#21. - Elárulnád mi bajod?

Dear readers
Sziaaasztok, megjöttem a következő résszel.:) Csúszás a következő rész megírásához kapcsolható, meg a design szerkesztéshez, szóval nézzétek el!(: A következő pedig íródik, nem igazán megyeget, de neki fekszem! Ami a részt illeti, egy kis csavart raktam bele, már, ha ezt lehet annak nevezni.:D Oh, majd elfelejtettem! A fejlécért sok -sok puszi jár Beccsunak, imádlak!:*♥ Remélem tetszeni fog minden, jó olvasást lányok!:)♥xx.

Patricia P.

Harry Styles

2013. március 04.

Meg kell köszörülnöm a torkom, hogy normálisan meg tudjak szólalni, vagy is, hogy köszönni tudjak neki.

- Jó reggelt – mondom és mosolygok rá, bár ezt a mosolyt, nem igazán viszonozza.

- Nektek is. Baby, mit ügyködsz te ott? – vigyorodik el, és Niall mellé mászik a kanapéra. A becézés, melyet Niallnek szánt mellbe szúr, de oly erővel, melyet még sosem éreztem. Egyébként szerintem ő sem lát belőle semmit, mert nem is szólal meg, csak mikor Niall felugrik.

- Kééész! – elveszem a kezem és elolvasom amit Niall firkált rá. „Nagyon szeretem Niallt, bár néha büdöset fingik.” Kitör belőlem a nevetés és rázkódó vállakkal dőlök hátra. Fejemet hátrahajtom, és csak kacagok és kacagok, aztán végül már azon nevetek, ahogy Niall nevet így mindketten dőlünk a röhögéstől. Mikor sikerül egy kicsit lehiggadnunk, Alexa a kezemért nyúl és Niallön keresztül az ölébe veszi.

- Mi történt? – kérdezi komolyan, majd végig simít az egyik szabad ujjamon.

- Tegnap este elcsúsztam a lépcsőn – mondom, és bár ez hazugság, az igazat mégsem tudhatja meg.

- De nem tört el?

- Nem, csak megzúzódott – húzom el a szám, ő pedig egyszer csak puszit nyom az ujjaimra.

- Gyógyulj – mosolyodik el, mire az én szám is széles mosolyra kunkorodik.

- Hát Niall, kösz ezt a… aranyos, kis mondatot – vigyorgok rá, mire szintén mosolyogva bólint. – Segítek a srácoknak – állok fel és a konyhába megyek. Nem is szeretnék visszanézni, félek, hogy olyat látnék, ami csak még jobban a padlóra küldene.

Liammel és Louissal egész jól boldogulunk, ám mikor megjelenik Alexa felöltözve, hogy majd ő átveszi.

- Mi is el tudjuk ám készíteni. Nem muszáj megcsinálnod! – néz fel mosolyogva Louis.

- Tudom én azt, de szerintem gyorsabban végeznénk, és eléggé éhesek vagyunk.

- Rendben, akkor átadom a stafétát – veszi le magáról a kötényt, amit átnyújt Alexának. Louis leül mellém az egyik bárszékre és faggatni kezdi Alexát. – Sejtetted, hogy készül valami?

- Nem, egyáltalán nem – mosolyog. – Fogalmam sem volt semmiről, szóval ügyesen csináltátok – rám pillant egy pillanatra, de tényleg csak egy másodpercre.

- Á, igazából az egész Harry érdeme! – kezdi Louis. – Ő találta ki, ő bonyolította le. Ő szervezte, ő díszítette… na, jó, sokat segítettünk a díszítésben…

- Meg a többiben is! – szólok közbe kínosan. Kínos, hogy ennyire fényez.

- És meglepődtél? – kérdezget tovább.

- Meg. Nagyon jól esett – mosolyog, aztán megint rám pillant, de talán rövidebb pillanatig időzött a szeme rajtam, mint az előbb.

- Jól érzeted magad?

Nem válaszol egy kérdésre, hanem elbambul, én pedig tudom, hogy azon kattog, amit látott.

- Alexa… - szólítja nevén Louis.

- Tessék? Ne haragudj, elgondolkoztam! Mit kérdeztél?

- Semmi baj. Azt kérdeztem, hogy jól érezted magad?

