#14. - Istenem, mi történhetett, ami ennyire padlóra küldte, ezt a tökéletes lányt?

Dear readers

Jaj drágák, itt a kövi rééész!:p Ami miatt paráztam, hogy tudom -e időben hozni, de megtudtam írni, szóval örülök.:3 Próbálom így a következőt is összehozni, pláne, hogy egy kicsit megmozgatom a történetet.☺ Hm, nem is tudom, mit mondhatnék még. Remélem tetszeni fog a rész.:3 Ja és Liam baby, gyógyuljon a kezed!♥ Harry te meg adj magadról életjelet, hogy mi van veled és, hogy minden rendben. Niall, Zayn, csókoltatlak titeket, remélem tegnap jót buliztatok!:D Louisom te is írj már ki valamit, hogy mi bajod van.:c Nátha? Vagy valami vírus? Puszillak titeket!:D♥♥ (Remélem Harrynek tényleg nincs semmi komolyabb baja:oo♥) Oké, ez nem a bloghoz kapcsolódik, hanem a fiúkról és muszáj volt leírnom.☺ Ó, és még valami! A rész, négy oldal, plusz öt soros lett.:3 Mostantól szerintem bevezetem az állandó négy oldalt.☺ Ja és köszönöm a kommentet, és a pipákat!♥♥ Jó olvasást Babies!:*♥xx.

Patricia F.

2012. február 25. - 26.

- Na, merre? – teszem, fel a kérdést miközben bekötöm magam.

- Nekem anyu azt mondta, hogy haza – pislog nagyokat Louis.

- Akkor mindenki jön?

- Hát biztos – vonja meg a vállát Niall. Alexa a füléhez hajol és súg neki, valamit, mire Niall vigyorogva bólint, én meg inkább az ablak felé fordítom a fejem.

- Na, hogy éreztétek magatokat srácok? – fordul hátra mosolyogva Paul.

- Király volt! – vágta rá Niall és Zayn egyszerre, és én is elmosolyodom.

- Nagyon jó volt! – helyeslek. – Nagyon várom, hogy elinduljunk végre.

- Liam? Louis?

- Olyan sok rajongó sírt – biggyeszti le az alsó ajkát Louis.

- Igen. De nagyon aranyosak voltak! – mosolyog Liam.

- De én akkor sem értem miért sírnak – fonja össze a kezeit durcásan Louis. Alexa aranyosan mosolyogva figyeli, majd válaszra nyitja tökéletes, formás ajkait:

- Azért sírnak Louis, mert szeretnek – válaszolja megnyugtató, dallamos, bizsergető hangján, engem meg még a hideg is kiráz.

- De ez hülyeség! Miért sírnának azért? – vág grimaszt.

- Na jó, akkor fogalmazok másképp. Valamelyik húgod biztos rajong egy jó színészért, vagy sportolóért…

- Hát… azt hiszem Lottie mindig is szerette Demi Lovatot – vakargatja a tarkóját.

- Na. És tegyük fel, hogy Demi Lovato koncertjegyet veszel neki karácsonyra… szerinted mit fog csinálni a koncerten?

- Ööö… sikítozni?

- És sírni. Mert szereti.

- Aha. Szóval akkor a rajongók csakis azért sírnak, mert szeretnek minket? – kérdezi csillogó szemekkel, Alexa pedig mosolyogva bólint.

- Pontosan.

Louis felvidul és vigyorogva nézeget kifelé továbbra is az ablakon, az én agyam pedig azon pörög, hogy most nem kellene hagyni a beszélgetést elveszni, és valamit a témához kapcsolódóan hozzáfűzni, vagy kérdezni kellene, amikor Liam megelőz.

- Alexa, te mit szólsz ehhez? Mármint, hogy sírnak a rajongók… Vagy volt már olyasmi, hogy valaki sírógörcsöt kapott egy közös kép előtt?

