#25. - Nem kell így rástresszelni drágám

Dear readers
Gyerekeeek, késtem, bocsánat, elnézést!:( De most itt van megszokottan pénteken a 25. rész.:) Köszönöm szépen az előző részhez kapott pipákat, és kommenteket, nagyon- nagyon örültem nekik!(:♥ Nincs mit mondanom, jó olvasást!♥xx.

Patricia P.

Harry Styles

2013. március 15.

Alexával a lakosztályba menet elmondjuk egymásnak, miket hallottunk a rajongótömegből. Hiába imádjuk a fanokat, egyesek igazán baromságokat tudnak kitalálni, csak a pletyka kedvéért. Ezért is mondta Paul Clairenak, hogy ne lepődjön meg, ha holnapra már a barátnőm lesz.

A hotelszobákban még mindig csend honol, ami azért jó, mert nyugodtan neki kezdhetünk a palacsintasütésnek. Alexa előveszi az edényeket, én addig kipakolom a konyha közepén álló pultra a megvett dolgokat. A töltelékeket ott hagyom, a többit átpakolom a tál mellé.

- Harry, jártas vagy a konyhában? – kérdezi Alexa, miközben előveszi a tojásokat.

- Mondhatni.

- Oké, az nekünk épp elég – mondja, miközben egy kis műanyag tálba kiméri a lisztet. Utána odaadja nekem, hogy a legnagyobb edénybe öntsem bele, én pedig így is teszek. Aztán adunk hozzá sütőport. Várjunk csak. Sütőport?

- Most amerikai palacsinta készül?

- Igen.

- Ó. Én a hagyományos európai palacsintát sokkal jobban kedvelem.

- Nos, hozzávaló van bőven, akkor te csinálj olyat. És a végén a fiúk eldöntik, kié a jobb – vigyorog fel rám, szemei csillognak az izgatottságtól.

- Jó – megyek bele. – Sok szerencsét kislány – kacsintok rá, és meglököm a csípőmmel.

- Hééj – nevet fel és visszalök, de engem ez közel sem tántorít el. Neki fogok az én hagyományos palacsintámhoz, s nem sokára, már trükközgetve sütöm ki a tésztákat. - A francba! – kiáltja Alexa, mikor nem sikerül neki az első.

- Na, mi van, csak nem izgulsz, hogy az enyémek jobbak lesznek? Látod, látod, egy kis stressz, és máris elrontod az elsőt – kacagok, és a helyére rakom a következő palacsintát. Összehúzott szemekkel néz fel rám, én meg még mindig kuncogok. Mérgesen fúj egyet, nem mond semmit, csak újrakezdi. Szórakozottan sütöm tovább a palacsintákat, majd előhúzom a telóm, és bekapcsolok egy kis zenét. Dúdolgatva és néhány sort dalolva folytatom a sütés –főzést majd azon kapom magam, hogy Alexával mindketten mosolyogva énekeljük a dalt. Fél szemmel figyelem a lányt, aki éneklés közben erősen koncentrál, és sikerül neki az első palacsintája. Elhallgatom, ő észre se veszi, gyönyörű hangja belengi a konyhát. A zene lassan elhalkul, ahogyan ő is. Nem néz rám, látom rajta, hogy zavarban van, én pedig ettől még jobban vigyorogva figyelem. El sem tudja képzelni, milyen csodálatos hangja van, és hogy számomra legszebb ének, az övé.

Mire észbe kapok, ő már kisüt jó pár palacsintát, de szerintem nekem, még mindig több van. Visszafordulok a tűzhely és a tészta felé, majd csinálom tovább. A tál, amiben még a folyékony tészta van, lassan kiürül nekem pedig lesz, majdnem ötven darab palacsintám. Ezután a serpenyőt, a tálat, és minden mást, amit használtam elmosom, ám ezzel is hamar végzek. Megfordulok és a pultnak dőlve nézem az előttem álló lányt. Végig mérem tetőtől talpig, a sarkától a feje búbjáig, mivel háttal van nekem. Akaratlanul is olyan dolgok jutnak eszembe, amiknek talán nem kéne, míg egy légtérben tartózkodom vele.

Mérgesen csengő hangja zökkent ki erotikus eszméim közül, s még szerencse, hogy nem néz rám, mert arcom teljesen pírba borul.

- Mit mondtál? – szólalok meg, miután úgy érzem, hogy fejem visszanyerte eredeti színét.

- Nem segítenél? – kérdezi újra, hangjában nyersséget vélek felfedezni. Mögéje lépek, hátulról átölelem, állam a vállán támasztom.