- Naná, persze! Szuper buli volt, jó születésnap. Nagyon jól szórakoztam, és Niall olyan aranyos volt előtte, mert tényleg, fogalmam sem volt róla, hogy terveztek valamit. Ő csak meglepetést mondott, én meg azt hittem elvisz valami különleges helyre… mondjuk, elmegyünk a lakására, ahol már gyertyafényes vacsora vár, aztán gitározik nekem, és éneklünk… - áradozik, én pedig kezdek nagyon rosszul lenni, és azon gondolkozom, milyen indokkal lépjek le. Nem tudom, hogy ezt szándékosan csinálja, vagy nem… talán az rosszabb lenne, ha nem úgy tenné. Eddig nem igazán mutatta ki az érzéseit, és most, hogy feltárta előttünk, nagyon rosszul esik. – Tehát tényleg, halván lila gőzöm nem volt róla, hogy sántikáltok valamiben – kuncog.

- Hmm, akkor nagyon ügyesek voltunk. És volt olyan, akit nem kellett volna meghívnunk? – kérdezi Louis.

- Volt – vágja rá egyből gondolkodás nélkül. – Vagyis… - túr a hajába. – Nos, igen, volt.

- Uh, hát nem igazán tudjuk, nem régóta ismerünk, szóval, ha ezzel kellemetlenséget okoztunk, ne haragudj!

- Nem, igazából fel sem tűnt, nem volt semmi probléma.

- Akkor jó. És mikor jöttetek haza Niallel?

- Elég későn? Illetve, korán. Négy óra, fél öt felé talán. Nem akartam lelépni a saját bulimról úgy, hogy még volt pár vendég. Szóval megvártuk, amíg elmegy mindenki.

- Hm, értem. Na, én felhívom édesanyámat – száll le a székről, közben egy picit meglök, hogy kapcsoljak és kettesben is hagy minket. Amint Louis eltűnik, a látókörünkből Alexa azonnal nekem szegezi kérdését, miszerint, hogy éreztem magam, én pedig minden mindegy alapon szélesen elvigyorodok – noha, ez a világ leghazugabb mosolya –, és rávágom, hogy remekül. Összeszűkített szemekkel néz rám, én meg csak széttárom a kezeim.

- Van valami problémád ezzel?

- Nem, semmi mi lenne? – kérdezi közömbösen, én pedig felvonom a szemöldököm, aztán elröhögöm magam. Fogalmam sincs, mi ütött belém. Nem kellene így viselkednem vele, de a szavak mégis ömlenek a számból, bunkóbbnál, bunkóbb szavak, és kifejezések, és nem bírok megállni. Mérges vagyok rá, amiért Niallt szereti, és mérges vagyok mindenkire!

Na meg nem értem, miért ilyen velem Alexa. Nem én kezdtem ezt a csúnya stílust, fogalmam sincs miért haragszik rám.

- Elárulnád mi bajod? Mert komolyan fogalmam sincs, mivel érdemeltem ki ezt a flegmázást – szólalok fel a kelleténél hangosabban.

- Nekem? Nekem az ég adta világon semmi bajom sincs, te kezdtél el barbár módon beszélni velem! – kiáltja ő is, mire felnevetek.

- Te nem hallod magad! Hogy én kezdtem veled csúnyán beszélni?

- Igen!

- Jól van akkor! Pukkadj meg! – mondom ki a világ legbutább sértését és ott hagyom, majd idegesen levágom magam a kanapéra.

- Mi történt? – kérdezi Niall értetlenül.

- Kérdezd a nődet! – mondom füstölögve és a szemem le sem veszem a tévéről. Niall a konyhába rohan, én pedig még a kezeimet is összefonom mérgemben. Még, hogy én kezdtem veszekedni. Ő esett nekem olyan gúnyosan!

- Mi volt ez? – kérdezi rögtön Louis, ahogy megjelenik a nappaliban.

- Micsoda?

- Te veszekedtél?

- Igen.

- Alexával? – döbben le.

- Igen! – csattanok fel. – Most mit csodálkozol ezen? Nekem esett, és még csak azt sem tudom, mi baja van… Pedig igazán lekötelezne vele, ha elmondaná! – kiáltom ezt direkt hangosabban, hogy meghallja. Louis éppen mondani készül valamit, mikor kiront Niall.

- Ő azt mondja, te kezdtél el vele csúnyán beszélni! – mondja bosszúsan és látom rajta, hogy tényleg nem tudja, mi van.

- Nem igaz! Megjegyzéseket tett és gúnyosan beszélt. Én meg ideges lettem, mert nem tudom, mi baja van most hirtelenjében velem. Nem csináltam semmi rosszat. Sőt, meglepetés bulit szerveztem neki!

- De akkor ő miért mondd mást?

- Mit tudjam én! Nem emlékszik rá, vagy mi? – röhögök fel.

- Ez csúnya volt Harry! – szól rám Liam.

- De hát, ha egyszer semmit nem csináltam, értsétek már meg! – kiáltom.

- Nem állítana ilyet magától – mondja Niall.

- Hát ezt nem hiszem el! Jól van, tök mindegy, leszarom, ha neki hisztek. Haragudjon a semmire, meg haragudjatok meg rám ti is, jól van! – állok fel és Louis mellett felviharzok az emeletre. A szobámba rontok, majd felmérem a rendetlenséget, ami itt uralkodik. Kínomban pakolni, beágyazni, hajtogatni kezdek, míg nem pofás rendet nem rakok. Aztán le akarok zuhanyozni, de nem tudom, hogyan kéne csinálnom a gipszes jobb kezem miatt, így az ötletet elvetem. Leülök a faasztalomhoz, papírt és ceruzát veszek elő, majd találomra írogatni kezdek.

Fél óra múlva előttem hever egy fél kész szöveg, fél kész dallammal. Átmegyek a dolgozó szobába, amit kisstúdiónak is szoktunk nevezni. Általában, ha dallam van a fejemben, mindig szólok a srácoknak, feléneklem, Niall pedig legitározza, vagy Louis és Liam lezongorázza. Jelenleg a makacsságom és talán a haragom, nagyobb annál, hogy letoljam a képem, vagy sms –t küldjek Louisnak, hogy jöjjön fel. Így leülök a keverő asztal elé, amire egy ideig csak meredek, majd felrakom a fejhallgatót és próbálom egyeztetni a fejemben lévő dallammal a hangokat.

Egy idő után nem is foglalkozom a dallal, egyedül úgy sem megy, helyette twitteren lógok. Értelmetlen posztokkal árasztom el a kezdő oldalt, amire a rajongók teljesen rákattannak. Posztolok a törött kezemről, az időjárásról, az elnyűtt mackónadrágomról, sőt még a hajamról is, és a végén egész jó kedvem lesz. A rajongók feldobják a kedvem aranyos, vicces tweetjeikkel és üzeneteikkel. A fekete bőrkanapén feküdve nyomkodom ezerrel a telefonom, mikor beront valaki, én pedig ijedtemben majdnem leesek az ülőalkalmatosságról.

- Mi az? – kérdezem elkerekedett szemekkel.

- Hazz, rezeg a telefonom, mint egy… mint egy nem is tudom mi! – vágódik le mellém Zayn.

- Ja, bocs – röhögök fel. – Unatkozom, és twitterben lelem az örömöm.

- Nem akarsz mesélni?

- Írt egy rajongó, hogy a fenekére tetováltatta a nevem.

- Mi? – visít fel röhögve, mire vigyorogva felülök.

- Komolyan, várj, megmutatom!

- Te hülye, komolyan azt írtad neki vissza, hogy küldjön képet? Úristen Harry!

- Ne aggódj, nem fogom megnézni. Habár, nézegettem a lány adatlapját, és elég szép.

- Már tetkója is van, biztos nem fiatal – lök meg ravaszul vigyorogva.

- Kár, hogy Ausztráliában él.

- Na, az tényleg nagy kár! – nevet fel megint. – Egyébként, nem vagy éhes? Mi már bekajáltunk. Neked pont maradt egy adagnyi.

- Hát… igazából eddig észre se vettem, hogy éhes vagyok. De, most, hogy mondod…

- Na, akkor, gyere – áll fel.

- Nincs kedvem felállni – nyögök fel. – Leviszel a hátadon?

- Hogy én meg a lábamat törjem ki? Mesélték a többiek, milyen szerencsétlen voltál tegnap este.

- Az szerintem ma hajnalban volt. De amúgy igen. De csak zúzódott, ha!

- Hát én ezzel nem dicsekednék.

- Tényleg, te mennyit ittál? Kivel voltál? Felszedtél valami jó csajt?

- Hát – sóhajt nagyot. – Asszem’ volt valami – túr a rendezetlenül álló sötét tincsei közé. – Nem sok mindenre emlékszem. Niallékkal jöttem haza.

- Ja, értem – állok fel. – Na, akkor kajálok, és utána folytatom a posztolást.

- Oké – vigyorog.

Kíváncsi vagyok milyen lesz a levegő, amint leérek a többiek közé. Az is lehet Niall és Alexa lent sem lesznek, elmentek Niall lakására, hogy méltó képen elbúcsúzzanak egymástól, mivel késő este indulunk Dublinba. Alexa pedig utazik Kaliforniába. És mi pedig haragban válunk el. Ezt jól megcsináltam.

