Home Characters Contacts More blogs

2014. október 10., péntek

#16. - Megnyugodok, ha adok neked valami gyógyszert és ágyban látlak

Dear readers
Igen, már megint késtem. Ne haragudjatok! Tényleg! De semmi ihletem nem volt hozzá, és csak tegnap tudtam befejezni a részt. Mostanában szerintem ez így lesz, pláne, hogy őszi szünetem sem lesz, pedig akkor terveztem belehúzni és előre megírni  pár részt. Egyébként mostantól péntekenként hozom a részeket, már csak azért is, mert hét közben, kedden szinte senki sem olvassa el, a hét utolsó hétköznap délutánján, meg már senki sem a leckét írja, hanem neten lóg, így bízom benne, hogy többen olvassátok el a részeket, és többen is véleményeztek.:) Két új olvasóval gyarapodtunk, melynek nagyon örülök, nem sokára ötvenen leszünk, ami hatalmas wooow!(:♥ Remélem tetszeni fog a rész, jó olvasást Babies!;)♥xx.
Patricia F.

/Take Me Home turné, 2. koncert/

2013. február 27.
- Nyomás a színpadra! – mutat fel dühösen Paul.
- Előtte a mobilom… - mutatom fel, mire kikapja a kezeim közül és zsebre vágja.
Elindulunk a színpad előtti kis térbe, ahonnan majd bemászunk a süllyesztőkbe is, amik majd a kellő időpontban kilőnek minket a színpadra. A szokásos: „Jó műsort fiúk!” mondatok is elhangzanak, majd a csapatkézfogás után, elkezdünk bekúszni a rácsok között az öt süllyesztőbe. A szívem, mint mindig, most is a torkomban dobog, a pulzusom az egekben van, a vigyort meg nem tudom letörölni az arcomról, de azt hiszem nem is szükséges. A fülesek bekapcsolódnak, tudom, hogy Paul, és még körülbelül húsz más emberke, figyelnek különböző monitorokon keresztül. Láthatják a rajongókat, minket külön –külön, a színpadot, a backstage –t, a folyosókat az öltözőnknél. Azt is tudom, hogy Lou –ék, s a stylist csapat többi tagja is figyel, az öltözőben, egy hatalmas LCD tévén keresztül. A családjaink is csak a színpadra összpontosítanak, s Paul szólal meg a mikrofonba, mint mindig, most is még jó koncertet kíván, majd figyelmeztet, hogy indul az Up All Night. Háromig visszaszámol, ami alatt nekünk el kell helyezkednünk, hogy mikor végre ki dob a süllyesztő ne zuhanjunk le, hanem remélhetőleg talpra érkezzünk. A tömeg eszeveszett sikításban tör ki, az én szívem, lehető leggyorsabban ver, ahogy szerintem a többieké is, és végre megtörténik az, amire már pár perce semminél jobban nem vágyok: repülök a színpad felé.
*
A fellépés után teljesen feldobódva jövök le a színpadról. A koncert eszméletlen jó volt, rengetegen eljöttek, el sem hiszem, hogy miattunk, hogy mi meg tudunk tölteni egy ekkora arénát. Hihetetlen érzés, legszívesebben ordítanék örömömben, de azt azért inkább mégsem teszem.
Szívem, lelkem beleadtam a koncertbe, kihoztam magamból a maximumot, és úgy érzem ezeknek köszönhetően fergeteges koncertet adtunk a srácokkal. Maximálisan meg vagyok elégedve, remélem a többiek és Paul is.
Szokásosan vezet az utam a zuhanyfülkébe, s a frissítő zuhany, most is nagyon jól esik. Nyugodtan járkálok a derekam köré tekert törülközőben a fürdőtől, az öltözőfülkémig, hisz’ rajtunk kívül, most senki sem tartózkodik a helységben, aki elől, ha minimálisan is, de takarnom kell magam. Hajszárítás után viszont már szükségesnek érzek egy bokszert, amit később nem is bánok, mert Louis anyukája jön be az öltözőnkbe.
- Fiúk, Lou vár titeket a másik öltözőben. Ó, és elég egy alsóban a megjelenés.