- Ömm… nem is tudom – túr a hajába, miközben nyelvével végig szánt alsó ajkán. A gyomromba felélednek lányos pillangóim, és majd’ elájulok ettől a lánytól. Eszméletlen szexi amit csinál. Hihetetlen, hogy milyen reakciókat vált ki belőlem. Én nagyon szerelmes vagyok. – Persze, vettem észre síró rajongókat a színpadról… Volt olyan, hogy egy fiú is elsírta magát. Engem is nagyon meglepett – mosolyog látva arckifejezésünket –, aranyos volt.

- Tényleg, sok fiúrajongód van? – kérdezi Niall, Alexa meg mosolyogva felé fordul.

- Ha tudnád mennyi – suttogom leginkább magamnak.

- Nem tudom Niall, nem szoktam számolni őket – kuncog. – Na és te neked hány lányrajongód van?

Erre mind felnevetnek, kivéve én és Niall, aki rájön, hogy baromságot kérdezett és elpirul, meg én, nekem csak egy mosolyra futja, annyira beletemetkezek a gondolataimba. Alexa egy csodálatos lány, nagyon tehetséges, gyönyörű, intelligens… persze, hogy van egy csomó fiú rajongója! Akik nyílván mind szerelmesek ebbe a tökéletes lányba. Már hogyne, hogy szerelmesek belé! Hisz’, nekünk is van egy csomó feleségünk, akkor neki miért ne lehetne sok férje? Biztos naponta kap millió szerelmeslevelet, ajándékokat, fiúrajongóktól.

Mély levegőt veszek, és próbálok megnyugodni. Annak semmi értelme, ha felesleges problémákat, témákat kreálok magamnak, amin rágódhatok. Elég nekem ezzel az egy hatalmas problémával szembenéznem, miszerint Niall és Alexa együtt vannak, nem kellenek pluszban olyan baromságok, mint hogy, hány fiúfanja lehet.

Gondolataim közül kiűzöm a fiú rajongókat, és minden mást, csak ezt a gyönyörű szép arcot hagyom meg, ami szinte bearanyozza a napjaim. A szemei, az ajkai, az orra, még a szemöldökei is olyan szépek, ívesek. Az száját mikor mosolyra húzza, akkor nekem is akarva, akaratlanul mosoly kúszik az arcomra. Nagy, világos barna szemeivel is tud mosolyogni, magából, az egész lényéből is mindig boldogság árad, és ettől nekem is mindig jobb kedvem lesz.

Arra eszmélek fel, hogy megáll az autó. Az ablakon keresztül szembe nézek a saját kertkapunkkal. Kikötöm magam, kinyitom az ajtót és kiugrok elsőként, majd indulok is kinyitni a kaput a négyszámú kóddal. Mögöttem felsorakoznak a többiek is hangoskodva, a kapu pedig zúgással jelzi, hogy nyitódik is. Meglököm kicsit, és már indulok is a szépen kirakott kis úton a bejáratig. Előhúzom már lőre kikészített kulcsom, a zárba illesztem, és pár másodperccel később bent is vagyunk. Mind ledobjuk a fogasra kabátunkat, lerakjuk cipőnket, és élen Louissal beindulunk. A konyhából isteni illatok szállnak, a nappaliban pedig ülnek a szüleink várnak minket mosolyogva. Louis kistesói egyből megtámadják Louist, Theo, Niall keresztfia hangosan gügyög, a hal egyszeribe megtelik élettel. Én magam is rögtön anyuék mellé sodródom, megölelgetem őket, utána pedig anya mellé ülök, fejem vállára hajtom és egy nagy sóhaj kíséretében mosolyogva lehunyom a szemeim.

- Elfáradtál? – nyom puszit a hajamba, én pedig erőtlenül bólintok.

- Kellemesen elfáradtam.

- Akkor nagyot fogsz ma aludni.

- Mhhm, alig várom – motyogom még mindig csukott szemmel. Aztán a kislányok felvisítanak és rám vetik magukat, én meg nevetve nyitom ki a szemem. – Sziasztok! – mosolygok a két ikerre, és puszit nyomok a fejükre.

