#34. - Ugye minden rendben van most velünk?

Haiii
Megérkeztem a következő résszel.☺ Remélem tetszik, én imádtam írni!:)) Jó olvasást.xx.♥

Öleléés

Harry Styles

2013. március 24.

Délután öt órakor egy mosodának a műanyag székein ülünk Gemmával, és várjuk, hogy előhozzák végre anyu párnáját, amit pár órája összekentünk uborkamasszával. Gemma próbálkozásai otthon egy vizes ronggyal csak rosszabbá tették a helyzetet, így még mielőtt anyu totálisan kiakadna leléptünk a párnával és bementünk a városba a helyi ruhatisztítóba. Gemms halálra idegeskedi magát a párna miatt, de engem nem különösképpen köt le annyira. Tudom, hogy kihozzák belőle a foltot. Jobb lesz a párna, mint újkorában.

Én a telefonomon pötyögök, éppen egyszerre sms –ezgetek a srácokkal. Mindenki azt írja, hogy minden oké, valamennyien otthon vannak, csak Louis van éppen Rómában Claire –nél. Tényleg komolynak tűnik a kapcsolatuk, Louis totálisan oda meg vissza van a lányért, aminek őszintén örülök.

Csak akkor nézek fel, mikor Gemma felpattan és a pulthoz megy, így zsebre vágom a telefonom és követem.

- Úristen, megmentették az életem! – visong, a tiszta párnát szorongatva, én meg mosolyogva előhúzom a pénztárcám. – Rakd el Harry, én kentem össze, majd én ki is fizetem! – nyitja szét a táskáját és kotorászni kezd benne.

- Ugyan Gemma, csak nem hiszed, hogy hagyom, hogy kifizesd?

- De igen! Különben is, én vagyok az idősebb, hallgass rám!

- De én vagyok a fiú. És tök mindegy melyikünk fizeti ki – adom oda a bankkártyám a srácnak, aki csak türelmesen vár.

- Akkor most meghívlak egy sütire. És kösz – ad egy puszit az arcomra, majd elveszi a táskát, amibe a párnát rakták és elindulunk kifelé. – Hű, megkönnyebbültem, hogy végül nem lett semmi baj a párnával. Szerintem vigyünk nekik is sütit.

- Á, ne sütizzünk. Anyu is sütött otthon.

- Igazad van. Akkor igyunk egy finom kávét.

- Koffeinmenteset, tekintettel az időre – nevetek és kinyitom az autót.

- Oké, akkor menjünk a Starbucks –hoz – utasít.

- Uhm, én jeges karamellás macchiat –ót kérek. Te? – fordul felém.

- Erm, nekem is jó lesz az. Leülök oda, jó? – mutatok két kényelmes fotel felé, ő pedig bólint és visszafordul. Előhúzom a telefonom, de egy új üzentet sem kaptam a srácoktól, így vissza is rakom és Gemmát várom.

- Mindjárt hozzák – mondja, majd leveszi a dzsekijét, felakasztja a fogasra, és leül a másik nagy barna bőrfotelbe. – A mosodában kivel beszélgettél? Nem tudta elkerülni a figyelmem még akkor sem, ha sík ideg voltam a párna miatt. Remélem nem azzal a valakivel, akire gondolok! – néz rám szigorúan. Elmosolyodom és megrázom a fejem.

- Nem, a srácokkal beszéltem.

- Ó. Mit mondanak? – kérdezi, de akkor meg is hozzák a koffeinmentes kávénkat.

- Minden oké. Louis Rómában van, a többiek pedig otthon.

- Nocsak, nocsak. Tomlinson szerelmes? – kérdezi szemtelenül, miközben belekóstol a jeges italába.

- Aha, valami olyasmi.

- Alig várom, hogy cukkolhassam ezzel! – mondja izgatottan, én pedig felnevetek. – Apropó. Nem bánod ugye, hogy ha megyek vissza veled? – kérdezi félénken mosolyogva, nekem pedig felcsillannak a szemeim.

- Dehogy bánom! Sőt! Ellenkezőleg! Nagyon örülök neki!

- Woho, oké, oké! – nevet fel. – Akkor megbeszéltük. Remélem Paulnak se lesz ellene kifogása – iszik bele.