- Miért anya? – kérdezi Louis, s nem sokára feltűnik szintén bokszerban.
- Hmm, az meglepetés! – mosolyog sejtelmesen, mi pedig összenézünk Louissal.
- Szeretem a meglepetéseket – tapsikol végül boldogan, Jay pedig nevetve magunkra hagy. – Nos, hallottátok anyát, gyertek! – fordul vissza a fürdő ajtajába.
Átvonulunk Louhoz, aki mosolyogva vár minket Luxal a kezében.
- A fülkékben van, amit fel kell vennetek. Tempósan, mert várnak a rajongók – kezd bele rögtön Lou, ám én az ő mondatát figyelmen kívül hagyva kiáltom keresztlányom nevét. Lux mosolyogva kinyújtja kezeit felém, s édes kis hangján kezdi kántálni a nevem.
- Hajjy bácsi! – nevet, én pedig át is szelem a távolságot kettőnk – illetve hármónk között, mivel Lux Lou ölében pihen –, s szinte kikapom édesanyja karjai közül. Összevissza puszilgatom kis arcát, aztán ő is lefogja nevetve a fejem, és megpuszil. – Hijányoztál! – mondja és kezeivel átöleli a nyakam, miközben gondolom, integet a mögöttünk álló srácoknak. Ezután persze Lux körbejár, mindenkitől kap puszit, majd újra az ölembe veszem, s letelepedek vele a barna bőrkanapéra, közben mesélésre ösztökélve.  Innentől kezdve pedig nem is figyelek másra, csak rá, amíg Lou félbe nem szakít, hogy most már tényleg öltözzek fel, a többiek már készen vannak.
- Akkor talán kiviheted magaddal Luxot is.
Erre automatikusan rakom ki ölemből a kis csöppséget, s nyomok puszit, szőke kishajára.
- Gyorsan felöltözök, és jövök vissza tündérkém – mondom neki, s rohanok átöltözni. Közben végig nézek a többieken, akik igen –igen kiöltöztek; ing van rajtuk és zakó. – Srácok, ti hova készültük? – szalad ráncba a homlokom.
- Oda, ahova te – válaszolja értetlenül Zayn.
- Jó, de akkor miért öltöztetek így ki?
- Ez volt kikészítve – von vállat Niall, én pedig tényleg a fülkémbe megyek, s felmérem, én miket kaptam. Fekete alapon apró fehér pöttyös ing, szintén zakó, és fekete farmer.
- Lou, ezek, miért? – kérdezem nevetve.
- Csak vedd fel, és gyere már!
Hamar magamra kaptam mindent, utána Lou eligazította rajtam, majd megfogtam Lux kezét, és a srácok után indultam kifelé.
Furcsa módon Paul sietetett minket, de mi így is ugyanúgy beszélgettünk a rajongókkal, akik, mint mindig, most is nagyon aranyosak voltak. A backstage után a hátsó kijáraton távozunk a kisbuszba, ami már vár minket. Elindulunk hazafelé, én pedig kihasználom az alkalmat és hátradőlve lehunyom a szemeim. Megszomjaztam, ezért a táskámból előhalásztam egy flakon ásványvizet, s a kupakot lecsavarva kezdtem inni, miközben a többiek beszélgetését hallgatom. Fáj a víz lenyelése, ami egyet jelent egy jó kis torokfájással. Jaj, ne! Nem lehetek beteg! Még csak most kezdődött a turné, és én nem betegedhetek le rögtön!
Úgy döntök, próbálom kizárni, és nem foglalkozni vele, majd magától elmúlik. Ám az autóút alatt kezdek egyre rosszabbul lenni, a hideg is ráz. És ez nagyon nem jelent jót. Amikor pedig kiszállunk, s közös otthonunk helyett fényekkel és emberekkel teli partyt pillantok meg, nagyon csalódott leszek. Azt hittem hazajövünk, ihatok egy forró teát, utána pedig lefeküdhetek aludni. Ehelyett buliba hoztak minket. Csodás!