- Nem kell így rástresszelni drágám – nevetek fel, s mivel nem válaszol, folytatom. – Ugyan már, ezek csak palacsinták! Tudod jól, hogy…

- Jól van! Nem is kell a segítséged – veszi le kezeim a derekáról. – És ne becézgess. Menj inkább, hagyj egyedül, míg ezeket megcsinálom – emeli fel picit a hangját, én pedig döbbenten meredek rá. Most mégis mi ütött belé?

- Alexa? – kérdezek vissza. – Most meg mi bajod?

- Semmi Harry! Hagyj, egyedül! – szól még egyet, ezúttal erőteljesebben, én pedig teljesen elképedve kimegyek a konyhából. Egyenesen a szobám felé veszem az irányt, és mérgesen becsapom az ajtót, ami miatt az alvó Louis ijedtében felül és pislogás nélkül mered rám.

Nagyot sóhajtok és lehuppanok mellé az ágyra.

- Ne haragudj, hogy felébresztettelek – mondom, ő pedig megdörzsöli a szemeit, ásít egyet, majd bágyadtan mered rám.

- Miért csapkodod az ajtót ilyen korai reggelen?

- Először is kilenc óra. Másodszor pedig Alexa berágott rám. Megint.

- Hát, de miért? – mondja torzítva, mivel egy újabbat ásít.

- Pedig olyan gyönyörűen indult a reggel – mondom teljesen elvonatkoztatva kérdésétől. Visszadől az ágyba, én pedig elmesélem neki, hogy együtt kávéztunk, majd lementünk a boltba, és megemlítem neki Clariet is, ami miatt teljesen elveszti a fonalat és kérdésekkel bombáz, hogy miről is beszélgettünk. Így a lányt kezdem neki részletesen mesélni, ő pedig szinte nyál csorgatva hallgatja.

- Komolyan Louis, miért nem kéred el a számát? – kacagok.

- Nem tudom – gondolkozik el.

- Ott lesz a koncerten. Szerintem bejönnek a backstage –ba. Akkor majd elkéred tőle, rendben?

- Oké! – bólint és látom rajta, hogy elhatározta magát. Aztán hangosan megkondul a gyomra. – Uh, akkor azt mondtad, van reggeli? – kérdezi eltorzult arccal.

- Erm, van.

- Te nem jössz? – tápászkodik fel, majd nyújtózkodik.

- Nem. Menj csak! – bólint és magamra hagy, én pedig gondterhelten eldőlök az ágyon.

A koncert előtt egy órával már lázban égünk. Szeretem ezt az érzést, noha az izgulás pocsék dolog, de már meg tanultam kordában tartani, és nem is olyan rossz, mint az elején. Egy kicsi izzad a tenyerem, pattogok, alig bírnak leállítani, de ezek általában hatalmas nevetésbe torkollnak, de persze van olyan is, mikor Paul rám parancsol, olyankor pedig próbálok szót fogadni, és amíg nem lépünk színpadra, jól viselkedni. Nem mindig sikerül.

Éppen a fülhallgatómat rakom be, miközben dúdolgatok, mikor beront Louis, arcán látszik, hogy ő is izgul, pedig általában ő nem szokta mutatni. És én tudom, hogy miért izgul ma.

- Jól nézek ki ugye? – lép a tükör elé, én pedig vigyorogva bólintok.

- Ah, honnan is tudhatnád te, inkább megkérdezem Lou –t – viharzik is ki, én pedig fejcsóválva megyek utána a folyosóra.

Lepacsizok néhány statisztával, a zenekar egyik tagja éppen a Kiss You –t próbálja, én pedig elkezdem énekelni a refrént. Váron veregetem, aztán haladok tovább, mikor az egyik szobába beránt valaki. A sminkes szobában vagyunk Louissal, meg még sok mindenki mással, rohangálnak körülöttünk az emberek.

- Jaj, Harry, az előbb láttam a folyosó végén Clariet!

- Tényleg? Biztos minket keres. Miért nem mentél oda hozzá? – indulok is ki, de visszahúz.

- Jól nézek ki nem?

- Az előbb azt mondtad, hogy én honnan is tudhatnám – fonom össze a karjaim durcásan, de ezt persze csak megjátszom.

- Jaj Hazz, én csak azt akarom, hogy tetsződjek Clairenek.

- Jól van, jól nézel ki Louis – nyugtatom meg. – És most kimegyek, előkerítem a lányt, utána pedig jössz te és elkéred a számát. Oké?

- Jó – bólint idegesen, én pedig vigyorogva, nyugisan sétálok ki a szobából és rögtön belefutok az említett lányba. – Clarie! Hát te? – kiáltom meglepetten csak, hogy Louis is hallja, aztán megölelem.

- Hátra engedtek. Én csak sok sikert szerettem volna kívánni, habár már profik vagytok, szóval biztos nincs szükségetek erre – kuncog és egy kicsit zavarban van.

