#15. - Anya itt van. Érte kell mennem

Dear readers

Jaaaj, tudom, hogy két nap késés, de meg vannak a nyomós okai. Ne haragudjatok, és nézzétek el nekem, de nincs megírva több rész előre, és egyre több házit kapunk, na meg persze németül, ami nem könnyű.:/ Valamint a barátaimra is szeretnék időt szakítani, és ha már máshogy nem, akkor legalább skype és facebook segítségével. De ezek titeket, biztosan nem érdekelnek, így nem is rizsázok tovább, csak még egyszer elnézést kérek a csúszás miatt!:)

Térjünk másik témára, ami már sokkal idevalóbb, s úgy gondolom, hogy muszáj szóvá tennem. A blog negyvenhárom olvasónak örvend, aminek nagyon örülök, hisz' ez már nem kevés számomra.(: A részekhez viszont egy megjegyzést, egy -két pipát kapok, ami kissé rosszul esik, tekintve arra, hogy egy pár résszel lentebb, négy megjegyzést, és sok -sok pipát kaptam. Ez bevallom rosszul esik, és bízom benne, hogy ezúttal kicsit, több visszajelzéssel ajándékoztok meg.:)♥♥

Ó, és az új designet nagyon szépen köszönöm, egy kedves barátnőmnek, szerintem csodálatos lett.*-* Ennyit szerettem volna Babies, jó olvasást!;):*♥♥xx.

Patricia F.

2013. február 26.

Egy kis idő múlva kezd csitulni sírása, habár még mindig nehézkesen lélegez. Egyre jobba fázok, és ő is didereg, így úgy döntök, hogy jobb lesz odabent beszélgetni.

- Alexa… menjünk be, mert rohadt hideg van! – búgom fülébe, mire bólint, így feláll, velem együtt, miközben még mindig belém kapaszkodik. Elgémberedett lábaimat mozgásra késztetem és elindulok be a házba, ő pedig még mindig átölelve lépked mellettem. Természetesen én is szorosan karolom át, majd magam előtt beküldöm a meleget nyújtó nappaliba, s magam után, gyorsan behúzom az ajtót. Az előszobába terelem, s lerúgom a cipőmet, pokrócainkat lerázom a hótól, majd felakasztom az ő kabátjára az enyémet is. Ráterítem az egyik takarót, magamra a másikat, derekát átkarolom és húzom a nappaliba. Leültetem, dobok oda neki még pár takarót, majd felállok, és a konyhába sorolok még egy forró kakaót csinálni neki. Amint készen leszek velük, a két bögrével visszaindulok, lerakom a dohányzó asztalkára, majd mellé ülök, ő pedig rögtön a karjaim közé bújik. Szipog, néhány könnycsepp landol a bőrömön, de nem izgat. A hátát simogatom, haját félre tűrom orcájából. Hüvelykujjammal letörlöm könnyeit, miközben ő lehunyja a szemeit, s nagyot sóhajt. Mikor újra kinyitja, rám néz, hatalmas barna szemei szomorúságról árulkodnak, és a könnyek még mindig ott vannak. Ajkai szárazak, s hüvelykujjam önkénytelenül is odacsúszik, s végig simítok azon is. Ha most megcsókolnám, végtelenül rossz barát lennék, valószínűleg Alexa is megharagudna, és talán el is vágnám magam nála örökre. Így nem teszem meg, bár a késztetés óriási, és nehezen tudom visszafogni magam.

- Mikor kimentem telefonálni – szólal meg suttogva –, akkor anya hívott. Sírt, és összevissza beszélt, én pedig nem értettem semmit. Sokáig tartott, míg telefonon keresztül meg tudtam nyugtatni. Akkor elmondta, hogy azért sír, mert – szemeibe újra könnyek gyűltek, aztán elkapta tekintetét, s kezeit kezdte bámulni, amik az enyémekkel voltak összefonódva. – Azért sírt, mert apu újra megcsalta. Megint – szemeit összeszorította, fejét visszarakta mellkasomra, és mélyeket lélegzett. – Volt már ilyen. Akkor apa megígérte, hogy többet nem – csuklik el a hangja, és szaggatottan felsóhajt. – Nem értem miért kell ezt csinálnia. Anyára nem gondol? Na és rám? – törnek elő könnyei újra.

