#28. - Törjük szét mi most ugyanúgy az ő szívét, ahogy ők tették az enyémmel?

Sziasztoook!:) 
Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog!☺ Nincs több hozzáfűzni valóm, jó olvasást!(:xx.

Patricia P.

Harry Styles

2013. március 18. - 19.

- Alexa! Ne! – tolom el a kezeit, amik már épp a bokszer alsóm szegélyéhez értek.

- Miért? – kerekednek el a szemei, én pedig fájdalmasan sóhajtok egyet és végig simítok gyönyörű arcán.

- Mi nem csinálhatjuk ezt – suttogom, s barna, hatalmas szemeibe néznek, amiben vágyat látok, s némi fájdalmat. Ő is tudja, hogy miért nem.

- Harry… - kezdi, de felemelem a kezem, hogy ne folytassa.

- Niall olyan, mint az öcsém, noha nem én vagyok az idősebb. Legjobb barátom, nem tehetem meg ezt vele, kérlek, érts meg.

- Jaj Hazz, Niall nem haragudna! – fúrja fejét a nyakhajlatomba, orrát végig húzza a bőrömön, majd csókot lehel oda.

- Istenem, dehogynem! Borzasztóan. Nem kockáztathatok, nem árulhatom el. És te sem. Szereted – húzódok el, hogy a szemébe tudjak nézni, de nem állj a pillantásom.

- Nem szeretem. Ő sem szeret engem – mondja halkan.

- Az előbb mondtad Alexa – sóhajtok fel. – De szereted őt! – olyan fájdalommal ejtem ki ezeket a szavakat, amekkorát még életemben nem éreztem.

- Nem Harry! – mondja határozottan. – Mi nem járunk, nem vagyunk szerelmesek! Vagyis igen, járunk, de csak egy buta papírlap miatt, amit muszáj volt aláírnunk – meséli szomorúan, az állam pedig a padlót súrolja.

- Ugye… csak viccelsz velem? – kérdezem döbbenten, ő pedig hosszú pillái alól felpillant rám.

- Jaj, Harry, már miért viccelnék? Niall és én… csak egy szerződés miatt vagyunk együtt, amibe kötelességünk volt belemenni! Engem elbocsátottak volna a Modest! –től, Niallt pedig kirakták volna a bandából. Muszáj volt tennünk azt, amit mondtak, különben… Pedig hidd el, mindketten nagyon tiltakoztunk!

- Szóval ti végig, csak játszottátok… - suttogom. Körülírni nem tudnám, mit is érzek most.

- Igen.

- Miért… miért nem mondtátok? – nyelem le a torkomban keletkezett gombócot.

- Titoktartási szerződés. Nektek sem szólhattunk. Sajnálom.

- Fogalmad sincs róla, mit sajnálsz! – csattanok fel. Idegesen lemászom az ágyról. Nem hiszem el! Míg én majd’ belehaltam abba, hogy egy olyan lányba szerettem bele, aki már foglalt, s nem mellesleg a legjobb barátom barátnője, addig ők az egészet csak színlelték.

- Harry kérlek – ül az ágy szélére, hangja könyörgő. – Én… nem bírtam elviselni tovább, Niall barátnőjének szerepét.

- Ó dehogynem! Nyugodj csak meg, igazán hiteles alakítás mindkettőtök részéről! – gúnyos a hangom, túlságosan is az.

- Harry…

- Ne Harryz itt nekem! – csattanok fel megint hangosan. Rohadt mérges vagyok. – Ezt komolyan mondom, nem tudom elhinni! – mondom kétségbeesetten és a hajamba túrok. – Miért nem mondtátok el??

- Mert nem tehettük. Ahogyan most sem szabadott volna elárulnom. Értsd meg, nem bírtam tovább! Téged érezlek a legközelebb magamhoz. Ne haragudj! – suttogja és nagy világosbarna szemeivel bűnbánóan vizslat.

