#33. - „Kényeztető délután, spa és fürdőzés”

Haaaaii
Itt a kövi réész, igaz egy iciripicirit késve. Umm, semmi mondani valóm nincs, szerintem aranyos kis rész lett, én szerettem írni.:3☺ Még egy ilyen bohókás részre számíthattok a Styles familiával, utána viszont kissé lentebb tekerjük Harry jókedvmérőjét aztán pedig the end. De addig még van időnk, soo jó olvasást.;)xx.♥

Ölelééés

Harry Styles

2013. március 24.

A saját ágyamban véghezvitt alvás semmihez sem fogható. Életemben nem aludtam még ilyen jót, és bár szégyellem bevallani, de még a nyálam is kicsordult a párnámra. Rögtön mosoly kúszik az arcomra, ahogy körbe pillantok a szobán. Sötétkék falak, barna szekrények, íróasztal, polcok, tévé, dvd –k, tévé, könyvek, rengeteg kép, egy két poszter. Érmek, emlékek a gyerekkoromból. Miket is beszélek. Azt hiszem, még mindig a gyerekkoromat élem. Vagyis szeretném azt élni.

Kikecmergek az ágyból, az ajtóm résnyire nyitva van, így érzem a friss brownie illatát, ami keveredik az ebédével. Megkordul a hasam, így elcsoszogok a saját kis fürdőszobámba, ami vécéből, egy zuhanykabinból, és mosdókagylóból áll. Úgy döntök lezuhanyzom, hogy még jobban induljon a reggel.

Fürdés után fogat mosok, majd felveszek egy alsót és lecsoszogok a nappaliba, ahol Gemma pizsamában kucorog a kanapén és Garfield –ot néz a tévében, apa a fotelben újságot olvas, anyu pedig a konyhában szorgoskodik. Hogy mennyire hiányoznak ezek az átlagos szombat reggelek.

- Jó reggelt – dörzsölöm meg mosolyogva a szemem, mire apu mosolyogva felpillant az újságból.

- Neked is, kisfiam.

- Harry, van kakaó a konyhában – mondja Gemma, miközben egy percre sem szakítja el a tekintetét.

- Felébredtél? Jó reggelt! Habár már inkább dél van – áll meg vigyorogva anyu a nappali küszöbén, majd elém jön, és rögtön megpuszil, aztán pedig átölel. – Megmelegítem a kakaód, ülj le – simít végig a vállamon, én pedig lehuppanok Gemma mellé. A mesefilmnek vége lesz, ő pedig mosolyogva felém fordul és átölel.

- Jó, hogy itt vagy öcsii – mondja kislányosan és megpuszil.

- Jó, hogy mind együtt vagyunk – hajtja össze az újságot apa, és mosolyogva néz ránk. Bólintok, aztán felcsillan a szemem, mikor anyu átadja a bögre kakaót és rögtön belekortyolok.

- Áh – sóhajtok elégedetten, anyu pedig büszkén visszasomfordál a konyhába.

- Készítsek valami kis reggelit? – kérdezi. – Vagy megvárod az ebédet?

- Megvárom. Ezzel a kakaóval elleszek addig.

- Oké.

A tévében új rajzfilm kezdődik, így azt kezdjük bámulni, ám nem igazán köt le. A gondolataim a srácok felé kalandoznak, majd akaratlanul is Alexára irányul át minden figyelmem. Vajon mi lehet vele? Mit csinál? Sokat gondol ő is a történtekre? Gondol egyáltalán rám? Arra, hogy én is pont olyan rosszul érzem magam, mint ő? Vagy megutált? Lehet, fel kellene hívnom, majd valamikor.

Nem, ez a világ legrosszabb ötlete. Nem kellene újra összekötnöm a szálaimat vele. Nem kéne rágondolnom, se keresnem. Csak hogy nehéz. Borzasztóan nehéz.

Sóhajtok egyet, mire Gemma felém kapja a fejét és összeszűkíti a szemeit.

- Ne gondolkozz! – szól rám, én pedig bólintok. – Nem tesz jót neked, az biztos.

- Miről beszélsz? – kérdi apa.

- Harrynek szerelmi bánata van.

- Tessék? Tényleg?

- Hát, aha, valami olyasmi – felelem szomorúan.

