.
- Ah, honnan is tudhatnád te, inkább megkérdezem Lou –t – viharzik is ki, én pedig fejcsóválva megyek utána a folyosóra.
Lepacsizok néhány statisztával, a zenekar egyik tagja éppen a Kiss You –t próbálja, én pedig elkezdem énekelni a refrént. Váron veregetem, aztán haladok tovább, mikor az egyik szobába beránt valaki. A sminkes szobában vagyunk Louissal, meg még sok mindenki mással, rohangálnak körülöttünk az emberek.
- Jaj, Harry, az előbb láttam a folyosó végén Clariet!
- Tényleg? Biztos minket keres. Miért nem mentél oda hozzá? – indulok is ki, de visszahúz.
- Jól nézek ki nem?
- Az előbb azt mondtad, hogy én honnan is tudhatnám – fonom össze a karjaim durcásan, de ezt persze csak megjátszom.
- Jaj Hazz, én csak azt akarom, hogy tetsződjek Clairenek.
- Jól van, jól nézel ki Louis – nyugtatom meg. – És most kimegyek, előkerítem a lányt, utána pedig jössz te és elkéred a számát. Oké?
- Jó – bólint idegesen, én pedig vigyorogva, nyugisan sétálok ki a szobából és rögtön belefutok az említett lányba. – Clarie! Hát te? – kiáltom meglepetten csak, hogy Louis is hallja, aztán megölelem.
- Hátra engedtek. Én csak sok sikert szerettem volna kívánni, habár már profik vagytok, szóval biztos nincs szükségetek erre – kuncog és egy kicsit zavarban van.
- Ugyan! Igenis szükségünk van, szóval köszönjük a jó kívánságot. Tényleg a rajongókkal, hogy állsz? Mármint reggel óta, gondolom, zaklatnak…
- Erm… igen – túr a hajába. – De csak párat néztem meg.
- Bocs, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hoztunk. Egyik pillanatról a másikba tűntek fel előttünk, esélyünk sem volt menekülni – mondom, mire felnevet.
- Nem igazán foglalkozok velük Harry. Sőt, addig fel sem nézek semmilyen oldalra.
- Rendben – mosolygok, és ekkor végre kilép Louis.
- Ó, szia Clarie – köszön neki mosolyogva.
- Szervusz, Louis! Sok szerencsét szeretnék kívánni a koncerthez!
- Aranyos vagy, köszönjük.
Közben én csendben odébb andalgok, Louis had végezze csak jól a dolgát.

A koncert eszméletlen jó volt, mint mindig! A rajongók csodálatosak, legszívesebben most odamennék mindenkihez, aki eljött a koncertre és megölelgetném. A szívem csordultig tele szeretettel, amit tőlük kapok, és azt hiszem, ennél jobb érzés nincs is a világon. Nem tudom elképzelni, hogyan szerethetnek ennyire minket, s mindenkinek hálával és köszönettel tartozok ezért.
- Imádom a rajongókat! – kiáltja Liam közvetlen a fülembe, mivel mellettem halad.
- Hé, ők az enyémek! – vág vissza durcásan Niall.
- És akkor nekem ki marad? Hátrább az agarakkal srácok! – száll be Zayn is, majd beront az öltözőbe és utána mi is. Lehúzom magamról a fekete pólót és az egyik sarokba vágom, majd sietősen indulok meg a hatalmas fürdőszoba felé, ahol egymás mellett öt zuhanyzófülke sorakozik. Lerugdosom magamról a fekete gatyámat, aztán eszembe jut a táskám, amiben a sampon, tusfürdő, és törülköző van, így kirobogok a fürdőből át a srácok között, akik verekedni kezdtek, majd felkapom a sporttáskát és visszamasírozok vele a fürdőbe. Útközben megállok és leállok röhögni Louison és Zaynen, akik a kanapén és a földön verekszenek egymással, végül Niall az egészet lerendezi úgy, hogy rájuk ül.
- Fúj Niall, vidd a bűzös hátsód a fejemtől! – hangzik ki tompán Zayn hangja.
- Le ne merj fingani! Esküszöm, megverlek, ha lefingasz! – visítja Louis.