- Ó, ne sírj. Sht, minden rendben lesz! – húzom teljesen az ölembe, ő pedig fejét a nyakamba temeti, kezeivel a nyakam öleli át. – Ez szörnyű, tudom. De édesanyád, és édesapád biztosan megoldják majd.

- Te nem hallottad anyát, amikor a telefonba beszélt. Annyira összetört… megint. Az első alkalomnál is nagyon megviselte, pláne, hogy apa még csak titkolni sem próbálta. És most megint… Ilyenkor úgy gyűlölöm ezt a hatalmas távolságot.

- Elhiszem. Ne aggódj, minden rendben lesz.

Puszit nyomok a hajába, s tovább simogatom hátát. Nagyon sajnálom szegényt, rémes lehet végignéznie, hallgatnia, mit művel az apja az anyjával. Egyáltalán milyen férfi az, aki megcsalja a feleségét?

Ekkor rezegni kezd a telefonja. Rögtön felül, és előveszi zsebéből. A kijelzőn az édesanyja neve, és fényképe áll. Rögtön elhúzza a kis zöld ikont, s füléhez emeli. Hallom édesanyja megtört, és Alexa remegő hangját, amitől elfog a keserű érzés, és végtelenül dühös leszek arra a férfire, aki így meg tud bántani két nőt.

Nem akarom hallani a beszélgetést, nem szeretnék hallgatózni, de Alexa az ölemben ül, így mégis hallok mindent. Itt van az anyukája. Azt kéri, menjen érte a reptérre.

Alexa lerakja a telefont, megtörli a szemét, és feláll.

- Anya itt van. Érte kell mennem – mondja, majd a telefont visszacsúsztatja szürke mackónadrágjába, és barna, hullámos hajába túr.

- Elviszlek – állok én is fel.

- Nem, nem szükséges, csak adj egy kocsit.

- Nem, Alexa, nem vezethetsz így. Még valami bajod esik. Hagy vigyelek el – fogom meg a kezeit.

- Akkor hívok taxit. Ne haragudj Harry! És… köszönöm, hogy meghallgattál! – lép oda hozzám, testét nekem nyomja, kezeivel újra körbefonja a nyakam és megölel. – Nagyon jó barát vagy! – súgja a fülembe és puszit nyom az arcomra.

- Bárki megtette volna. Niallnek mit mondjak reggel?

- Ó, tényleg, basszus, Niall! Öm… Nem tudom. Azt, hogy hívjon fel, ha felébredt. Kérlek, szépen senkinek ne említs semmit, jó?

- Jó, persze, nem mondok semmit.

- Kösz Harry. Az adósod vagyok! – hajol oda, és még egy puszit nyom az arcomra, de ekkor én elkapom és magamhoz szorítom. Sóhajt egy nagyot, fejemet hajába temetem, s beszívom citromillatát, a keveredő cigarettafüsttel.

Aztán ellép, és végre, a jól megszokott, gyönyörű mosoly kúszik az ajkaira, majd meg fordul, és az előszobába indul. Úgy döntök, megvárom, míg megérkezik a taxi, addig ő felöltözik, majd mikor a sárga járgány begördül a ház elé, megfordul és int nekem egy utolsót. Mielőtt kilépne az ajtón, még gyorsan elkapom a kezét.

- Várj, hova mentek? Hol fogtok aludni?

- Kiveszünk egy szobát, egy szállodában. Ne aggódj, nem lesz gond. Reggel jelentkezem majd.

- Jó – mondom és elengedem.

- Szia, Harry – köszön, majd behúzza maga után az ajtót.

Nagyot sóhajtok és megfordulva visszaindulok a szobámba, hogy bebújjak a takarók közé, majd aggódva, de mégis mosolyogva aludjak vissza.