- És szeretnél róla beszélni fiam? Tudod mit, ma este elmegyünk a kocsmába. És kiöntöd a szíved, oké? – áll fel, és megveregeti a vállam.

- Jól hangzik – mosolyodok el, mert tényleg nagyon örülök a közös programnak.

- Na és mi mit csináljunk egész nap? – kérdezi tőlem Gemma, majd kinyomja a tévét.

- Hát, mondjuk felöltözhetnél – nézek végig rajta. Halacska mintás, kék pizsama van rajta.

- Hé! Na és te nem akarsz felöltözni? Rád is rád fér fiam! – áll fel és fel is indul, én meg nevetve nézek utána. Felállok én is, és a konyhába megyek, ahol apa anyát faggatja, hogy mégis mennyit tud, az én szerelmi életemről. Mikor észrevesznek, mindketten elhallgatnak, én meg kínosan felnevetek.

- Megyek, kinézek a kertbe… - mondja apu zavarban, és felkap egy szelet browniet, ami még gőzölög, majd kiindul mellettem.

- Robin, de még forró! – kiált utána anya, majd legyint egyet a konyharuhával és mosolyogva néz rám.

- Apu faggatni kezdett? – kérdezem szórakozottan, és felülök a konyhapultra.

- Valami olyasmi. El kéne neki is mondanod, Harry.

- Tudom, tudom. El is mondok mindent ma este.

- Rendben. És… hogy érzed magad?

- Őszintén? Sokkal jobban. Gemma felbukkanása pár napja a hotelbe jót tett nekem nagyon. És az is jó, hogy most itt leszek veletek egy kis időt. Próbálok nem rá gondolni, de persze lehetetlen. Emészt a bűntudat is, olyan durván elutasítottam.

- De nem tehettél mást, Harry. Ne emészd magad emiatt.

- Jó, de akkor is. Rossz érzés.

- Tudom, kicsim. De túl kell lépned rajta – áll elém és megcirógatja az arcom. – Annyi gyönyörű, kedves, aranyos lány van még. Próbáld meg elfelejteni Alexát. Biztos vagyok benne, hogy nem sokára újra rád talál a szerelem – mosolyog, és kisimít egy barna hajtincset a homlokomból.

Magamhoz húzom és átölelem, a fejemet pedig a vállára hajtom. Ha anya mondja, biztos így is lesz.

Gemma kitalálta, hogy jógázni akar, a kertben. Anyuékkal tök furán néztünk rá, de ő már eldöntötte, így bemelegítőbe öltözött. A fűre terített egy pokrócot, majd ráállt, mi meg anyuval elhelyezkedtünk a hintaszékben. Gemma megállt középen, majd csak bámult ránk.

- Na, mi az? – kérdezem szórakozottan.

- Hogy kell jógázni? – kérdezi, mi meg egy „Ezt most nem mondod komolyan!” fejjel összenézünk anyával, majd újra rá.

- Ezt most komolyan tőlünk kérdezed?

- Hát igen! Anya?

- Fogalmam sincs kislányom – nevet. – Azt hiszem, van egy jógakönyvem, de lehet már meg sincs. Talán a garázsban van egy dobozban.

- Úú, megnéznéd? Köszi! Addig várok – ül le törökülésbe, anyu meg nevetve feláll és elindul a garázs felé. Hitetlenkedve meredek a nővéremre.

- Jógázni akarsz, de fogalmad sincs róla, hogyan kell.

- Mert szeretnék megtanulni!

- Hát, de ahhoz kellene valami segítség is, nem?

- Azt gondoltam, majd ti segítettek, vagy majd csak úgy jönnek magától a dolgok, na!

- Ez kész! – röhögök, ő meg megforgatja a szemeit és húz egyet a laza copfján. Anyu nem sokkal később a könyvet sikeresen a magasba emelve jön vissza.

- Szerencséd van – dobja elé.

- Köszi – lapozza fel. Anyu visszaül mellém, én pedig tovább hajtom a lábammal a hintát. – Na – bök oda. – Jóga, légzésgyakorlatok először is – olvassa el, majd beül egy olyan pózba, ahogy a nő mutatja a könyvben. Csend van, csak néhány autót lehet hallani, ahogy elhúz az utcán, és pár madár, csiripelő énekszóját. Gemma, már vagy öt perce ki –és be lélegez egy hülye pózban ülve, lecsukott szemekkel.