- Meglepetés! – kiáltják szüleink, majd mindenki megindul a saját gyermeke/családja felé, s természetesen hamar én is anya karjai közt találom magam.
- Anya… - szólalok meg nagy nehezen.
- Kicsim! Olyan büszke vagyok rátok! Szuper koncert volt!
- Köszi. De… mi ez?
- Mi? – húzódik el, hogy szemeimbe tudjon nézni.
- Hát hol vagyunk? Mire ez a nagy felhajtás?
- Hát úgy gondoltuk, hogy meg kell ünnepelnünk a turné kezdetét. Így meglepetésként összehoztuk. Tetszik? – kérdezte aranyosan, és szemei úgy csillogtak, mint egy tíz évesnek.
- Hogyne, persze – erőltetek magamra egy mosolyt. Aranyos ez tőlük nagyon, és ha nem lennék, rosszul biztos élvezném is. De most nem megy.
Utána Gemma is a nyakamba csimpaszkodik, apa is megölel, majd beindulunk a többiek után. Hangos zene megy, de mégsem annyira hangos, mint egy szórakozó helyen, villódzó fények, melyek égetik a retinám, és egyszerre körülbelül öt ember rohan le, hogy milyen jó volt a koncert, s más egyebekkel.
Alig sikerül kiszabadulnom a körülöttünk keletkezett tömegből, ám mikor megvan, a bárpult felé veszem az irányt és érdeklődöm, van –e valami meleg italuk. Sajnos csak meleg gyümölcslével tudnak szolgálni, és mivel egy bárpultnál ülök, muszáj megrendelnem, noha nem iszok belőle egy kortyot sem.
- Harry! Táncolsz velünk? – jelenik meg előttem a két kis Tomlinson iker. Nem akarom őket elutasítani, ráadásul annyira szépen néznek rám, hatalmas kék szemeikkel, hogy a fejemmel önkénytelenül is bólintok, majd megfogom mindkettejük kezét, és a táncparkett felé indulok. Elkezdek pörgetni a két kicsit, ám hamarabb megszédülök, mint ők, s muszáj leülnöm valahova, vagy a lábaim magamtól csukódnak össze, és az nagyon nem lenne jó, így bocsánatot kérek a két lánytól és levetődök egy szabad fotelba.
- Harry? Valami baj van? – terem ott mellettem a semmiből Alexa, s aggódva ül le a mellettem lévő fotelba, majd kezét enyémre helyezi.
- Nem, nincs, miből gondolod? – kérdezem mosolyogva.
-  Láttam, hogy az előbb rosszul lettél. Mikor megérkeztetik is éreztem már, hogy nincs valami rendjén.
- Na, jó, tényleg nem vagyok valami jól.
- Mi bajod van? Mid fáj?
- A torkom fáj, meg fázok. És most már szédülök is.
- Haza kell menned! – áll fel, és megfogja a kezem. – Harry, gyere, hazaviszlek.
- Ó, nem, nem szükséges! Haza tudok menni egyedül is – állok fel és bíztatóan rá mosolygok.
- Nem, nem! Így nem vezethetsz. És nem tudnálak elengedni sem. Megnyugodok, ha adok neked valami gyógyszert és ágyban látlak – mondja, és el is indul valamerre.
- Hát rendben – sóhajtok, és közben pedig nagyon örülök neki, csak hát persze ő ezt nem tudhatja, és én nem is mutatom. Aztán az anyukája felé kezd húzni, aki Karennal beszélget.
- Anya! Hazaviszem Harryt, mert rosszul van. Sietek vissza! Vagy jönnél te is?
- Nem, megvárlak! – mosolyog kedvesen. – Úgyis jól elbeszélgetek Karennal.
- Akkor jó! – látszik Alexán, hogy örül nagyon annak, hogy édesanyját mosolyogni látja. – Mindjárt jövök!
- Rendben. Harry jobbulj! – néz rám, én pedig mosolyogva biccentek felé, majd elindulunk a hátsókijárat felé, mivel elől tele van fotósokkal, és száz százalék, hogy félreértené mindenki, miért távozunk csak mi ketten a buliból, ráadásul kézen fogva, merthogy, azóta is fogja a kezem.