- Biztosan nem lesz. Talán Louis is hozza magával Clairet.

- Meg hát, ha ott van Lou, nem hiszem, hogy unatkozni fogok – kuncog, én pedig bólintok.

- Babysitter lesz belőled nővérkém – vigyorgok.

- Ó, addig nem bánom, amíg Lux olyan tündéri lesz, amilyen mindig is volt. De ha gonosz kis tökfilkóvá változik, előre szólok öcsikém, passzolom le. Nem vagyok én már olyan fiatal!

Hangos nevetés hagyja el ajkaimat, ő pedig ártatlanul elmosolyodik és újabbat kortyol az italából.

- Azt akarod mondani, hogy ízületi problémákkal, fáradékonysággal és memóriazavarral küzdesz? – kérdezem vissza fojtva a nevetésem.

- Á, ott még azért nem tartok.

- Biztos? Nyugodtabb lennék, ha tudnám, hogy egy idősek otthonában a gondodat viselik.

- Ó, öcsi. Ne aggódj. Jól megvagyok én, ne félj – vigyorog.

Tovább beszélgetünk, majd mikor mindkettőnk pohara kiürül, elindulunk hazafelé. Épp hogy megállok a ház előtt, Gemma felóbégat.

- Harry a Starbucks –ban hagytuk a párnát!

- Mi? Hogy került oda? Nem hagytad az autóban?

- Nem, mert a csuklómon volt és behoztam magammal. Ott felejtettük! Indulj már! Te jó ég! – fogja a fejét, én pedig már kanyarodok is ki az utcából. Ilyen nincs.

Gemm egész úton magát szapulja, aztán mikor leparkolok, pattan is ki a kocsiból és rohan be. Én kicsit lazábbra veszem a figurát, bár persze aggódok azért az egy párnáért, anyu kiakadna, de tényleg, ha a nélkül térnénk haza. Lezárom az ajtót majd bemegyek Gemma után az épületbe. Ő már a pultnál van és vadul magyaráz az eladónak, közben a kezeivel kalimpál, a fiatal férfi, aki pedig csak pislogás nélkül mered rá. Végül megfordul majd előhúzza a táskát, amin a mosoda logója szerepel és kérdőn mered Gemmsre, aki csak úgy kikapja a kezei közül és belenéz. Látom a testtartásán, ahogy megkönnyebbül, megköszöni majd megfordul és távozunk.

- Hű mennyi kalamajkát okozott ma már nekünk ez a párna – öleli magához az autóban.

- Az biztos – nevetek.

- Erről ne szóljunk anyunak, jó?

- Oké.

Otthon anyu nagyon örül a párnának, mi pedig véglegesen is megnyugszunk.

- Jó sokáig elvoltatok. De inkább nem akarom tudni, hogyan sikerül ujjá varázsolnotok a párnát. De itt a vacsora ideje.

Megvacsorázunk közösen, anyu, apu Gemms és én. Utána pedig beülünk a tévé elé és már egyre jobban kényelmesedek el, mikor apu szól, hogy menjünk akkor. Hát persze, programot beszéltünk meg.

- Oké, akkor felőlem mehetünk – állok fel és megnyújtóztatom a végtagjaim ami miatt Gemma nem látja a tévét, így a fenekem kezdi rugdosni. Nevetve arrébb állok, majd mikor nem figyel, lehajolok és megnyalom a karját.

- Fúúúúj! – üvölt fel, én pedig rázkódó vállal menekülök előle a konyhába, egy másik ajtón át a folyosóra, majd újra a nappaliba.

- Komolyan, mintha öt évesek lennétek! – csóválja a fejét anya.

- Apuu, menjünk – visítom és kiszaladok a bejárati ajtón, ő azonban megáll ott és fenyegetően mered rám.

- Gyere csak haza Styles! – mondja, majd elmegy és helyét apa váltja fel kacagva.

- Tényleg óvodások vagytok még – mondja. Kimegyek a kapun, ő pedig behúzza magunk után, majd elindulunk a kis kocsma irányába. A levegő hőmérséklete csökkent, rövidujjúban valószínűleg fáznék már.