Viszont gondolatmenetemnek ellent mondva Niall és Alexa odalent ülnek, és csendben turbékolnak. Niall felnéz rám, amikor elhaladok előttük, Alexa viszont arra sem méltat. Elkapom inkább a tekintetem és a konyhában szedek magamnak a kajákból, majd hozzá is látok.

A kajálást kicsit nehezen, de ügyesen megoldom, Zayn segít bal kézzel enni, és egész jól elszórakozunk. Ebéd után elmosogatok magam után, és mielőtt még kimennék Niall jelenik meg, és be is húzza maga után az ajtót. A jó kedvem rögtön tova száll…

- Elmesélnéd nekem, hogy mi volt ez az egész dolog? – kérdezi halál nyugodtan, én pedig lehunyom a szemeim és nagyot sóhajtok, majd végül bólintok. Lehelyezkedik, én pedig vele szembe. Majd elmondom neki, hogyan is volt ez, hogy nem tudom miért ilyen velem, én tényleg nem kezdeményeztem veszekedést.

- Bírom Alexát, eddig olyan jól kijöttünk, nem szeretném, ha most elromlana a barátságunk. Ráadásul a barátnőd, szeretnék vele jóba lenni!

- Oké, hiszek neked – sóhajt fel, majd előre hajol és kezeivel a pultra könyököl.

- Én is csak azért lettem ideges, mert fogalmam sincs mi baja! Neked mit mondott?

- Az ellenkezőjét. Hogy te estél neki, és hogy nem tudja mi bajod.

- De hát ez nem igaz!

- Jól van Harry, nyugodj le. Ha nem haragszol meg, ezzel már nem szeretnék foglalkozni, nem sokára mindketten elutazunk a világ két különféle pontjába és nem szeretnék tőle rosszban elválni – száll le a székről.

- De… én sem – motyogom, de ezt ő már meg sem hallja, hanem kimegy. Szomorúan battyogok vissza a szobámba, és átkozom magam, amiért ilyen hülye vagyok. Miért kellett felhúznom magam? Miért kiabáltam vele? Egyáltalán miért haragszik? Komolyan mondom, ez idegesít a legjobban, hogy nem tudom!

- Na, mi van, te kis hősszerelmes? – jön be Louis a szobámba, és be is csukja maga után az ajtót.

- Alexa utál – motyogom a párnámba.

- Így nem hallom – mondja Louis, és érzem, hogy mosolyog.

- Alexa utál – ismétlem meg hangosabban, de csak éppen annyira, hogy ő hallja.

- Miért utál? – teszi fel a kérdést, én pedig felülök és bosszúsan meredek rá, miközben kiseperek néhány tincset a szemem elől.

- Most szívatni jöttél be?

- Nem, dehogy. Miért?

- Szerinted én, tudom, hogy mi a szar baja van?

- Hát…

- Nem! Fogalmam sincs róla! – szakítom félbe. – És ez az, ami megőrjít!

Louisra nézek, aki csak mosolyog, így ráförmedek.

- Mit mosolyogsz?

- Mindegy – legyint. – És most mit akarsz így csinálni?

- Semmit. Nem csináltam semmi rosszat, nem fogok neki könyörögni, hogy nyögje ki, mi baja van. Annyira nem hülyültem meg. Annyira még nem vette el az eszem – mondom az utolsó mondatot kicsit halkabban.

- Jó – bólint, majd megfordul és már ki is indul, én meg hitetlenkedve meredek a háta közepére.

- Nem mondasz semmit?

- Mit mondhatnék? – fordul vissza és széttárja a kezeit. – A ti dolgotok, én nem szólhatok bele – mondja, majd kacsint egyet és magamra hagy.

Csodálkozva dőlök vissza az ágyamra, és azon gondolkozok, Louisba meg mi a fene ütött. Azt hittem, ad majd valami tanácsot, jobb kedvre derít, ehelyett pedig csak kikérdezett, aztán, információkat begyűjtve lelépett.

Barna kócos hajamba túrok, és lehunyom a szemeim. Aludni akarok, addig is legalább kikapcsolok, és nem gondolok senkire, és semmire. Alexa haragszik rám, nem tudom miért, én pedig a büszkeségemet megőrizve, nem megyek oda hozzá, hogy megkérdezzem, mi baja van. Ehelyett inkább alszok. Ez sokkal jobb választás, mint megalázkodni előtte. Különben is tartanom kell a macsó imidzsem.