- Héé, Harry, ne rontsd meg a húgaim! – mutat rám Louis, én meg nevetve megrázom a fejem.

- Csak egy puszit kaptak – vigyorgok, majd megölelem Lottie –t és a második legidősebb Fizzy –t is. – Mi újság lányok? – pillantok rajtuk végig. Mindannyian változtak, azóta, mióta láttam őket utoljára. Lottie kezd nőiesedni, nagyon széplány, biztos rengeteg fiú fog utána érdeklődni, esetleg már érdeklődnek is, ki tudja. Az biztos, hogy Louisnak nehéz dolga lesz. De ugyanolyan szépek mindannyiak. Fizzy most lépte át a serdülőkort, kezd nagyon hasonlítani Lottsra. A két kis tojás pedig még igazi gyerekek, Barbie babáznak és mindenen nevetnek. Pont, ahogy lennie kell egy gyereknek ilyen korban.

- Kiesett a fogam – villantja meg a fogsorát Daisy, ahonnan tényleg hiányzik egy kis fogacska.

- Uu, akkor te most csorbacsík vagy! – kezdem el csikizni, mire nevetve elterül rajtam. – Na és te Phoebe?

- Én beteg vagyok – biggyeszti le alsó ajkát.

- Beteg?? – előz meg Louis, aki ijedten terem mellettünk, és derekánál fogva emeli az ölébe egyik húgát. – Mi az, hogy beteg vagy? Egyáltalán akkor miért vagy itt?

- Csak egy kis nátha, ne aggódj Louis – szól kedvesen az anyukája.

- Biztos? – nyúl a feje után, majd kényszeríti húgát, hogy kinyissa a száját. Anyukája nevetve jön oda hozzánk, én pedig feltápászkodok, hogy meg tudjam ölelni.

- Rég láttalak Hazz! Mi újság veled? – mosolyog kedvesen. Annyira aranyos ez a nő, nagyon szeretem. Jayel már a kezdetek kezdetén is nagyon jól kijöttünk.

- Minden rendben Jay! Nagyon jól nézel ki.

- Menj már – lök meg játékosan. – De azért köszönöm – mosolyog kedvesen, és visszaül az anyukák társaságába.

Louis a húgaival beszélget, szóval nem akarom őket megzavarni, inkább odamegyek a többiek szüleihez, testvéreihez, és illedelmesen köszönök mindenkinek, váltok velük pár szót.

*

Vacsora után kipurcanva huppanok le a kanapéra Alexa mellé. Mosolyogva ránézek, mire ő is felém fordítja a fejét.

- Aranyos szüleid vannak – kezdi a beszélgetést.

- Ó, beszéltél anyuékkal is?

- Naná, Gemmának első dolga volt bemutatni egymásnak – kuncog.

- Gondolhattam volna – nevetek fel és hátra döntöm a fejem. – Na és anyu nem égetett le? Nem mesélt ugye semmi… olyat?

- Attól függ, hogy mire gondolsz az olyan alatt – kacag.

- Hát. Tudod. Kicsi kori sztorikat.

- Ó. Hát, éppenséggel mesélt egyet – kettőt. Aranyos lehettél kiskorodban.

- Miért, most nem vagyok az? – villantom ki fogsorom és angyali arccal meredek rá.

- De igen – nevet, engem meg boldogsággal tölt el nem csak a nevetése, de az is, hogy aranyosnak tart. Ez már nem rossz, nem igaz?

Egyszer csak megcsörrent mellettem Alexa telefonja, ő pedig meglepetten veszi elő a zsebéből, miközben bocsánatot kérve feláll, és arrébb vonul, hogy telefonálni tudjon.

Nemsokára a szülők és kisebb gyerekek visszavonulót fújnak, így én is felállok, hogy hazavigyem anyáékat.

- Gemms? Te maradsz? – fordulok feléje, mire ő is feláll és mellém áll.