Nem hat meg. Egyáltalán nem! Míg ők a szerelmesdit játszottak Niallel, addig én száz halált haltam amiatt, hogy nem lehetek Niall helyében. Úgy érzem magam, mint akinek kitépték a szívét. Alexa apró kezei megmarkolták a szívem, kitépték a helyéből, majd gonoszan kacagva elraktározták, jó mélyre. Olyan, mintha direkt játszottak volna velem, s jelen pillanatban dühömet nem tudom visszatartani. A méreg elönti az egész testem. Jelen pillanatban cseppet sem érdekel Alexa, ő a csodálatos arca, elbűvölő természete, tökéletes teste.

És akkor eszembe jut, hogy szegény Niallnek milyen is lehet. Szinte biztos vagyok abban, hogy szegény srác, többet érez Alexa iránt, akárcsak én. Az ő érzései se lehetnek jobbak, mint az enyéim. Hirtelen kicsúszik a számon a fejben megfogalmazott gondolat:

- Ez az egész kibaszott szerződés talán csak neked jó! Áltatod magad, mennyire szereted Niallt, miközben ő lehet tényleg beléd szeretett! Ágyba bújsz vele, smárolsz, aztán pedig nálam kötsz ki, s megpróbálsz velem is kikezdeni.

- Te most tulajdonképpen a képembe mondod, hogy egy ribanc vagyok? – kérdezi halkan, ami meglep. Szemeibe könnyek gyűlnek, noha próbálja ezt gátolni, s nem mutatni, én látom.

- Ne forgasd ki a szavaim, Alexa! – csattan a hangom újra, akár egy ostor.

Látom, hogy tényleg nagyon sajnálja a dolgot, de ezt az egészet nem tudom meg nem történtnek tekinteni. Időre van szükségem, órákra, napokra, míg átgondolom ezt az egészet. Én tényleg szeretem ezt a lányt, aki előttem ülve az ágyamon könnyeivel küszködik. De most arra van szükségem, hogy minél távolabb legyek tőle.

Utolsó pillantást vetek rá, majd sarkon fordulok, felkapok egy melegítőnadrágot és egy Adidas pulóvert, majd kiviharzok a szobából.

A kiabálásomnak köszönhetően Liam, Louis, Niall és Zayn értetlenül áll a nappali közepén, majd látom felbukkani az alvástól kócos hajú, laposakat pislogó Claire –t is. Valahogy nem érdekel, hogy felébredtek, bűntudatot sem érzek, hogy miattam vannak fent. Magamra ráncigálom a melegítőalsót, utána pedig belebújok a fekete pulcsiba. Lábaimat az első kezem közé kerülő cipőbe dugom, meg sem nézem, hogy sajátom –e, avagy valakinek a más tulajdonában áll, kirontok a lakosztályból és a lépcső felé veszem az irányt. Zabos vagyok, nagyon mérges, feldúlt, zavarodott és szomorú egyben. A lift gondolatától is megborzongok, nem szívesen megyek most egy kis zárt helyre, muszáj mozognom. Dühömet fektethetném edzésbe is, de mint említettem, nem szeretnék egy bezárt szobába lenni, így minél hamarabb kiiszkolok a hotel hátsó kijáratán, s szinte elönt a megkönnyebbülés, ahogy mélyet szippantok a tiszta, hűvös levegőből. Kifújom az eddig benntartott levegőt, és futásnak eredek. Közben fejembe húzom a kapucnit, és lepillantok a cipőmre, majd megkönnyebbülten veszem tudomásul, hogy sportcsuka van rajtam. Immár előre nézek, egyszerűen csak futok tovább az utcán, szedem a lábaim, az épületek, s egyéb tárgyak sebesen haladnak el mellettem, s távolodnak el tőlem. Az utcák kihaltak, nem csoda, bőven elmúlt már éjfél, s annyi minden történt ma. Vagyis annyi minden történt, köztem és Alexa között. Ma visszaérkezett New Yorkból, gyönyörűbben, vidámabban, mint valaha. A nap folyamán annyit nem öleltem meg talán, mint mióta találkoztunk. Nem is! Fordítva, hisz’ Alexa ölelgetett egésznap. Sejtelmem sem volt, hogy később majd az ágyamban köt ki egy bugyiban és melltartóban.

Elhessegetem a képet a fejemből, mielőtt még akaratom ellenére is a lábaim megfordulnának és visszafutnának a hotel szobába, oda, ahol ott hagytam Alexát. Nem mehetek most vissza, muszáj gondolkodnom, kieresztenem a gőzt, és egy pár feles, és az alkohol, mámorító érzése a véremben igazán csalogat, túl könnyű lenne egyszerűen csak leinnom magamat. Arról nem is beszélve, mekkora felelőtlenség lenne a részemről, tekintve arra, hogy holnap koncert van.

Egyszerűen csak futok és futok tovább, nagyon eltávolodtam a hoteltől, és sötét is van, mégsem izgat jelenleg, hogyan fogok visszajutni. Átfut az agyamon a gondolat, hogy vissza kellene fordulni, amíg még nem késő, és telefon sincs nálam, de nem lehet. Az agyam irányít, teljes mértékben, és egyáltalán nem bánom.

Kezdek lefáradni, lassabban futok, végül megállok, s a levegőt kapkodva sétálok tovább a néptelen utcákon. A gondolatok ide –oda cikáznak a fejemben, én pedig nagy erővel próbálok rendet tenni, ami csak nagyon hosszú idő után sikerül. Észre sem veszem, hogy didergek, az idő lehűlt, pulóverem nedvesen tapad a hátamra. Alkonyodni kezdd, kétségtelenül világosabb van, mint mikor elindultam.  Felállok hát a fapadról, melyre órákkal ezelőtt telepedtem le, és abba az irányba indulok vissza, amerről jöttem.

Kellő képen kiszellőztettem a fejem, átgondoltam ezt az egészet, arra jutottam, hogy haragszok, még mindig. Haragszom rájuk, hiába nem mondhatták el. Nem is értem! Mi miért nem tudhattunk róla? Úgy se beszélt volna egyikünk sem és a dolgok teljesen máshogy alakultak volna.

Teljesen mindegy, ezen már felesleges rágódnom. Alig várom, hogy hazaérjek, és bedőljek egy ágyba. A szobámba biztosan nem megyek vissza. Kiveszek még egy szobát valahol az elsőn, és a koncertig fel sem kelek. Addig sem gondolkozok ezen az egészen. Most már csak a hazafele vezető utat kellene megtalálni.

A szállodába megérkezve a recepción egy fiatal lánytól kérek egy egyszemélyes szobát a harmadik emeleten, majd sietősen masírozok, s újra a lépcsőket használom. A kis szállodai szobában egy apró konyhából, fürdőszobából, egyszemélyes ágyból és egy tévéből áll. Körbepásztázom a szobát, majd egy jó forró zuhany alá vetem magam, utána pedig rögtön ágyba dőlök.

Paul ébresztésére ébredek meg, hirtelen azt sem tudom, hol vagyok. A szobában szűrt fény van, a takaró összefonódva hever a hátsómon és a lábaim között.

- Mennyi az idő? – kérdezem rekedt hangon.

- Öt óra barátocskám. Ideje ébredezni, nem sokára koncert. Rendeltem neked kaját, itt van egy pohár narancslé, idd meg – indul el valamerre, én pedig erőtlenül visszacsukom a szemeim. – Tényleg ébredj öcskös. Hagytam, hogy a próbát is kihagyd, a koncertet nem szalaszthatod el.

- Tudom Paul – köszörülöm meg a torkom. – Nem is tenném meg a rajongókkal – fordulok a hátamra, majd egy kis ideig még a plafont bámulom, majd felülök és egyszerre megiszom az összes narancslevet. Hideg, friss, zamatos. Ez jól esett. – Kösz, hogy kihagyhattam a próbát.