A végkifejlettet nem várom meg, a zuhany alatt élvezem, ahogy a meleg vízcseppek szánkáznak végig a bőrömön. Koncertek után a legfőbb álmom mindig egy jó kiadós zuhany, nem bírom, ahogy a ruháim rám tapadnak és én bűzlök az izzadságtól, ellentétben a többiekkel, akik leállnak verekedni, kajálni, röhögni, sőt még tévézni is. Persze utána, mikor én illatosan lépek ki a fürdőből szétoltom őket a bizonyos oroszlánszag miatt, így végre veszik a fáradtságot és elmennek fürdeni.
Fürdés után hajat szárítok, majd átmegyek a sminkes szobába, mert általában a ruháinkat ott pakolják le, ahol megcsinálják a hajunkat is.
- Hazz, vegyél fel nyugodtan azt, amit csak akarsz – jön velem szemben Lou, én pedig bólintok. – Illetve öltönyt ne húzz, és ne is a koncertes ruhák közül válassz. Amúgy eszméletlen volt, mint mindig, de ezt tudod – kuncog és nyom egy puszit az arcomra.
- Kösz Lou – ölelem magamhoz mosolyogva. Utána kiválasztok számomra valami kényelmes cuccot, aztán szemeztem egy ideig a kanapéval, mert ha oda most leülök, esetleg lefekszek, onnan fel nem rángat senki, így hát sóhajtva soroltam ki az öltözőből a sok sminkes, fodrász, és egyéb rohangáló emberke között. Utánam a srácok is elmentek felöltözni, én pedig addig lézengtem a folyosón, végül leültem egy kirakott kanapéra és elővettem a telefonom. Posztoltam twitterre a csodálatos koncertről, utána pedig a híreket nézegettem. Megakadt egy képen a szemem, ami Alexát ábrázolja egy kislánnyal. A rajongójával. Alexa a hatalmas barna, szemeivel a kamerába bámul, miközben szorosan átöleli a kislányt. Akaratlanul is elmosolyodom, milyen édesek, és, hogy Alexa mennyire gyönyörű.
- Mit nézel? – pattan mellém Niall, én meg ijedtemben majdnem elejtem a telefont, de szerencsére a combomra esik, a hátlapja pedig felénk néz, így le tudom zárni a telefont, még mielőtt Niall meglátná, hogy a barátnőjében gyönyörködök.  – Úú, titok? – vigyorog izgatottan. – Akkor tuti valami csaj van a dologban! Mondd el! – parancsolja, én pedig zavaromban azt se tudom, hova nézzek.
- Hol vannak a többiek? – áll meg előttünk Paul.
- Még öltöznek – mondja Niall, aztán Paul bekiált, hogy ideje menni a rajongókhoz.
- Szóóóóóval? – vigyorog őrülten Niall, én pedig tetetem a hülyét, mint aki nem tudná, hogy miről beszél.
- Szóval mi? – vonom fel a szemöldököm.
- Mit rejtegetsz?
- Erm… semmit Niall.
- Tessék Niall – dobja a fejére Louis a fehér alsónadrágját, az említett pedig lerántja a fejéről.
- Fúúj Louis, ne már!
- Ezt azért, mert a büdös seggeddel rám ültél.
Niall elkezdett visítozni, és körbe –körbe szaladgált, mint egy kutya, aki a saját farkát kergeti. Louis jól szórakozott rajta, meg én is, de aztán az egésznek vége szakadt, mikor kijött Paul, mögötte pedig Liam és Zayn.
- Na, nyomás a rajongókhoz! – tapsol kettőt Paul, így felállok, és a srácokkal megindulunk a hosszú folyosón.
A rajongók eszméletlen sikongatással és örömkönnyekkel fogadnak, mint mindig. Az én szívem pedig most is csordultig töltődik szeretettel, hisz’ tudom, hogy ők azok, akikre mindig számíthatok, akik mindig felvidítanak, és egyáltalán miattuk érzem azt, hogy nem rossz az, amit csinálok. Hogy, örömet szerzek nekik, ami a világon a legjobb érzés.
Rengeteg kép készül, aláírások, ölelések és puszik. Nem is tudnám már ezek nélkül elképzelni az életem. A rajongó lányok között észreveszem Claire –t, aki szintén kiszúr, így felém indul meg.
- Hé, Harry, eszméletlen koncert volt! – kiáltja már messziről, bár ez a nagy hangzavarban senkinek sem tűnik fel.
- Örülök, hogy tetszett, és hogy itt voltatok és megnéztétek – mosolygok, majd ölelésbe vonom az apró termetű lányt.