*

Másnap reggel a hasam korgására ébredek. A hátamra fordulok és elnyújtózkodom a nagy ágyon, majd megdörzsölöm a szemeim és kinyitom. A szobában szürkeség uralkodik, így nem bántja szemeimet a fény. Felülök, a hajamba túrok, majd az ágy széléhez mászom, lábaimat a puha szőnyegre rakom és felállok. Eltámolygok a fürdőig, elvégzem a reggeli elvégzendőket, majd a kitárom a giga szekrényem ajtait és szemeimmel valami öltözet után kutatok. Miután a ruhákkal megvagyok, a hajamba túrok, hogy elrendezzem rakoncátlan tincseim, majd fújok magamra a parfümömből. Zsebre rakom a telómat és a tárcámat, felkapom a táskám, amibe a koncert utáni kényelmes cuccok, tisztálkodó szerek és a többi vannak, a vállamra rakom és leindulok. Odalent a megtestesült csöndesség uralkodik, s amint a nappaliba érek, szemeimmel rögtön kiszúrom, a már kihűlt ott hagyott kakaókat. A táskámat leraktam az előszobában, majd megfogtam a két bögrét és elindultam vele a konyhába, ahol a Payne família háromötöd része – mivel Nicolát és Ruthot nem látom – sürgött –forgott.

- Jó reggelt – köszöntem nekik mosolyogva.

- Jó reggelt Hazz. Gyere, van reggeli – invitál mellé Liam. Aztán a kezeimben lévő bögrékre pillant, majd felvont szemöldökkel és egy olyan „lebuktál, de majd később megbeszéljük” pillantással visszafordul reggelije felé. Elhúzom a szám és eloldalazok Liam apukája mellett, aki készül leülni egy újság kíséretével a fia mellé. Én a kagylóhoz megyek és kiöntöm a két kakaót, majd elmosom a bögréket és a sajátomba, kávé helyett, most azt kezdek csinálni.

A forró fehér csokimmal leülök a megszokott helyemre Liammel szembe, majd nézelődök az asztalon, ami meg van pakolva finomságokkal, hogy mit is vegyek. Végül csoki –vanília, és epres –vaníliás táskákra esett a választásom, így azokból vettem egyet –egyet és lakmározni kezdtem.

Utánam leérkezett Louis, s ő is hasonlóan cselekedve, mint én – ellentétben velem, ő kávéval – letelepedik mellém, majd két pirítóst elvéve reggelizni kezdd. Louis után szinte rögtön megjelenik Niall, boldogan és mosolygósan, majd miután körülnéz a konyhában, értetlen tekintettel leül Liam másik oldalára.

- Hol van Alexa? – teszi fel a kérdést, én meg megköszörülöm a torkom és nyelek egy nagyot.

- Hajnalban, mikor vécére mentem, hangokat hallottam ide lentről, és ő készült el valahová. Azt nem árulta el, hogy hova, pedig kérdeztem, többször is, de ő csak annyit mondott, hogy hívd reggel, amint felébredsz.

Niallt mintha puskából lőtték volna ki rohant a nappaliba telefonálni, én pedig szégyelltem magam, amiért hazudtam neki. De a barátnője kért meg rá. Ez enyhíti a körülményeket egy kicsit nem?

Miután befejeztem a reggelit, elmostam a tányérom és a bögrém, majd kimentem a nappaliba, leültem a kanapéra, és próbáltam nem hallgatózni. Természetesen az ördög győzött, és bár Alexát nem hallottam, Niallt igen.

- Umm, aham, szóval szállodában. De Alexa, miért nem ébresztettél fel? Elvittelek volna. Jó, mindegy. Eljöttök a mai koncertre? Jó, szuper. Szeretlek – s ez volt az utolsó szó, amit hallgattam.

Hátra dőlök a kanapén és lecsukom a szemeimet. Niall Alexát szereti, Alexa Niallt. Na és Harry kit szeret? Hát persze, hogy Alexát.

*

 Miután Zaynt is kirángattuk az ágyból, elindultunk az arénába, hogy Paul kérésére átismételjük a dalokat, utána pedig elengednek minket, s mehet mindenki, ki merre lát, természetesen csak négy óráig, mert onnantól, öt óra ötvenöt percig az öltözőkben leszünk. Mivel unatkozom, ezért Gemmel elugrok egy közeli Starbucksba egy kis koffeinbombáért. Az éjjel történtekről nagyon –nagyon –nagyon szeretnék neki mesélni, de megígértem Alexának, hogy tartom a szám, így hát egy szót sem szólok, s csak annyit mondok, amennyit tudhatok.

- Reggel összefutottam vele, mikor mentem pisilni. És azt mondta, hogy csak mondjam meg Niallnek, hogy hívja fel, amint felébredt. Hiába erősködtem, nem mondott semmit.

- Ó, értem. Hát remélem nincs baj. Siessünk, hátha már megérkezett.

- Jó – mondom mosolyogva és beállunk a sorba. Én Jeges Vanillia Latte –t kérek, míg Gemma Caramellás Frappuccino –t. Leülünk egy magasabb pulthoz két bárszékre és csendben fogyasztani kezdjük a kért italokat. Gem felhozza az iskola témáját, én pedig természetesen vrávágom, hogy fizetem a tandíját, ami miatt vitatkozni kezdünk.

- Majd vállalok munkát. És van megtakarított pénzem is.

- Gemma, azokat tartogasd későbbre, és gyűjtögess tovább. Tudod, hogy szinte semmiség. És ha már az, akkor éljünk vele.

- De Harry…

- Nincs de! Inkább csak adj egy puszit és köszönd meg – mosolygok rá, mire ő vigyorogva és a szemét forgatva feláll és megölel, majd puszit is ad. Aztán visszaül és iszik a Frappuccinojából.

- Na és mi van Alexával?

- Hogy, mi van vele? – vonom össze a szemöldököm.

- Háát, azon kívül, hogy reggel beszéltetek… Mi van még?

- Semmi. Idegesítően boldogak Niallel.

- Fel a fejjel öcsi. Ezer más gyönyörű, kedves, okos lány van még, biztos vagyok benne, hogy te is találni fogsz egy olyat, mint legalább Alexa, vagy talán nála is jobbat – mosolyog bíztatóan Gemma, nekem pedig nagyon jól esnek szavai. Igaza van, rengeteg más lány van még, csak ki kell várnom, míg valaki eltalál hozzám, vagy én ő hozzá. Vagy reménykedek abban, hogy Alexának egy idő után a szemei, az agya és a szíve ugyanolyan pasiként tekint majd rá, mint ahogy most szerelmére, és nem csak egyszerű barátként. Hát igen, ahhoz talán valamiféle csoda kellene!

Gemmával úgy döntünk, veszünk a többieknek is édes koffeinbombákat, így azokkal indulunk vissza az arénához. Szétosztjuk az italokat, amiknek mindenki nagyon örül, majd egyszer csak felbukkan Alexa kissé kócos, barna, hosszú, hullámos haja, és mosolygós természete. Ahogy ránézek szinte olyan, mintha semmi sem történt volna a családjában, noha tudom, hogy ez nem igaz, hisz’ személyesen nekem sírta el bánatát, amit persze nem bánok, sőt, örülök is neki. Most, hogy itt van közöttünk, egyfajta nyugalom áraszt el, pedig észre sem vettem, hogy ideges lennék. Sokkal lazább vagyok, viccelődünk a srácokkal, miközben Alexa félre hívja Niallt elmagyarázni neki a dolgokat. És az elmagyarázás alatt, fogalmam sincs, mire gondoljak, nem tudom, beavatja –e, az egész történetbe, vagy csak kitalál valamit. Mondjuk, miért találna ki bármit is, Niall a barátja, neki biztosan elmondja. Tíz perc múlva Alexa mosolyogva, míg Niall elgondolkodva tér vissza, amiből még csak következtetést sem tudok szűrni, hogy most akkor tud –e mindent Niall, avagy sem. Alexára pillantok, aki szintén rám néz, s szemeiben egyből észreveszem azt a szomorú csillogást, melyet éjszaka is véltem felfedezni. Habár ajkain gyönyörű szép mosoly ül, ez csak egy álca, tudom, hogy padlóra küldték most őt a szülei, főképpen az apukája, de talán segít rajta egy kicsit, hogy édesanyja ide utazott. Végül csak bíztatóan rámosolygok, mire az ő ajkaira is szélesebb vigyor ül ki, én pedig végleg megnyugszok.