- Ugyan! Igenis szükségünk van, szóval köszönjük a jó kívánságot. Tényleg a rajongókkal, hogy állsz? Mármint reggel óta, gondolom, zaklatnak…

- Erm… igen – túr a hajába. – De csak párat néztem meg.

- Bocs, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hoztunk. Egyik pillanatról a másikba tűntek fel előttünk, esélyünk sem volt menekülni – mondom, mire felnevet.

- Nem igazán foglalkozok velük Harry. Sőt, addig fel sem nézek semmilyen oldalra.

- Rendben – mosolygok, és ekkor végre kilép Louis.

- Ó, szia Clarie – köszön neki mosolyogva.

- Szervusz, Louis! Sok szerencsét szeretnék kívánni a koncerthez!

- Aranyos vagy, köszönjük.

Közben én csendben odébb andalgok, Louis had végezze csak jól a dolgát.

A koncert eszméletlen jó volt, mint mindig! A rajongók csodálatosak, legszívesebben most odamennék mindenkihez, aki eljött a koncertre és megölelgetném. A szívem csordultig tele szeretettel, amit tőlük kapok, és azt hiszem, ennél jobb érzés nincs is a világon. Nem tudom elképzelni, hogyan szerethetnek ennyire minket, s mindenkinek hálával és köszönettel tartozok ezért.

- Imádom a rajongókat! – kiáltja Liam közvetlen a fülembe, mivel mellettem halad.

- Hé, ők az enyémek! – vág vissza durcásan Niall.

- És akkor nekem ki marad? Hátrább az agarakkal srácok! – száll be Zayn is, majd beront az öltözőbe és utána mi is. Lehúzom magamról a fekete pólót és az egyik sarokba vágom, majd sietősen indulok meg a hatalmas fürdőszoba felé, ahol egymás mellett öt zuhanyzófülke sorakozik. Lerugdosom magamról a fekete gatyámat, aztán eszembe jut a táskám, amiben a sampon, tusfürdő, és törülköző van, így kirobogok a fürdőből át a srácok között, akik verekedni kezdtek, majd felkapom a sporttáskát és visszamasírozok vele a fürdőbe. Útközben megállok és leállok röhögni Louison és Zaynen, akik a kanapén és a földön verekszenek egymással, végül Niall az egészet lerendezi úgy, hogy rájuk ül.

- Fúj Niall, vidd a bűzös hátsód a fejemtől! – hangzik ki tompán Zayn hangja.

- Le ne merj fingani! Esküszöm, megverlek, ha lefingasz! – visítja Louis.

A végkifejlettet nem várom meg, a zuhany alatt élvezem, ahogy a meleg vízcseppek szánkáznak végig a bőrömön. Koncertek után a legfőbb álmom mindig egy jó kiadós zuhany, nem bírom, ahogy a ruháim rám tapadnak és én bűzlök az izzadságtól, ellentétben a többiekkel, akik leállnak verekedni, kajálni, röhögni, sőt még tévézni is. Persze utána, mikor én illatosan lépek ki a fürdőből szétoltom őket a bizonyos oroszlánszag miatt, így végre veszik a fáradtságot és elmennek fürdeni.

Fürdés után hajat szárítok, majd átmegyek a sminkes szobába, mert általában a ruháinkat ott pakolják le, ahol megcsinálják a hajunkat is.

- Hazz, vegyél fel nyugodtan azt, amit csak akarsz – jön velem szemben Lou, én pedig bólintok. – Illetve öltönyt ne húzz, és ne is a koncertes ruhák közül válassz. Amúgy eszméletlen volt, mint mindig, de ezt tudod – kuncog és nyom egy puszit az arcomra.

- Kösz Lou – ölelem magamhoz mosolyogva. Utána kiválasztok számomra valami kényelmes cuccot, aztán szemeztem egy ideig a kanapéval, mert ha oda most leülök, esetleg lefekszek, onnan fel nem rángat senki, így hát sóhajtva soroltam ki az öltözőből a sok sminkes, fodrász, és egyéb rohangáló emberke között. Utánam a srácok is elmentek felöltözni, én pedig addig lézengtem a folyosón, végül leültem egy kirakott kanapéra és elővettem a telefonom. Posztoltam twitterre a csodálatos koncertről, utána pedig a híreket nézegettem. Megakadt egy képen a szemem, ami Alexát ábrázolja egy kislánnyal. A rajongójával. Alexa a hatalmas barna, szemeivel a kamerába bámul, miközben szorosan átöleli a kislányt. Akaratlanul is elmosolyodom, milyen édesek, és, hogy Alexa mennyire gyönyörű.

- Mit nézel? – pattan mellém Niall, én meg ijedtemben majdnem elejtem a telefont, de szerencsére a combomra esik, a hátlapja pedig felénk néz, így le tudom zárni a telefont, még mielőtt Niall meglátná, hogy a barátnőjében gyönyörködök.  – Úú, titok? – vigyorog izgatottan. – Akkor tuti valami csaj van a dologban! Mondd el! – parancsolja, én pedig zavaromban azt se tudom, hova nézzek.

- Hol vannak a többiek? – áll meg előttünk Paul.

- Még öltöznek – mondja Niall, aztán Paul bekiált, hogy ideje menni a rajongókhoz.

- Szóóóóóval? – vigyorog őrülten Niall, én pedig tetetem a hülyét, mint aki nem tudná, hogy miről beszél.

- Szóval mi? – vonom fel a szemöldököm.

- Mit rejtegetsz?

- Erm… semmit Niall.

- Tessék Niall – dobja a fejére Louis a fehér alsónadrágját, az említett pedig lerántja a fejéről.

- Fúúj Louis, ne már!

- Ezt azért, mert a büdös seggeddel rám ültél.

Niall elkezdett visítozni, és körbe –körbe szaladgált, mint egy kutya, aki a saját farkát kergeti. Louis jól szórakozott rajta, meg én is, de aztán az egésznek vége szakadt, mikor kijött Paul, mögötte pedig Liam és Zayn.

- Na, nyomás a rajongókhoz! – tapsol kettőt Paul, így felállok, és a srácokkal megindulunk a hosszú folyosón.

A rajongók eszméletlen sikongatással és örömkönnyekkel fogadnak, mint mindig. Az én szívem pedig most is csordultig töltődik szeretettel, hisz’ tudom, hogy ők azok, akikre mindig számíthatok, akik mindig felvidítanak, és egyáltalán miattuk érzem azt, hogy nem rossz az, amit csinálok. Hogy, örömet szerzek nekik, ami a világon a legjobb érzés.

Rengeteg kép készül, aláírások, ölelések és puszik. Nem is tudnám már ezek nélkül elképzelni az életem. A rajongó lányok között észreveszem Claire –t, aki szintén kiszúr, így felém indul meg.

- Hé, Harry, eszméletlen koncert volt! – kiáltja már messziről, bár ez a nagy hangzavarban senkinek sem tűnik fel.

- Örülök, hogy tetszett, és hogy itt voltatok és megnéztétek – mosolygok, majd ölelésbe vonom az apró termetű lányt.

Felnézek, miközben vékony karjaival még mindig átölel, én pedig szintúgy, s akkor megpillantom Alexát, aki halványan mosolyogva lép be a terembe. Barna tekintete kutat, gondolom, a szőke tincsek után, csak hogy akkor szemei rám tapadnak, és én is képtelen vagyok elkapni a fejem. Végül ő töri meg a kis „szemezésünk”, nagy nehezen, de eltekint más felé, majd arcán széles mosoly terül el, amint meglátja barátját, aki már megy is feléje.

Eközben észre sem veszem, hogy Claire már elengedett, és most aranyosan mosolyogva néz engem, miközben szemeiben ott bujkál valami kis fény, amiről én nem tudok, ő viszont annál is biztosabb benne. Magamra erőltetek egy mosolyt én is, aztán közelebb lépek hozzá, hogy meg tudjam kérdezni, látta –e Louist. Ha már ő ilyen tuskó, hogy nem cselekedik magától, akkor nekem kell összehoznom ezt a telefonszám cserét.

- Ott jön – mutat felé mosolyogva, mire megpördülök és tényleg Louissal szemben találom magam. Rávigyorgok, de ő már nem is engem néz, hanem a mögöttem álló Clairet, így inkább kisétálok a képből. Időközben a rajongók is elmentek, noha tudom, hogy nem ők maguktól mentek, hanem ki lettek küldve, hiszen a nagy találkozásra kiszabott idő, már réges –régen lejárt.

- Hé, Louis nagyon teper ennél a lánynál – áll mellém vigyorogva Liam, én pedig bólintok.

- Bejön neki, csak beszari és fél elkérni a számát.

- Nemááár! Louis, fél elkérni egy lány számát, de fejre állni a színpadon már megy neki? –hahotázik Liam, én meg vigyorogva bólintok.

- Ilyen téren nem mondhatjuk azt, hogy valami sikeres. Láttam már lányokkal, láttam már egy randi előtt készülődni, és láttam már ilyen zavarban, ha egy lány telefonszámát kéri el. Ez a Louis igen ritkán bújik elő, szóval jól figyeld meg – mondom komolyan Liamnek, aki még mindig nevetve fejét rázva áll mellettem, miközben mindketten bolond bandatársunkat nézzük.