Felnézek, miközben vékony karjaival még mindig átölel, én pedig szintúgy, s akkor megpillantom Alexát, aki halványan mosolyogva lép be a terembe. Barna tekintete kutat, gondolom, a szőke tincsek után, csak hogy akkor szemei rám tapadnak, és én is képtelen vagyok elkapni a fejem. Végül ő töri meg a kis „szemezésünk”, nagy nehezen, de eltekint más felé, majd arcán széles mosoly terül el, amint meglátja barátját, aki már megy is feléje.
Eközben észre sem veszem, hogy Claire már elengedett, és most aranyosan mosolyogva néz engem, miközben szemeiben ott bujkál valami kis fény, amiről én nem tudok, ő viszont annál is biztosabb benne. Magamra erőltetek egy mosolyt én is, aztán közelebb lépek hozzá, hogy meg tudjam kérdezni, látta –e Louist. Ha már ő ilyen tuskó, hogy nem cselekedik magától, akkor nekem kell összehoznom ezt a telefonszám cserét.
- Ott jön – mutat felé mosolyogva, mire megpördülök és tényleg Louissal szemben találom magam. Rávigyorgok, de ő már nem is engem néz, hanem a mögöttem álló Clairet, így inkább kisétálok a képből. Időközben a rajongók is elmentek, noha tudom, hogy nem ők maguktól mentek, hanem ki lettek küldve, hiszen a nagy találkozásra kiszabott idő, már réges –régen lejárt.
- Hé, Louis nagyon teper ennél a lánynál – áll mellém vigyorogva Liam, én pedig bólintok.
- Bejön neki, csak beszari és fél elkérni a számát.
- Nemááár! Louis, fél elkérni egy lány számát, de fejre állni a színpadon már megy neki? –hahotázik Liam, én meg vigyorogva bólintok.
- Ilyen téren nem mondhatjuk azt, hogy valami sikeres. Láttam már lányokkal, láttam már egy randi előtt készülődni, és láttam már ilyen zavarban, ha egy lány telefonszámát kéri el. Ez a Louis igen ritkán bújik elő, szóval jól figyeld meg – mondom komolyan Liamnek, aki még mindig nevetve fejét rázva áll mellettem, miközben mindketten bolond bandatársunkat nézzük.

2015. január 11., vasárnap

#24. - Ez a lány mindenhogyan képes levenni a lábamról!

Dear readers
Késve, megint tudom, tudom. A héten egyszerűen nem ment az írás, ma reggel viszont egy csodálatos álom után, kipattantam az ágyból és befejeztem a következő fejezetet. Jó hírem, hogy átléptük a 30.000 -es megtekintést, melynek borzasztóan örülök!♥ Köszönöm szépen, hogy néhányan itt vagytok velem és támogattok, követitek a történetet!:) Mindenkinek szép vasárnapot, s ígérem, sietek a következő résszel! Jó olvasást!♥xx.
Patricia P.

Harry Styles

2013. március 14. - 15.
Bemutatkozunk mind a Di Canio családnak, s nem sokkal később, kiderül, hogy ők olaszok. Rómában élnek, Olaszország fővárosában. Guido és Siena is szegénycsaládból származnak. Vállalkozásukat Rómában nehezen, kevés segítségével építették fel, s manapság ők a legjobbak. Építkezési vállalatuk az első ötben helyet foglal a ranglistán. Siena valódi foglalkozása ügyvéd, s ezt most is végzi, mind emellett rengeteget segít férjének is közös vállalkozásukban. Claire, a lányuk, huszonkét éves, akárcsak Louis, ám idősebb, még nála is. Ügyvédnek tanul Rómában, egy elég híres egyetemen, ez az utolsó éve. Utána édesanyjánál lesz három éves jogi szakmai gyakorlaton, végül pedig leteszi az utolsó vizsgáját, s így lesz hivatásos ügyvéd. Figyelem miközben beszél, szinte már túlságosan is. Arca eszméletlen szép, békességet, nyugodtságot áraszt. Értelmesen beszél, akcentusa erős, akár a szüleié. Kezével magyaráz, csinos, szinte már tökéletes alakja, csak úgy vonzza a tekintetem. De természetesen annyira nem izgat, mint Alexa. Alexa teljesen más. Alexába már szerelmes vagyok, és egy emberből kiszeretni nem lehet, csak úgy. Nem mintha ki szeretnék szeretni Alexából. Igaz, hogy neki barátja van, és mást szeret, de én őt, és ezen sajnos nem tudok változtatni. Ahhoz Clairenél egy jobb lánynak kell jönnie. Hiába szép ő is, így egy kis idő után is meg tudom mondani, hogy azok a tulajdonságok, amik bejönnek, nincsenek meg benne, mindinkább Alexában.
Elröpül az idő, mikor a telefonomra pillantok, az éjfél előtt öt percet mutat. Ma már biztos, hogy nem tudok beszélni Gemmával, így küldök neki egy üzenetet, hogy majd holnap bepótoljuk, és hogy ne haragudjon. Utána zsebre vágom a telefont, hogy ne nézzenek bunkónak.
- Most már szerintem ideje mennünk. Biztosan fáradtak vagytok mindannyian. És ami azt illeti, én is – áll fel Siena, s őt követjük mi is.
- Örülök a találkozásnak srácok, a koncertre pedig mindenképpen benézünk! – fog kezet velünk Guido.
- Annak nagyon örülnénk – szólal meg Liam. Elbúcsúzunk tőlük, s magunkra hagynak minket.
- Na, ez rendben volt. Megyek én is. Jó éjszakát srácok! – köszön el mosolyogva Paul, s utána Emma is. Magunkra maradunk hatan, és épp, hogy ülnék le Zayn mellé, Louis elkapja a kezem, elordítja, hogy jó éjszakát és berángat a szobámba.
- Hé, mi bajod?
Becsukja az ajtót, majd neki dől, és ijedten rám néz.
- Louis!
- Olyan szép ez a lány! – sóhajt nagyot.
- Milyen lány? Aki itt volt? Claire?
- Hát te nem láttad?
- De, tényleg meseszép, de az érzéseim attól még egyáltalán nem változtak.
- Persze, persze, értem. Meg jobb is! – vigyorodik el. – Olyan intelligens, és olyan gyönyörű! Le sem bírtam venni róla a szemem. Egy angyal az a lány.
- Húú, Louis, valaki nagyon bejön neked – vigyorgok őrülten, majd befészkelem magam az ágyamba, ő pedig követ.
- Meg kellene szereznem a telefonszámát! Meg a pontos címét. Közösségi oldalakon is biztos fent van – veszi elő a telefonját. Közelebb húzódom hozzá, hogy lássam, miket nyomogat. Twitteren keresi Clairet, aki rögtön belopta magát egy órás ismeretség után a szívünkbe. Legalábbis Louiséba biztosan. Rég láttam ilyennek. Komolyan tetszhet neki a lány, amin nem csodálkozok.
- Oké, bekövettem twitteren – újságolja mosolyogva.
- Szuper!
Már meg akarnám kérdezni, hogy mit csináljunk még, mikor magától kezd áradozni a lányról. Mosolyogva hallgatom, mostanában csak én panaszkodtam és én öntöttem ki a szívem neki, és szeretnék nagyon segíteni az ügyben, így el is határozom, hogy holnap reggel beszélek a lánnyal.

Reggel arra ébredek, hogy Louis keze az arcomban van. Kimászok mellőle, utam egyenesen a fürdőbe vezet. Elvégzem a dolgaim, majd kicsoszogok a konyhába, ahol rögtön Alexába botlom.
- Jó reggelt! – köszöntöm mosolyogva és átölelem. Fejét a nyakamba fúrja, majd lélegzik egy mélyet, és elhúzódik. Csillogó tekintettel tekint fel rám.
- Neked is – szólal meg halkan.
- Hogy hogy ilyen korán fent vagy? – kérdezem, és eszem ágában sincs elengedni a derekát.
- Nem tudom. Csak megébredtem… Reggelit szerettem volna készíteni, de úgy látszik, minden elfogyott.
- Ó, tényleg? – bólint, megerősítve szavait. Olyan kis édes arcot vág, hogy nem bírom megállni a kuncogást.
- Most meg min nevetsz? – kérdezi mosolyogva és játékosan a karomba csíp, majd újra megölel.
- Seeemmin – füllentek vigyorogva. Nem szeretném elengedni, de egy kávé rám férne, úgy hogy most én húzódok el, mire kíváncsian pislog rám. Úgy néz ki, mint egy kölyökkutya, barna haja a jobb vállán nyugszik, hatalmas barna szemei, és lebiggyesztett alsó ajka pedig egy kiskutyára emlékeztet. – Csinálok kávét – mondom mosolyogva, mire bólint, elenged és felkucorodik egy székre. Közben én két bögrét helyezek a kávéfőző alá, és miután a kávé filtert is belehelyeztem, és tejet is öntöttem a gépbe, az elkezd dolgozni. Amint a kávé készen van, hátrafordulok hozzá, hogy megkérdezzem, hogyan issza.
- Csak egy kiskanál cukrot rakj bele, köszi.
Bólintok és teljesítem kérését, miközben azon gondolkozom, hogy hogyan lehet ennyire kevés cukorral meginni ezt a keserű löttyöt. Nem igazán rajongok a koffeinbombáért, sokkal szívesebben iszok helyette kakaót, noha az reggelente nem ébreszt fel, ahogy a tejeskávé, és különféle cappucinok sem. Elé helyezem a kávét, majd leülök vele szembe, s figyelem, ahogy belekortyol a meleg italba.
- Nem túl keserű az, úgy? Mondjuk, nem mintha két kiló cukorral se lenne keserű, de úgy…
Felnevet, orrát felhúzza közben, és baromi aranyos.
- Normál esetben barnacukorral iszom, mert az nem olyan káros, ezért rakhatok bele akár többet is. Nem szeretem a kávét, de más nem ébreszt fel. Különben kakaót innék, sőt, nagyon sokáig azt ittam reggelenként. Imádom a kakaót! – fejezi be, mosolya széles, szinte már –már körbeöleli a fejét. Én is elmosolyodom, nagyon édes látványt nyújt.
Inni kezdem én is a kávémat, még mielőtt kihűlne. Annál rosszabb nincs is, mikor a kávé hideg.
Utána azon tanakodunk, hogy rendeljünk –e reggelit, vagy készítsünk mi magunk. Csak csendben, magamnak bevallom, hogy én a második opciót választanám, így sokkal több időt tölthetnénk el. És végül ezt is javaslom neki.
- Jól van – megy bele. – Akkor menjünk el vásárolni, utána pedig csináljunk egy jó kis reggelit!
- Szuper – ragyog fel az arcom, amint belemegy. – Gyorsan felöltözöm.
- Én is!
Kettő válunk. Ő halkan beoson az ő szobájába, én pedig az enyémbe. Válogatni kezdek, mint egy lány, hogy mégis mit vegyek fel, amiben azt gondolja magában, hogy ez igen! Vagy, hogy milyen dögös ez a Harry! Így hát sokáig válogatok, míg végül egy világoskék pulcsira esik a választásom, természetesen fekete farmerrel. Kivételesen egy Nike cipőt húzok sietősen magamra, utána pedig felveszem a nyakláncom, a pólóm mögé rakom, befújom magam a férfi parfümömmel és a tükör előtt állva próbálom rendezgetni a fürtjeim. Mikor halk kopogás hallatszódik, visszanézek még Louisra, zsebre vágom a telefonom és a pénztárcám, majd kimegyek halkan a szobából. Alexa tökéletesen néz
ki, mint mindig. Lábain szürke cicanadrág, fekete, magas szárú fűzős cipő. Egy hosszú, végig begombolt fehéringet visel felül, haja hullámosan, a vállára omolva. Kezein karkötők, legtöbbjük saját, avagy más keze által készített, és egy aranyszínű óra, ám az eltűnik szinte a kiegészítők között. Mesésen, csodálatos, sőt egyszerűen fantasztikusan néz ki, nem bírok a látványával betelni, s újra rám tör az érzés, hogy Niall milyen szerencsés srác.
- Na? Mehetünk? – kérdezi mosolyogva.
- Persze, induljunk – bólintok, és kimegyünk a hotelszobából. A liftben állva felhoz egy témát, így arról kezdünk beszélgetni, amíg odalent bele nem futunk Claire –ba.
- Sziasztok – köszön szélesen mosolyogva, mire én is elmosolyodom és nem túl feltűnően végig mérem.
- Jó reggelt Claire! Hát te? Ilyen korán?
- Ó, igen. Reggeliért indulok valamerre. Most biztos butának néztek, de én szeretnék készíteni, ezért megyek boltba – kuncog aranyosan, nekem pedig eszembe jut, hogy ha most Louissal jöttem volna, a boltba biztos egyikőnk se jutna el.