Hamar odaérünk, a kis vendéglátó helyiség nincs messze, csupán csak egy utcával arrébb. Az épület előtt cigiznek, s amint belépünk, megcsap a tömény alkohol szaga.

- Mit kérsz? – kérdezi apa.

- Te mit kérsz? – kérdezek vissza.

- Akkor két sör – biccent mosolyogva, én pedig kicsit körül nézek. Legfőképpen idősebb férfiak élvezik egymás társaságát, iszogatnak, beszélgetnek, nevetnek. A fiatalok szórakozóhelye a városközpontban van, nem lepődök meg, hogy nem látok egy korombeli fiatalt sem. – Menjünk oda – lök meg picit és közben az egyik sarokban lévő asztalra mutat távol a zajos társaságtól. Elindulok, ő pedig követ, majd lerakja az asztalra a két sört. Levesszük a dzsekinket és leülünk a két székre. Beleiszok a sörömbe, majd apura vezetem a tekintetem. Mosolyogva vár, várja, hogy belekezdjek a mesémbe. A szerelmi háromszögbe, amibe belecsöppentem két olyan személlyel, akik borzasztóan fontosak nekem. Hurrá!

Másnap reggel tompa fejfájásra ébredek. Értetlenül nézek körbe a lányos szobába, mely nővéremé. Hogyan kerültem ide?

Az idő tizenkettő felé jár, én pedig a mosdó után rögtön gyógyszerért megyek a konyhába. Rajtam kívül már megint mindenki ébren van, ám egyedül aput találom a nappaliban.

- Jó reggelt – mosolyog rám. – Jól aludtál?

- Aha –felelem rekedten és lehuppanok a kanapéra.

- Fáj a fejed?

- Egy picit. Neked?

- Én nem ittam annyi sört, mint te – vigyorog, én pedig ráöltöm a nyelvem. – Anyáék?

- Jógáznak a kertben.

- Hmm – válaszom mindössze ennyi volt. Lerakom az üres bögrét, ami a kezemben volt, majd elfekszek a kanapén és lecsukom a szemeim.

Valamikor délután három óra felé ébredek meg. Kábán pislogva felülök és megdörzsölöm a szemeim.

- Hahó, álomszuszék – hallom anya hangját mögülem és a fejemre nyom egy puszit, majd megkerüli a kanapét és leül a lábamhoz. – Jót aludtál?

- Aha – bólogatok.

- Későn értetek haza tegnap?

- Umm, igen, asszem’ – nyomok el egy ásítást.

- Éhes vagy?

- Igen.

- Na, akkor gyere. Talán maradt még neked valami – mosolyog incselkedve, majd fel is áll és vissza is megy a konyhába. Lerúgom magamról a plédet, amit időközben valaki rám terített – gondolom, anyu – és az étkezőbe sétálok, majd leülök a szokásos helyemre. Anya elém is helyezi a tányért, aztán leül mellém.

- Jó étvágyat.

- Köszi.

Elkezdem a fenséges ételt, ő pedig hoz nekem inni valót is.

- Jól esett apával beszélgetni? – kérdezi.

- Igen, persze. Jó, hogy meghallgatott, meg hogy ellátott pár tanáccsal, ami a nőket illeti – pillantok rá mosolyogva, mire szórakozottan megforgatja a szemeit. – Bár mindketten tudjuk, hogy a mi kapcsolatunkat, a mi bonyolult kapcsolatunkat egy doboz bonbon és száz szál vörös rózsa nem fogja helyre hozni, de még egy nyaralás sem Hawaii –n – mondom szomorúan.

- Sajnálom kicsim – simogatja meg az arcom.

- Tudom. Én is. De nem szeretnék ezen gondolkozni – mosolygok rá, ő pedig bólint.

- Persze, megértem. Egyszer úgyis találsz majd egy olyan lányt, akit még Alexánál is jobban fogsz szeretni.

- Csak győzzem kivárni – sóhajtok, ő pedig elmosolyodik.

Kaja után kimegyek Gemmához a kertbe, aki a pokrócon ül és a jóga könyvet tanulmányozza.

- Hogy megy? – kérdezem.

- Á, egész jól! – néz fel mosolyogva. – Hát jól alukáltál öcsikém? – kérdezi gügyögve.

- Jól – bólintok vigyorogva. – Mondd csak. Reggel miért a te szobádba ébredtem?

- Mert tegnap este, mikor megjöttetek szobát tévesztettél, és mellém dőltél be. Csak úgy áradt belőled a pia szag, pedig apa azt mondta, nem is ittatok sokat.

- Nem, tényleg nem. Na és ma nem csináltál semmi rosszat? Ma is meglátogattad a mosodát?

- Haha, nagyon vicces vagy – gúnyolódik. – Kivételesen semmi rosszat nem tettem. Itt jógáztunk anyával, szóval…

- Ügyes kislány! – vigyorgok, mire összeborzolj a hajam, én pedig utána a kezemmel helyre hozom.

- Na, mi a helyzet? – lép apu ki és megáll minket nézve. – Elég nyomott fejed van fiam – mondja, mire Gemmából kitör a röhögés, én meg bosszúsan összefonom a kezeim.

- Kösz apu, ez jólesett.

- Hát, de ez az igazság! – vigyorodik el, majd a hintaágyhoz sétál és leül rá.

- Harry, üzeneted jött – kiáltja anyu odabentről, én pedig feltápászkodok és bemegyek. Még hallom Gemma gúnyos megjegyzését apunak rólam, amin apu nevet, de nem foglalkozok vele. A szürke készülék az asztalon pihen. Mikor a kezembe veszem csöngeni kezd, a kijelzőn Niall neve és képe áll.

- Hello Niall – szólok bele.

- Halii. Miért nem válaszoltál az üzimre? – kérdezi rögtön, mire felnevetek.

- A kertben voltam, és nem lógok a telómon állandóan. Ellentétben ugye veled – huppanok le a kanapéra.

- Hah, ez nem is igaz.

- Áá, csak az elmúlt két napban többet posztoltál twitterre, mint még soha. Mi van haver, ennyire unatkozol otthon?

- A francokat! Itt van például Greg. Le se kopik rólam. Oké, örülök, meg minden. Na de azért hagyhatna egy kis levegőt venni.

- Szóval kimozdulásra vágysz?

- Arra gondoltam, hogy pár nap múlva elmehetnénk Londonba golfozni egyet. Mit szólsz?

- Úúú, rendben. Benne vagyok – vágom rá rögtön.

- Szuper. Akkor a részleteket még majd megbeszéljük.

- Oké. Na és azon kívül, hogy a bátyád gyakorlatilag megfojt, mi újság Írországban? – kérdezem vigyorogva.

- Minden oké. Minden olyan nyugis. Tudod, a szokásos. Imádom, ezt a nyugalmat! Na meg a madarak csiripelése… - sóhajt.

- Madárcsiripelést mindenütt hallasz – fojtom vissza a nevetést.

- Na, jó, de az ír madarak sokkal szebben csiripelnek.

- Ahogy akarod Niall – nevetek.

- Na és nálatok mi a helyzet?

- Erm, minden oké. Vagyis Gemmsel mindennap tönkre teszünk valami tárgyat…

- Te jó ég, mi a fenét műveltek?

- Tegnap jógázni kezdtünk. Aztán uborkapakolást csinált anyu, meg Gemms, majd kényeztető fürdőzőset játszottunk. Rám kente az uborkakrémet, én meg gondoltam, ha már ilyen lányosat játszunk, magas hangon beszélek, amit ő megelégelt, és elkezdett püfölni egy párnával. Így lett egy trutyis párnánk. Mehettünk a mosodába.

Niall édes nevetése megmosolyogtat, alig bírja abba hagyni a vonal túlsó felén.

- Minden oké Niall? – kérdezem aztán egy idő után nevetve.

- P –persze. Csak elképzeltem a trutyis fejed – röhögött.

- Haha.

- Figyu Harry – vált komolyra a hangja.

- Na mondd.

- Ugye, minden rendben van most velünk?

- Igen. Felőlem igen.

- Jó. Mert szerintem is – szinte hallom a hangjából a megkönnyebbülést, mely jó érzéssel tölt el. Én is megkönnyebbültem, és ha pár nap múlva találkozunk, tuti, hogy a hátára ugrok, és jól megölelgetem.