- Egyszer –egyszer belefér – von vállat, majd egy tálcával jön vissza. Odaadja, aztán leül az ágyam végébe. Sajtos makaróni, s egy újabb pohár narancslé. Mohón enni kezdem, tegnap este óta nem ettem semmit. Nagyokat kortyolok a narancsléből, majd eszem tovább. Paul néz, így kéntelen vagyok felpillantani rá.

- Mi az? – kérdezem teli szájjal.

- Mesélned kéne, Harry – mondja, én pedig sóhajtok egy nagyot és megállok az evésben. – Merre jártál egész éjszaka? Aggódtunk érted, milliószor hívtunk, le voltál merülve.

- Nem is volt nálam a telefon – motyogom.

- Egész éjszaka kint voltál a hidegben? Hát nem fagytál agyon? Meg kell nézetnünk egy orvossal magadat.

- Kösz – morgom.

- Jaj, most nem úgy értem! Komolyan mondom, fel is fázhattál. Nem hiányzik, hogy megint lebetegedj. Miért rohantál el?

- Biztos tudsz róla – mondom halkan és újabb korty narancssárga folyadékért nyúlok. – Alexa elmondta a szerződést.

- És te kiakadtál.

Bólintással erősítem meg igaz mondó szavait.

- De miért? – kérdezi, én pedig lerakom a villát és hátradőlök. – Na, jól van, nem akarlak faggatni, edd meg azt mindet, kell az energia! És nem akarom megtudni, mióta nem ettél Harry. Told be, és aztán, ha van kedved, kiöntheted a lelked.

Újabb bólintással válaszolok, majd tovább eszem a tésztát. Megeszem mindet, kérek még egy pohár narancslevet, aztán pedig mesélni kezdek Paulnak. Kitálalok, egyetlen apró részletet sem hagyok ki, megtudja, hogy szerelmes vagyok Alexába, hogy az este majdnem lefeküdtünk, és hogy utána tényleg egész éjszaka az utcákon bolyongtam. Eldumáljuk az időt, Paul rezgő telefonja szakít vissza a valóságba.

- Öltözz Harry, mennünk kell! Lou megőrül, a srácok már felöltözve, belőtt séróval…

- Kösz, hogy meghallgattál Paul. Nagyon jól esik – mosolyodom el, és ő is szintén mosolyogva megveregeti a vállam, majd a földről felveszi a tegnap esti ruháim, és az ölembe vágja. – Baah, ez tiszta izzadt, ebben voltam éjszaka.

- Nem érdekel, most felveszed, aztán húzunk a stadionba, fürdesz, és illatosabb leszel, mint valaha. Gyerünk!

A stadionhoz érve alig tudunk bejutni, nem hiába szoktunk már ott dekkolni órákkal hamarabb, hogy ne a legnagyobb tömegbe fussunk bele. A kijelölt bejáratoknál a rajongók, a hátsóknál pedig a riporterek és fotósok dekkolnak. Nem tudunk dönteni, hol lenne a rosszabb bejutni a stadionba, ám a jegyszedők, biztonságiak, és rajongók között mégsem vághatunk át, így egy megfelelő alkalomban kiugrunk a kocsiból, és berohanunk egy hátsóbejáraton az épületbe. Paulal rögtön megkeressük Lou –t, aki tajtékozva a dühtől, felálló lila hajtincsekkel vár.

- Harold Edward Styles!

- Szia Lou, én is nagyon örülök neked, hiányoztál – vetem az ölébe magam és szorosan átkarolom.

- Mégis hogy képzeled? Hol a francban voltááál… áá, semmi pánik Harry, gyere, gyorsan fürödj meg – tol el magától és kedvesen mosolyogva néz rám, és én szintén kisfiúsan elmosolyodom. Aztán elindít, miközben a vállaimra téve a kezét mögöttem lépked, én pedig vágok egy grimaszt, mert fogalmam sincs, mi volt ez.