- Á, nem, megyek anyáékkal.

- De nyugodtan maradhatsz! Elférünk az ágyamon.

- A cuccaim is ott vannak.

- Jó, ahogy gondolod – sóhajtok nagyot, ő pedig mosolyogva puszit nyom az arcomra, és megindul a többiek után.

- Alexa? Itt maradsz addig, vagy…

- Nem, maradok, menjetek csak. Rendet rakok addig – jön vissza, bár szemei üvegesek, mosolya elég keserű, és erőltetett. Valami történhetett. Rossz telefonhívást kapott? Nagyon úgy néz ki, mintha sírt volna. Jaj, istenem, mi történhetett? – Jó éjszakát! – fordul a többiek felé.

- Jó éjszakát kedveském! – nyom puszit Niall anyukája az arcára, majd kiindul ő is a férje után.

- Sietek! – nyom gyors csókot a szájára mosolyogva Niall. Ezek szerint ő észre sem vette? Nem, az nem lehet. Én is kiszúrtam, hogy valami nincs rendben vele. Sőt, még Gemma is, aki most a fülébe sutyorog. Niall, nem lehetsz ennyire vaksi. A barátnődnek valami baja van, mert sírt, és te nem veszed észre, hogy folyamatosan gyülekeznek a könnyek a szemébe?

- Szerbusz, Alexa – köszön kedvesen neki anya és apa is, és mennek Gemma után.

- Történt valami? – kérdezem rögtön.

- Semmi – mosolyog hamisan. – Mi történt volna? Vidd őket haza nyugodtan Harry, addig rendet rakok – fordul el.

- Hát jó. Sietünk! – rakom a kezem a vállára, majd kimegyek én is, és becsukom magam után a bejárati ajtót, ami zúgással jelzi, hogy most már csak kulccsal, vagy a számkombinációval mehetek be.

A garázs felé veszem az irányt, ahol a többiek is ott vannak, hisz mindenkinek kell egy autó.

- Hazz, vihetem? – forgatja a kulcsokat Niall az ujján, és fejével az egyik autóm felé bök.

- Persze – bólintok, s én is lekapom a fekete Range Over kulcsait, majd anyáékat is odaterelem. Beszállok a vezetőülésre, míg anya mellém, apa és Gemm pedig hátra.

Az úton megbeszéljük a holnapot, majd a holnap utánt, mikor anyuék autóba, mi pedig a turnébuszba szállunk és elindulunk Glasgow –ba. Anya közben beszélt a többiek szüleivel is, de Louis családja sajnos nem tud velünk tovább jönni, tekintve az iskolára, ahogy a Malik család sem. Maura, Bobby, Greg, Denise és a kis Theo viszont jönnek velünk tovább, melynek én személy szerint nagyon örülök, jól kijövök velük, a kis Theot meg nagyon szeretem. És Liam családja sem tud velünk tartani sajnos, így csak az én szüleim és Niallé lesznek jelen a következő pár koncerten. Hogy meddig jönnek velünk, még nem tudom.

- Jó éjszakát kisfiam! – hajol oda hozzám anya és puszit nyom az arcomra. – Aludjatok hamar, ne légy fent sokáig, mert holnap is hosszú napod lesz.

- Tudom anya, ne aggódj, hazamegyek, fürdök, és már alszom is.

- Akkor jó – mondja mosolyogva, majd kiszáll az autóból.

- Jó éjt apu!

- Neked is fiam.

- Gemm! Várj egy percet.

- Igen? – hajol előre és mosolyogva néz rám.

- Biztos, hogy nem jössz velem vissza? Nem zavarsz, ne hogy azt hidd!

- Igen, Harry, biztos – nevet és az arcomra nyom egy puszit.

- Hát jó. És… mielőtt eljöttünk. Alexa mondott neked valamit?

- Ömm, nem semmit sem.