- Nem nézünk butának, Alexával mi is oda indultunk.
- Akkor mehetnénk is együtt – ajánlja fel mosolyogva, mi pedig bólintunk és indulunk is tovább. Útközben a lányok beszélgetnek, én pedig zsebre dugott kézzel hallgatom őket, addig, amíg bele nem vonnak a beszélgetésbe. Csacsogunk a turnéról, a rajongókról, az éneklésről, most Claire faggat minket. Közben megérkezünk a kisbolthoz is, amely csendes, pár vendég nézelődik halkan. Az ajtó feletti kis csengő jelzi, hogy megérkeztünk mi. Köszönünk és mindhárman elveszünk egy kosarat, majd beljebb megyünk.
- Mit szeretnél csinálni? – érdeklődik Alexa.
- Nekem mindegy.
- Claire? Te?
- Hm, szerintem egy egyszerű tojásrántottát összedobok.
- Én édességre vágyom. Csináljunk palacsintát Hazz. Mit szólsz? – néz fel rám aranyosan mosolyogva.
- Jól van, akkor keresek nutellát, lekvárt, juharszirupot, tejszínhabot… Tudod Niall ezeket így mind egyszerre eszi.
Mindkét lány felnevet, én pedig az édességek felé veszem az irányt, míg a tészta hozzávalóit Alexára bízom. Végül minden mást is megveszek, gumicukrot, nyalókát, csokit és társait.  Ezután visszakószálok a lányokhoz, mindketten mosolyogva néznek rám.
- Meg van minden? – kérdezem Alexát.
- Meg – rakja bele az összeszedett dolgokat a kosarába, aztán belekukkant az enyémbe. – Hiányzik egy csomag citrom, és túró.
- Azok minek? – grimaszolok.
- Hát a tésztához – nevet fel, és elmegy mellettem az említett dolgokért.
- Te összeszedted a dolgaid? – kérdezem kedvesen Clairetól.
- Igen, azt hiszem minden meg van.
- Akkor jó – mondom mosolyogva.
Alexa integetni kezdd, hogy menjünk, mert már bent áll a sorban, így el is indulunk feléje és csatlakozunk hozzá. Beállunk a sorba, addig Alexa próbál meggyőzni, hogy rakjuk külön, és tudom, hogy csak azért, hogy ő tudjon fizetni, de azt nem hagyom.
- Egybe rakjuk, és az egészet kifizetem én!
- Hazz, semmi szükség rá, én is ki tudom fizetni azt, amit én vettem le a polcról – néz fel rám kiskutyus szemekkel. Olyan édes, hogy majd felzabálom, de ebben a szituációban nem tud meghatni.
- De én vagyok a férfi, és nekem kell Alexa! Meg, nem csak azért, mert én vagyok a férfi… Én találtam ki, én fizetek! Én szeretnék fizetni!
- De Harry, nem járja, hogy az egészet te fizeted!
- Egy puszival és öleléssel meg tudod hálálni – csicsergem jó kedvűen, majd köszöntöm az eladóasszonyt. Alexa mellém áll, és elkezdjük a lehúzott árut a táskákba pakolni, végül előveszem a pénztárcám, és fizetek. – Claire?
- Mi az? – kérdezi egy bűbájos mosollyal.
- Nem akarok bunkó lenni, szóval…
- Szó sem lehet róla! – folytja belém a szót, amint rájön, mire akarok kilyukadni. – Ugyan Harry, nem is ismerjük egymást annyira! Viszont ti Alexával közösen csináltok reggelit, és jobban ismeritek egymást, naná, hogy jobban, szóval szerintem igazságos, hogy te fizettél – mosolyog kedvesen.
- Na, látod! – fordulok a mérgelődő Alexa felé, aki még a kezeit is összefonja, csak hogy hihetőbb legyen ál durcázása.
Bevártuk még Clairet, utána pedig kiindultunk az üzletből vissza, a szállodába. A lányok között haladtam, hogy tudjak nekik segíteni a szatyrokban. Én fogtam egyet, meg egynek a fülét, a másik felét pedig Alexa, és így segítettem az ő táskájával Clairenak is. A nap a szemembe süt, és néhány hajtincsem is akadályoz a látásban, ám kiszúrom, hamarabb, mint a lányok, a felénk tartó rajongókat. Pontosabban rajongó tömeget. Ajaj.
- Lányok! Felénk tart egy legalább húszfős rajongócsapat.
- O –ó – hangzik Claire felől. Alexa körbe pásztázza a környezetünk, és én is így teszek, hátha találok valami menekülési útmutatót. Tényleg nagyon sokan vannak, mi pedig tele vagyunk élelmiszerekkel, ráadásul van velünk egy lány, aki nem hiszem, hogy hozzá van az ilyenhez szokva. Meg kell védenem őt és Alexát is, noha Alexa tudja, mit csinál, és valószínűleg van köztük olyan is, aki miatta van itt, habár az első pár lány pólójáról, akik a csapatot vezetik, a mi arcképünk néz vissza. És a Directionerek egy része, sokszor nem tudja hol a határ.
Két szempillantás múlva már a lányok körülvesznek minket, sikítoznak, kiabálnak, egy –egy közös képért, vagy aláírásért. Aztán persze szépen lassan jönnek a kérdések. Mit csináltunk mi így együtt? Hol voltunk? És nem utolsó sorban, ki ez a lány?
- Lányok, Lányok! – kiáltom, hogy felfigyeljenek rám. Csend lesz, halk kuncogás, sugdolózás hallatszódik. – Mint látjátok, tele van a kezünk nehéz táskákkal, amikben reggelinek való van. Eléggé nehéz, és bár én még bírom, egy idő után én is inkább kidobnám, a lányokról nem is beszélve.
Mondandóm közepén félbeszakít Paul, két nagy biztonsági őrrel. Őket nem ismerem, gondolom a hotelből robbantotta őket magával Paul.
- Claire, gyere! Harry, adjátok oda a táskákat nekik, utána adjatok pár képet. Aztán pedig nyomás vissza! – utasít, mi pedig tesszük is a dolgunkat. Közben nem egy fotós, újságíró is bukkant fel a helyszínen, ami még tovább bonyolítja a helyzetünket. Körülbelül kilenc óra lehet, és mi csak reggeliért jöttünk le a közeli kisboltba. Végül pedig egy rajongói kalamajkába keveredtünk. Nem kis fejmosást fogok ezért kapni, azt hiszem.
Alexa mosolyogva rám pillant, mire nekem is rögtön mosoly kunkorodik ajkaimra, majd nyúlok is a tollért és lapért, majd a lányra nézek, és megkérdezem, hogy kinek is írhatom alá. A képek, és aláírások röpködnek a fejünk felett, és mire megkapja mindenki, amit szeretne, eltelik talán egy óra is. Elköszönünk a kisebb –nagyobb rajongótömegtől, majd szorosan Paul mögött a hotel felé indulunk, szinte már futólépésben. Alexa közel áll hozzám, túlságosan is közel, illat felhője orromba kúszik, és mámoros eufória fog el. Ez a lány mindenhogyan képes levenni a lábamról!
A halban megköszöni Paul a két hústoronynak a segítséget, akik csak egy biccentéssel magunkra is hagynak minket. Látom Paulon, hogy mérges, viszont azt is érzékelem, hogy nem szeretne az lenni.
- Mi csak reggeliért mentünk le… - kezdek is rögtön a magyarázkodásba. – Rendben meg is vettünk mindent, aztán visszafele jövet belebotlottunk ebbe a sok rajongóba.
- És hogyhogy veletek volt Claire is?
- Ó, ő vele itt futottunk össze, és ő is épp reggelit indult vásárolni. Így együtt mentünk. Tényleg, ő hol van? Minden rendben vele?
- Igen, persze. Nagyon kedves lány, nem hisztériázott, se semmi. Elmondtam neki, hogy lehet, kap pár csúnya üzenetet, és a hírekben is benne lesz, sőt készüljön fel arra is, hogy a „barátnőd”. Csak nevetett, és azt mondta, hogy őt nem zavarja, az a lényeg, hogy mi tudjuk, mi az igazság.
- Huh, jó, hogy ilyen megértő. Tényleg aranyos lány – mondom. – Na, és a cuccaink hol vannak? Remélem Alexa nem ment el a kedved, a palacsintasütögetéstől – fordulok feléje vigyorogva.
- Nem, menjünk!
- Paul?
- Már a lakosztályotokban van. És én is kérnék azokból a palacsintákból!