Letusolok, aztán beülök Lou elképesztően tehetséges kezei közé, és kezelésbe veszi a loboncomat. Az én hajammal hosszabb ideig csak én, anya, Louis és Lou foglalkozhat. Általában én mosom meg magamnak, de Lou is mosta már számtalanszor. Aztán persze anya, kicsi koromban is mindig ő mosta. És Louis, aki régebben, ha visítottam, mert a szemembe ment a szappan, rohant segíteni, s mivel én olyankor a szememmel voltam elfoglalva, ezért ő befejezte a hajam mosását. Nem egy ilyen vicces esetünk volt már, elmosolyodom, ahogy felidézem emlékeimet.

Lou csendben dolgozik, körülöttünk sürögnek –forognak az emberek, ahogy általában ez szokott lenni. A küszöböt Louis lépi át, s átszelve a szobát mindenkin keresztül előttem áll meg.

- Harry, mégis hogy képzelted ezt? Egész éjszakára eltűnsz? Telefont se vittél magaddal! Van fogalmad róla, mennyire aggódtunk? Aztán mikor Paul beengedett hozzád úgy aludtál, hogy ha egy ütős zenekar kezd játszani az ágyad előtt, akkor se ébredsz fel. Hol voltál? Ittál?

- Szia, Louis. Nem, nem ittam. Csak sétálgattam.

- Sétálgattál. Éjszaka. A hidegben. Egyedül. Telefon nélkül.

- Igen.

Louis felpillant Lou –ra, majd lehunyja a szemét és idegesen a hajába túr.

- Bocs Louis, rátok nem is gondoltam. Ne haragudj!

- Egész éjszaka, a hidegben sétáltál?

- Előbb futottam. Aztán sétáltam csak.

A kezeibe temeti az arcát, én pedig vállat vonok.

- Ne csinálj, kérlek szépen ilyet többet.

- Jól van, bocsánat.

Fáradt mosolyra húzódik a szája, elém húz egy görgős széket, és leül velem szemben.

- A többiek az öltözőben vannak – mondja. – Én kértem őket, hogy maradjanak ott.

- Minek? – húzódik fanyar mosolyra a szám. – Alexa úgyis kitálalt mindenkinek, vagy nem?

- De – bólint. – Mind tudunk a szerződésről, és nekünk is alá kell írnunk egy titoktartási szerződést.

- Hogy mi van?

- Jól van, ezzel most ne foglalkozz. A többiek, arra kíváncsiak, miért húztad fel magad az ügyön ennyire, és miért maradtál ki egész éjszaka, és délelőtt.

- Nem mondtad el nekik a…

- Nem! – szakít félbe.

- Kösz Louis.

- Elmondasz mindent, mindenkinek?

- Van más választásom?

- Nem értelek Harry – ráncolja a homlokát.

- Mit nem értesz Louis?

- Oké, hogy dühös vagy, én is az lennék a helyedben. Mert míg ők megjátszották a szerelmüket, addig te tényleg Alexába szerettél, és szenvedtél. De hát azért csókolt meg tegnap este, mert nyílván te sem csak egy jó barát vagy számára. Ebbe nem gondoltál bele? Hogy lehet végre itt a lehetőség, hogy randira hívd? Hogy összejöjjetek?

- Nem tudok most ezzel foglalkozni Louis! Szeretnék minél távolabb lenni Alexától, mert akár hiszed, akár nem, tegnap este nem tudtam mindent tisztázni magamban a történtekről. Továbbá arról sincs fogalmam, nekünk mi a szarért nem árulhatták el az igazságot! Na és mi van akkor, ha Niall is belezúgott Alexába? Törjük szét mi most ugyanúgy az ő szívét, ahogy ők tették az enyémmel?