- Erm…

- Sht! – csitít el rögtön.

- Ne már, ennek mi az értelme?

- Oké, előbb kellet, hogy lenyugodjak, és higgadtan kezdhessem a jógázást.

Nem hiszem el, hogy sikerült rávennie. Miután kegyetlenül kiröhögtem szegény agykárosodott nővérkém, kényszerített, hogy segítsek neki, és jógázzunk együtt. Anyu és apu pedig szépen videóra vették, hogy mit összebénázunk. De, ha jobban belegondolok, annyira nem is bánom, hogy végül hagytam magam rábeszélni. Remekül szórakoztunk mindannyian.

- Ú, most csináljunk arcmaszkot! – ugrál. – Anyuu!

- Hallottam, de akkor segíts!

- Oké – indul csapot –papot ott hagyva, a konyhába.

- Hát, azt hiszem a jógázásból mára ennyi – csapom össze a könyvet, majd elfekszek a pokrócon. Felfelé, a kék eget bámulom, melyet hatalmas, tejszínhabra emlékeztető felhők díszítik. Azt játszom, mint régen kiskoromban, megannyiszor; a felhőkből próbálok alakokat, formákat kinézni. Milyen rég is szórakoztam már ezzel.

- Mit látsz? – telepszik le mellém apu, felkarját a könyökére támasztja, és úgy néz felfelé az égre.

- Egy epret. És egy nőt, egy… esernyővel? – fordítom oldalra a fejem.

- Érdekes – feleli, hallom a hangjából, hogy mosolyog – szerintem az egy kutya, pórázzal.

- Szerintem, te másik felhőt nézel! – jelentem ki vigyorogva.

- Nem, nem. Te látod teljesen rosszul – kontrázza, mire nevetve vitatkozni kezdünk rajta, addig amíg, Gemm nem szól, hogy menjünk be. Feltápászkodok, apuba kapaszkodva, ezzel direkt visszanyomva őt, és már rohannék be nevetve, de elkap és visszaránt, majd lenyom, hogy ő is fel tudjon állni.

Odabent aztán, Gemma közli velem, hogy uborkapakolást fog az arcomra rakni.

- Micsoda? Nem! Épp elég volt veled jógázni!

- Naa, Hazz, lééécci – könyörög. – Olyan buli lesz!

- Gemma, kímélj meg, a túl lányos programjaidtól.

- De Harry!!

- Hazz, játssz a nővéreddel – szól rám anyu, aztán megáll egy pillanatra az uborkák felszeletelése közben. – El sem hiszem, hogy ezt mondtam.

Felkuncogok, aztán a hűtőbe nyúlok mélyen valami hideg üdítő után. Tudom, hogy Gemma nem fog leszállni ezzel rólam. Nyaggatni fog, addig, amíg az őrületbe nem kerget. Azt hiszem, jobb belemenni még most, mielőtt mérgében találkozik a talpa, a seggemmel, és begyömöszöl teljesen a hűtőbe.

- Jól van, kenhetsz rám, olyan trutyit. Esetleg, öltözzek fel valami szebb ruhába? A körmömet nem akarod kifesteni? Megmoshatnánk a hajunkat is. Ja, és tetetett magas hangon kell majd beszélnem? – húzom ki a kancsó limonádét, ő pedig már tart is két poharat. Gondolom egyet nekem, egyet pedig magának.

- Nem kell magas hangon beszélned – mondja vihogva, én pedig eldöntöm, hogy már csak azért is így fogok beszélni. Ő akar wellnes hétvégéset játszani és bár, ha ilyenre vágyik, igazán szólhatna, mert megtehetem, hogy elviszem, vagy elmegyünk közösen anyuékkal. De ő csak egy jó pofa elfoglaltságot akar magunknak, szombat délutánra, otthon. Azt hiszem, kötelező vele játszanom.

- Hol van már az a pakolás, drága? – nyávogom, amitől már azt hiszem a házban tartózkodó összes ember a falnak megy.

- Mondtam, hogy nem kell magas hangon beszélned! – hallom egészen közelről Gemma hangját, majd valami hideget érzek az arcomon. Egy –egy szememen felvágott uborka pihen, míg Gemma a bőrömbe masszírozza, sokkal inkább dörzsöli ezt a rémesen büdös, világos színű trutyit. Nem bírom a kígyóuborkát, és mint kiderült, ezt nem lehet savanyúval csinálni. Gemma pedig élvezi, hogy kínozhat, ezzel a rémséggel. De semmi baj nővérkém. Akkor játszunk!

- Mhm, milyen jó emóció ez. Érzem, ahogy a pórusaim tágulnak – nyávogom továbbra is, közben pedig hallom, ahogy anyu nevet nem messze tőlünk. – Gemmácska, maga egy kincs angyalom. Olyan lesz ezután az arcom, mint a baba popsija, hála neked tündérvirágszálam!

- Komolyan, átmentél hatvanöt éves nyanyába? – kérdezi és a kezei is megállnak, az én vigyorom pedig egyre szélesebb, alig bírom megállni, hogy ne röhögjek fel.

- Azt hiszem, jobban érezném magam, ha mondjuk, kaphatnék egy kiadós lábmasszázst – mondom tovább figyelmen kívül hagyva előbbi beszólását.

- Lábmasszázst? Viccelsz velem?

- Gemma, kicsim a te ötleted volt ez a „Kényeztető délután, spa és fürdőzés” program, mindent meg kell tenned, amit a fáradt, kimerült vendég óhajtani kíván.

- Nahát, milyen dallamos hangok! – vinnyogok fel. – Teljesen egyetértek az úri hölggyel, tündérkém ideje, hogy kezelésbe vedd a lábikóim, hihi!

Megmozgatom a lábujjaim, és már megint erős akaraterő kell ahhoz, hogy ne röhögjek fel, mikor Gemma fújtatni kezd. Imádom, amikor mérges!

- Arról nem volt szó, hogy a büdös lábadat fogom masszírozni! Sőt, úgy gondoltam, hogy én is alávetem magam a kényeztetésnek, nem pedig én leszek az, aki a kényeztetést biztosítja!

Dühösen levágódik a lábam végéhez a kanapéra, persze, direkt ráül a lábfejemre, amitől muszáj felvonyítanom.

- Finoman kedveském, finoman! Ezek a lábak már megéltek tizenkilenc évet, és szeretnének még további nyolcvanat.

- Fúú Harry!! – ragadja meg a lábam és szétfeszíti a lábujjaimat. Összeszorított szájjal tűröm és várom, hogy lenyugodjon. Miután ez megtörtént elkezdi a talpam masszírozni, én pedig felsóhajtok.

- Ez igazán kellemes katicabogaram!

- Abba hagynád ezt az idegesítő vinnyogást már végre?? – förmed rám, és megszorítja a lábam, mire kész vége és kitör belőlem a röhögés. Anya is megadja magát, kettőnktől zeng a ház. Leveszem a szememről a két uborkát, a kisasztalon lévő tálba rakom, majd felkönyökölök és nővérem vöröslő fejét bámulom fültő fülig érő vigyorral az arcomon.

- Sajnálom. Ahhoz, hogy élvezni tudjam eme remek programod, melyet roppant intelligens agyacskád szült, muszáj, hogy beleéljem magam egy LÁNY szerepébe – mosolyodok el ártatlanul, a következő pillanatban pedig Gemma visítva rám ugrik és egy párnával ott püföl ahol ér. Ez nem ér! Először is teljesen váratlanul jött, esélyem sem volt felkészülni. Másodszor, olyan erőseket üt, hogy már csípi a bőröm, arról nem is beszélve, hogy a párna tiszta trutymó lett az arcomon lévő truymó miatt. És ez mikor intelligencia hiányos nővéremnek is leesik, megáll majd riadtan mered rám, aztán pedig anyura.

- Kisikálom – pattan fel, ám a lábát beleveri a kisasztal lábába, így felüvölt, és ugrálva halad tovább. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy majdnem lelökte a tányért, amiben még egy csomó trutymó volt.

- Anyu, gyere csak, feküdj le, lazulj el – állok fel, és angyalian vigyorgok rá, miközben egy másik párnát rendezgetek, hogy kényelmesen le tudjon feküdni. Az egyik szeme ijesztően rángatózik, a homlokán pedig kidagad egy ér, és tudom, hogy Gemmával óriási bajban vagyunk, pedig én nem is csináltam semmit.