A fekete kisbusz áll ott, Alexa szól a sofőrnek, hogy legyen szíves hazavinni, utána pedig visszaül mellém, és kezét a homlokomra tapasztja.
- Tűzforró vagy – húzza el a száját. – Biztos lázad van, de azért megmérjük. Csinálok majd egy finom teát, utána pedig adok torokcukorkát. Nem ártana, ha lefürödnél, de nem forró vízben, mert az még jobban feljebb viszi a lázad. Talán valami láz lehúzó is kellene. Az van nektek otthon? – néz rám, én meg csak pislogva meredek vissza rá.
- Fogalmam sincs. De lázlehúzó nem szükséges. Max, ha reggel is lesz lázam, akkor! A tea és a torokcukorka pedig jöhet.
- Biztos nem kell? Átugrok egy ügyeletes patikába. Biztos adnak valamit.
- Nem szükséges, ne aggódj! – fogom meg a kezét, és bíztatóan nézek rá. – Remélem, holnapra semmi bajom nem lesz. Nem betegedhetek le rögtön már a turné elején!
- De, ha holnap ugyanígy leszel, sőt, rosszabbul, akkor dokihoz kell menni! Mindenképp!
- Értem, anyu – mosolygok rá pajkosan, mire ő is elmosolyodik, s hátra dől mellém.
Amint hazaérünk, bemegyünk a házba, és Alexa felküld lefürdeni, de a lelkemre köti, hogy ne forróval fürödjek, akármennyire is fázok, mert akkor még jobban feljebb megy a lázam.
- Utána megmérjük, és ha negyven fok, vagy a fölött van, megyek a patikába.
- Héé, erről nem volt szó!
- Harry, ne ellenkezz! Mars fürdeni! – mutat fel, én pedig szót fogadok neki és a szobám felé veszem az irányt. Levetem magamról a ruhákat, és a testem rögtön libabőrbe burkolózik, reszketek, mikor megcsap a hideg. Beállok a zuhany alá, és annak ellenére, hogy majd’ megfagyok, ügyelek rá, hogy csak meleg vizet csapassak magamra, és ne forrót, noha nagy a kísértés. Átmosom magam szappannal, majd még sokáig állok a víz alatt, s áztatom magam, végül már Alexa kopogtat be az ajtón, mi tart ilyen sokáig. Elzárom a vizet, és törülközőbe bugyolálom a testem, majd felhúzom a tiszta alsót, amit kikészítettem, a mackónadrágot és a pulóvert és futólépésben rohanok az ágyamba. – Ugye nem forró vízzel fürödtél??
- Nem, langyossal, de nagyon fázok – bújok a takaró alá és a nyakamig felhúzom.
- Jó. Csináltam teát, de előbb megmérjük a lázad. Találtam a nappaliban, az üvegszekrényben hőmérőt – mutatja fel, én meg bólintok. Kezeivel benyúl a takaró, majd a felsőm alá, és behelyezi a hőmérőt, majd hirtelen lerántja rólam a takarót.
- Alexa!! – kiáltok fel és rögtön húznám magamra vissza, de nem engedi.
- Amíg bent van, addig bírd ki légy szíves – kér. – Nyolc perc.
Visszasüpped a fejem a párnába, ahogy leejtem, majd a szobában mást nem lehet hallani, csak a fogam kocogtatását. Nem direkt csinálom, csak ennyire fázom.
- Jól van, bírd ki! – szól kedves hangon és végig simít meleg kezével az arcomon. Szemeimet lehunyom érintése alatt, míg ő ujjait tovább vezeti szemöldökömön, orromon, állam vonalán. Nem tudom, miért csinálja, talán csak azért, mert megsajnált, de az biztos, hogy én nagyon élvezem.
Amíg le nem telik a nyolc perc Alexa simogat, puha, meleg kezével, én pedig teljesen elálmosodom, szemeimet alig bírom nyitva tartani.