Ezek után az óra négyet üt, mi pedig elindulunk az öltözőnkbe tusolni. Alexa Gemmával marad, ami miatt kicsit szomorkodom, habár, lehet, hogy most nem lett volna idő bokszeres jeleneteket nyújtani. Lefürdöm, tiszta alsót húzok, és átszambázok a másik öltözőbe, ahol vár már Lou és még egy csomó ember, akik segítenek felöltözni, satöbbi. Az egyik lány elém is nyújtja a mai fellépő szettem, mely egy fekete hosszujjú és egy fekete farmer, valamint mustár sárgától kicsit sötétebb színű cipő. Felveszem, majd a ruhás részleghez megyek, ahol ruhák vannak, direkt nekünk, ha esetleg valami nem tetszene, nem lenne jó. A fejkendők között kezdek kutatni, míg végül találok egy számomra megfelelő barnás színűt és elrendezve felrakom. Utána a hajamba túrok, megrázom picit a hajam, és Lou –hoz indulok, aki éppen végzett Niallel.

- Héj, és mi lesz a fejeddel?

- A fejemmel? Hát most jövök ide! – értetlenkedek, noha tudom, hogy a hajamra gondol.

- A hajadra gondoltam – forgatja a szemeit.

- Ó, hát fodrászhoz nem kell mennem, megmostam, szárítottam és beletúrtam. Így tökéletes – ülök le gyorsan a székbe, Lou meg nevetve néz le rám. – Hát most mi van? Így jó nem? Olyan, mint szokott lenni – egyenesedek ki és a tükörben kezdem kémlelni, de nem látok kifogást.

- Jó, mindegy – legyint, majd hátranyom a széken, én pedig le is csukom a szemeim, hagy csinálja a dolgát.

Miután itt is végzek, be fognak fotózni, amit most az egyszer elakartam kerülni, de hát nem tudtam elbújni Dayna elől, aki a gép elé cipelt, hogy eltudjon néhány képet sütni. Utána végre elengedtek, és én úgy döntöttem, hogy fogok egy kis ennivalót, meg egy fekete kapucnis pulcsit, és a telefonommal és ezekkel együtt útra kelek egy kis szemlére. Kapucnit a fejembe húzom legalább annyira, hogy ne tudjanak elsőre belátni alá, majd a színpad felé veszem az irányt, ahol szigorú titokban ki –ki kukucskálok a tömegre, óvatosan csinálok pár fotót, amit aztán rögtön posztolok twitterre. Erre persze a tömeg – ami már kezd keletkezni odabent – még jobban kezd mozgolódni, s forgolódnak, na meg sikítoznak, hogy mégis hol lehetek, ahol le tudtam őket fotózni. Vigyorogva megyek tovább, és elérkezem a backstge –hez, ahol a szülők és a gyerekek sorakoznak fel, mint tegnap, és éppen ebben a pillanatban érkezik meg Alexa… és egy nő. Középkorú lehet, anyunál szerintem egy kicsit fiatalabb. Stílusosan van felöltözve, körülbelül olyan magas, mint Alexa, bár ez a magas sarkútól lehetséges. Arcára tévednek szemeim, mint gondoltam, arcán nem látszódnak még egyáltalán, az öregedés első jelei, bár eléggé nyúzott, és kissé kisírt szemekkel néz végig mindenkin. Hát, persze, ez Alexa édesanyja! Hogy, nem esett le? És így jobban megnézve, Alexa eléggé hasonlít rá.

És itt visszajön újra az a kérdés, hogy, hogy bír olyasvalaki tükörbe nézni, aki megcsal, egy ilyen gyönyörű nőt. Ez szörnyű! Az ilyen még csak férfi sem!

Nem túl jó kedvvel indulok vissza, s az öltöző előtt hallom már Paul kiabálását, miszerint merre lehetek, vagy éppen merre nem vagyok. O –ó! Biztos be akarok én oda menni?

Még mielőtt hezitálhattam volna, kiront Paul, és amint meglát vöröslő fejjel néz rám.

- Csak sétáltam! – emelem fel a kezeim védekezésképpen, a fiúk pedig Paul háta mögött röhögni kezdenek, valószínűleg a be szari képemen.