- Aha, jó, rendben, köszi. Aludj jól! – adtam neki én is egy puszit, majd kiszáll az autóból, és becsukja az ajtót. Meg várom, míg bemennek, majd visszahajtok a házunk elé. Közben elered a hó, mely nagy pelyhekben kezd hullani.

Bízok benne, hogy az első leszek, hogy tudjak Alexával beszélni, ám Liam keresztbe húzza a számításaim. Váltok még velük pár szót, majd felandalgok a szobámba fürödni, és ágyba bújni.

*

Éjjel szokásom szerint felkelek pisilni, és a fűtést is fentebb tekerem egy kicsit, majd halkan lesomfordálok a konyhába forró csokit csinálni. A nappaliban szerencsésen belerúgok a kanapé sarkába, az ajkamba harapok, de olyan erősen, hogy a vérem is kiserken. Nem foglalkozva vele, bicegve megyek tovább a konyhába, ahol a szekrényből előhúzom a kedvenc bögrémet, majd a spájzban lámpát kapcsolok és keresek forró csoki port. Mivel csak fehér csokisat találok, mely a kedvencem, boldogan térek vissza a bögrémhez, amibe tejet öntök és a mikróba rakom melegedni. Míg várom, hogy megfelelő hőmérséklet legyen a forró csokim, a pultnak támaszkodok és az ablakon keresztül bámulom a hóesést. A hintaágyon egy emberi alakot vélek, így közelebb hajolok, és csak ugyan látom, hogy valaki kint didereg. Megállítom a mikrót és felkapok egy nagy pokrócot, de előtte felveszem a kabátom, és a cipőm is. Belebugyolálom magam a takaróba, és halkan elhúzom a teraszajtót. A hideg rögtön megcsap, az arcomba fúj egy adag havat, ahogy csupasz lábaimat is elfedi, de nem tud érdekelni. Ki az, aki ilyenkor éjnek éjjelén, mínusz harminc fokban, egy takaróban kint ül? Ha valamelyik srác lenne, tudnék már róla, Niallen is észrevettem egyből, mikor valami nem stimmelt vele. Sőt, a koncerten, már a rajongók is észrevették volna, ők aztán tényleg, sasszemük van, na és akkor már tényleg tudnék róla. Nem marad más, mint… Alexa. Hisz’, már akkor is majdnem sírt, mielőtt elvittük volna a szüleinket. Gyorsan indulok meg a hintaágy felé, és nem lepődöm meg, mikor Alexát vélem felfedezni. Csak akkor vesz észre, mikor leülök mellé. Felnéz rám, szemei pont olyan könnyesek, mint mikor visszajött a telefonálásból, arcai nedvesek, s a könnyek nem akarnak elapadni, sőt, folyamatosan rohamosan folynak le az arcán.

Az én szemeim tágra nyílnak meglepettségemben, hisz’ most már biztos vagyok benne, hogy történt valami, ami miatt ennyire sír. Szaggatottan vesz levegőt, majd hozzám bújik, fejét a kabátomra fekteti, a takaró alá, jéghideg kezei kétségbeesetten kapaszkodnak belém, én pedig végre magamhoz térek, közelebb húzódok hozzá, és próbálok minél jobban hozzáférni a takarók sokasága közt. Hideg kezét kabátom alá csúsztatja, tenyerét az én csupasz bőrömhöz nyomja, miközben szorosabban ölel magához. Az orromba cigaretta füst illata tódul, és nem kell sokáig várnom, míg rájövök, hogy valószínűleg Alexa gyújtott rá. Titkon cigizne, esetleg a miatt szívott, amiért sír is? Egy biztos, erről beszélnem kell vele, noha most nem igazán ennek van itt az ideje. De erről le kell szoknia, hisz’ ezzel károsítja magát, szervezetét és tüdejét.

Elmélkedésemből, miszerint, el kell majd erről beszélgetnem vele, az ő fojtott zokogása szakít ki, mire ijedten ölelem még erősebben magamhoz. Istenem, mi történhetett, ami ennyire padlóra küldte, ezt a tökéletes lányt?