- Harminckilenc, egész kettő. Hazz lehet el kéne mennem…
Most komolyan azt mondta, hogy Hazz? Becézett? Tényleg? Ó, istenem, még egyszer sem becézett! És most ahogy kiejtette. A szájából hallani az én nevem egyszerűen imádom. Úristen!
- Harry?
- Mi? Ne haragudj, mondd még egyszer légy szíves!
- Csak annyi, hogy leugrok egy ügyeletes patikába. Megnéztem és pont van itt egy a közelben. Elviszem az autód, jó?
- Alexa, nem kell! Nem szükséges! Majd holnap elmegyek egy orvoshoz és ő ír fel gyógyszert! Csak ülj vissza ide mellém, és maradj itt, amíg elalszom… oké? – suttogom, ő pedig nagy nehezen visszaül mellém az ágyra.
- Holnap elmegyünk egy orvoshoz!
- Ígérem – ígérem neki, és komolyan is gondolom.
- Akkor most idd meg a teád, addig hozok torokcukorkát, utána pedig aludhatsz.
Feltornázom magam ülőhelyzetbe, visszahúzom magamra a takarót és két kezeim közé veszem a meleg falú bögrét, mely teljesen felmelegíti az én kezeim is. Ő feláll és leszalad a földszintre, én pedig nagyokat kortyolok az isteni mézes teából, és élvezem, ahogy a meleg végigszánkáz a torkomon.
Visszatér egy sárga színű gyógyszerrel, megvárja, míg megiszom, aztán elveszi a bögrém, és a kezembe helyezi a cukorkát, amit egyből be is kapok. Visszafekszem, az oldalamra fordulok, hogy vele szembe legyek, és megfogom a kezét, utána pedig pár perc alatt elnyom az álom.
*
Éjjel többször voltam fent, lázat mértem, mert még mindig vacogtam, a torkom is fájt, úgyhogy újabb gyógyszert vettem be. A lázam csak feljebb ment, így bevizeztem egy kendőt, majd a fejemre raktam, hátha használ valamit. Reggelre mondanom sem kell, a kendő a lábamnál kötött ki. A torkom fájt, nagyon is, viszont nem fáztam, amit jó jelnek vélek, de majd a doktor az mindent elmond. Reggel tájékoztatom anyát hogylétem felől, aki leszid, amiért nem szóltam neki a bulin, vagy az előtt, hogy rosszul vagyok, és inkább hazamennék, majd ragaszkodik hozzá, hogy elkísérjen az orvoshoz.
- Megyek és fel is öltözök! Mindjárt jövök! – mondja és felszalad. Ma a vendégszobában aludtak, mivel én nem voltam ott este, hogy hazavigyem és beengedjem őket a lakásomba, és különben is, mikor megtudták Karentől, hogy rosszul vagyok, kérdés sem volt, hogy hol alszanak. Rajtam, a családomon kívül viszont más nem aludt itt, habár már Alexa és az édesanyja is korán reggel itt voltak, és várták, hogy felébredjek.
- Harry – szólít a nevemen Isabel, Alexa anyukája. – Tudom, hogy most ez éppen nem a legalkalmasabb, de szeretném megköszönni, hogy megvigasztaltad Alexát, mikor maga alatt volt. És azt is köszönöm, hogy hallgatsz róla. Nem lenne éppen szerencsés, ha kitudódna a médiába ez az egész. Nagyon szégyellem magam a férjem viselkedése miatt – hajtja le a fejét és látom rajta, hogy nehezen bírja visszafogni a könnyeit, de sikerül neki!
- Nagyon szívesen! Bármikor! Erre valóak a bártok nemde? – nézek Alexára, aki csak mosolyogva figyel minket a pultnak támaszkodva. – És természetesen hallgatok. De ne feledje, hogy senkinek sem tökéletes a családi háttere. Mindenhol vannak zűrök. De együtt, közösen meglehet oldani! – mosolygok bíztatóan a nőre.
- Köszönjük Harry! Csak az a baj, hogy mint mondtad, ezt csak közösen lehet megoldani. Nos, azt hiszem, az én férjemet ez igazán nem izgatja – mosolyog szomorúan, én pedig tényleg nagyon megsajnálom. 

1 megjegyzés: