#18. - Gyanús vagy te nekem, Harry.

Dear readers

Két hetes és egy napos késéssel meghoztam az új részt. Így jött össze, hol van ihletem, hol nincs.:/ Habár az utóbbi pár napban igazán beindultam, és sikerült, ráadásul Beccsu -val, drága írótársammal. Rengeteget segített nekem, míg mindketten írtunk, tartottuk a kapcsolatot. Egy kis részlet is az ő irománya, kíváncsi vagyok, kitaláljátok -e.;) Egyébként kiszeretném linkelni, s egy picit hirdetni az ő blogjait, mindkettőt, nagyon -nagyon imádom!♥ That's between me and you our little secret uuund The Princess and the Beast.:3 Mindkettő Harry -s történet, megéri benézni, de tényleg!♥  És még egy fontos hír, amit közölni szerettem volna: OMG! ÖTVEN FELIRATKOZÓ!!!!! Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, el sem hiszem, hogy már ekkora kerek számnál tartunk!♥♥ Nagyon aranyosak vagytok, bízok benne, hogy továbbra is velem és Harryékkal maradtok!♥ És egy gyertyát, minden kedves olvasóm elhunyt szeretteiért.♥ Maradjatok erősek! Jó olvasást a részhez, remélem tetszik!:*♥♥xx.

Patricia F.

Harry Styles

2013. február 28.

Az idő gyorsan repült. Fél úton járunk, mikor szólnak anyáék, hogy álljunk meg a legközelebbi lehetőségnél. Kurtis be is kanyarodott egy pihenőhelyre, mely egyben van egy panzióval. Amíg anyáék vécéztek, mi addig a bolt részlegen körülnéztünk. Niall vett magának chipset, Oreo –t, egy csomag mogyorót és vizet, és körülbelül a többiek is ebből szerelkeztek fel, kivéve én, aki nem vehettem többet egy tábla csokinál, mert ugye „beteg” vagyok. Tehát a buszra egy csomag citromos teával, és egy tábla Milkával indulok vissza. Közben Gemm érdeklődik hogylétem felől, de biztosítom, hogy pár nap és már teát sem kell majd innom.

- Ezért ne siettesd a gyógyulást, mert azzal egy cseppet sem javítasz a helyzeten. Énekelned amúgy is lehet nem? Ha pár számot pedig kihagysz, a miatt senki sem haragszik meg.

- Jó, persze, csak akkor is olyan rossz, hogy a második koncert után már lebetegszem!

- Nem tehetsz róla. Na, megyek. Ott találkozunk!

- Jó – vigyorodok el, majd egy puszit nyomok az arcára és én is felmegyek a buszra. Niall Kurtissel üzletel a chipséről, én kikerülöm őket és leülök Liam mellé, majd elveszem a kis asztalról a bögrém, amiben a tea van. Nagyot kortyolok, majd visszateszem és kibontom a csokit.

- Kérsz? – fordulok Liam felé, aki biccent, majd tör két kockát magának, és amíg eszi, a telefonját is lerakja. Mivel Louis és Zayn nem jöttek még fel, Niall pedig elől van, ezért török magamnak én is, majd az asztalra teszem, és a csokim kezdem rágcsálni. – Kiraktad a képet?

- Aha – vigyorodik el. – Most mindenki meg van bolondulva, mert online vagyok. Nagyon mást nem tudok csinálni, szóval, akinek tudok, válaszolok, meg ilyenek – vonja meg a vállát, én meg bólintok.

- Kivel leszel egy szobában?

- Niallel.

- Mi van velem? – jelenik meg az említett, és levágja magát a velünk szembeni kanapéra. – Úúú, Harry kaphatok?

- Neked is van csokid, de nem mintha nem adnék, szóval persze – nevetek fel.

- Egyébként csak kérdezte Hazz, hogy kivel leszek egy szobában.

- Ó, igen, mi együtt leszünk – erősíti meg Niall is, de rájuk már valahogy nem tudok figyelni, mert Liam becézése után, egyből Alexa ugrik be. Legutóbb ő hívott így legutóbb, mikor olyan rosszul voltam. Amíg le nem telik a nyolc perc Alexa simogat, puha, meleg kezével, én pedig teljesen elálmosodom, szemeimet alig bírom nyitva tartani.

- Harminckilenc, egész kettő. Hazz lehet el kéne mennem…

Most komolyan azt mondta, hogy Hazz? Becézett? Tényleg? Ó, istenem, még egyszer sem becézett! És most ahogy kiejtette. A szájából hallani az én nevem egyszerűen imádom. És ezzel újra eszembe jut az este, mikor eljött velem a buliról, megmérte a lázam, gyógyszert adott, gondoskodott rólam, ott maradt velem, egészen addig, amíg el nem aludtam. Tudom, hogy ezt csak azért csinálta, mert a barátom, és mert én is vele voltam, mikor nem is olyan régen összeomlott. Mert neki én csak egy jó barát vagyok, és mert neki van szerelme. Ő nem tudja, hogy amit én érzek iránta, több egy jó barátságnál. Hogy legszívesebben állandóan vele lennék, vele kelnék, vele aludnék, hogy legszívesebben az egész napomat vele tölteném. Ő nem tudja, milyen boldogsággal tölt el, ha látom, ha nevet, ha egyszerűen csak beszél, mert iszonyú jó hallgatni a hangját. Ő semmit sem tud az érzéseimről. És a helyzet elkeserítő, mert valószínűleg nem is fog. Ő, Niall barátnője.

*

Este háromnegyed hétre megérkezünk a szállodához, ahol egyből egy kisebb tömeg fogad minket. Mivel nem értesítettek minket előre, a rendes bejárathoz megyünk, ahol a rajongók már várnak ránk. A hatalmas buszt pedig nem lehet, nem észrevenni, így már esélyünk sincs bemenni a hátsó kijáraton.
- Na, jó, fiúk, készüljetek! Meg van, minden cuccotok? A busz megy az arénába.

- Megvan mindenünk Paul! – jelenti Liam, Paul pedig visszanéz ránk, és bólint. Mi libasorban állunk, és várjuk, hogy indulhassunk, de nem megy egyszerűen.

- Többen vannak, mint gondoltam. Várnunk kell a biztonságiakra.

- Olyan jó, hogy ilyen fontos emberek vagyunk! – fordul hátra felénk Louis, mert ő áll a sor elején, és szélesen vigyorog. – Tök jó, nem?

- De Louis – nevetek, és visszaülök a kanapéra. – Hogy te mindenben meglátod a jót – mosolyogok, ő meg bólogatva visszafordul és elöl az üléseknél ülve vár. Mikor megérkeznek, a biztonsági őrök leszállunk a buszról. Mindegyikőnk mellé szorosan hozzácsapódik a személyes gárdistánk, és én is vigyorogva köszöntöm Benito –t, az én jó öreg haveromat. Csevegni nincs időnk, próbál minél jobban védelmezve bejuttatni az épületbe. Tényleg jó pár lány jött el, talán lehetnek harmincan, negyvenen, nem tudom pontosan. Kiabálnak, sikítoznak, meg szeretnék állni pár lányhoz odamenni, de Benito nem enged, Paul nyílván megmondta neki, hogy nem lehet. Közben hátranézek anyáékra, két oldalukon szintén van egy –egy segítségünkre siető testőr, őket viszont nem ismerem, feltételezem a hotelból lettek kiküldve. Amint beérünk a szállodába Benito lazít a szorításon, majd végül elenged, és végre le tudunk pacsizni is. Mögöttünk anyáék érkeznek be mosolyogva, én pedig bocsánatot kérek Benito –tól, és odamegyek hozzájuk.

- Minden rendben volt?

- Persze fiam – vereget vállon apa, én meg mosolyogva bólintok.

- Nem tudtuk előre mi sem, hogy ilyen sokan lesznek, nem szóltak róla.

- No para, Öcskös. Nem tudod, hogy együtt kajolunk, vagy nem, mert ha nem, akkor feldobom a cuccaim és megyek éttermet kutatni.

- Nem tudom Gem, majd Paul úgyis elmondja – nevetek. – Már hív is, gyertek! – elveszem anyutól a bőröndjét, és a recepciós pult előtt álló Paulhoz sétálunk, aki a kezében tartott kártyákat nézegeti.

- Ezek nyitják a szobákat – tudatja velünk is. – Négy szoba van foglalva, Des a tiétek ugye később lett lebeszélve, ezért be kell jelentkeznetek – áll félre ezzel jelezve, hogy jó lenne most, ezért anya és apa oda is lép a pulthoz, és ami alatt ők elintézik, Paul visszafordul felénk, és szétosztja a kártyákat. Egyet Liamnek és Niallnek, egyet Louisnak és Zaynnek, egyet a kezembe nyom, egyet pedig meghagy magának.

- Erm, Harry, nem akartuk mi így, jöhetsz hozzánk…

- Vagy hozzánk – szakítja félbe egyszerre Liam és Niall Louist.

- De gondoltuk, te lehetnél Gemmaval, és akkor így meglennénk egyelően, mind – fejezi be Louis, én meg bólintok.

- Nem baj srácok, jó lesz így! – mosolyodok el, Louis pedig megnyugszik és bólint. – Ugye Gemm? Jó lesz az öcséddel, ugye, ugye, ugye??

- Persze Harry – nevet és összeborzolja a hajam, ami viszont nem tetszik, így durcásan megigazítom.

- Oké, megvagyunk mi is. Negyedik emelet, negyvenkettes szoba – zárja be a kört anya és apa, amit alkotunk.

- A miénk fent van a hatodikon – tudatom anyáékkal. – És Gem velem lesz.

- Rendben – bólint anya.

- Oké, a szobák megvannak. Akkor menjen fel mindenki, foglalja le a lakosztályát, pakoljon ki, nézzen körül, utána pedig körülbelül egy fél óra múlva itt lent találkozunk. Megfelel?

- Igen! – hangzik az egyhangú válasz.

- Remek – mosolyodik el Paul, majd a liftek felé indulunk. Anyáék a másikba szállnak be Paullal együtt, mi pedig hatan maradunk. Mindig is utáltam liftezni, most sem megy ez másképp, a hasam szintén egy személyfelvonónak képzeli magát, s úgy, mint sorstársa, elkezd dolgozni az én hasamban is. Megtámaszkodok a korlátban, közben pedig a többiekre nézek, Niall a telefonján pötyög, majd a füléhez emeli, és felnéz, majd rám mosolyog. Viszonzom a mosolyát, bár elég ideges leszek, több mint valószínű, hogy Alexát hívja. És ennek nem kellene annyira foglalkoztatnia! Vagy legalábbis, nem kéne emiatt idegeskednem. De egyszerűen nem megy! Nem bírok nem rá gondolni. Képtelenség. Gemmának annyira igaza volt, már az elején. Én beleszerettem Alexába.

- Szia, Alexa! – kiáltja boldogan Niall, mire erősen csukom be a szemeimet, és mély levegőt veszek. Érzem magamon Gemma pillantását, vagyis csak remélni merem, hogy Gemma az, aki kiszúrta, milyen állapotban vagyok. – Most érkeztünk meg a hotelbe. A rajongók megtaláltak, így egy páran felgyűltek a hotel előtt, de minden rendben. Veletek mi újság? Anyukáddal vagy?

Közben a lifttel megérkeztünk, én pedig elsőnek szállok ki belőle, majd a kártyát kezdem nézegetni, hányas szoba a miénk. Hatvannyolc! Felnézek, és sietős léptekkel indulok tovább a folyosón, majd megállok az ajtónk előtt. A kártyát a kilincs alá tartom, de semmi. Az ajtó nem nyílik. Próbálom fordítva, függőlegesen, de sehogy sem nyílik, és az idegesség, mint villám sújt le rám.

- Hogy kell ezt a szart kinyitni? – csattanok fel.

- Add – ér mellém Gemma, majd a kezét nyújtja a kártyáért. A kezébe nyomom, és idegesen a hajamba szántok, addig pedig Gemma egy perc alatt kinyitja. – Le kell húzni – mondja, én pedig csak megrántom a táskát a vállamon, és mellette beviharzok a szobába. Keresztülcaplatok a nappalin, berúgom az első ajtót – ami szerencsére a háló –, levágom a sarokba, a sporttáskám, és arccal előre dőlök bele az ágyba. Megmarkolom a takaró anyagát, és fejemet a puha matracba fúrom. Pár perc múlva hallom, ahogy bejön még valaki, lerakja a cuccait, majd megáll az ágy előtt. – Harry. Miért dühöngsz?

- Nem dühöngök! – dünnyögöm, s hallom, ahogy saját hangom tompítva szűrődik ki. Remélem meghallotta, mert nincs kedvem még egyszer elmondani.

- De Harry! Dühöngsz! A fiúk értetlenül néztek utánad, miután berontottál ide.

- Jó, tényleg dühöngök – ülök fel mérgesen, és ingerülten a hajamba túrok. – És azért, mert elegem van abból, hogy Alexa gondolata mindenhova követ. Nem tudok nem rajta gondolkodni. Csak egy kis nyugtot szeretnék, amíg legalább nem ő jár az eszemben. Olyan rossz ez! Hogy Niallel jár, miközben én beleszerettem! – kiáltom dühösen, majd megijedek. Sosem mondtam még ki nyíltan senkinek, hogy szerelmes vagyok.  És így hangosan kimondva ijesztő, és egyben furcsa is. Azt sem tudom mikor voltam igazán szerelmes. És most pedig újra besétál az életembe egy lány, aki felforgat mindent. Képes vagyok teljesen elveszteni a fejem miatta, és képes lennék sírni azért, mert ő valaki máshoz tartozik.

És fura, de mintha egy kicsit megkönnyebbültem volna, azáltal, hogy elmondtam Gemmának. Lehet nem kéne itt megállnom? Még mielőtt Gem szólalhatna meg, folytatom:

- Elszomorított, az, hogy Niallel beszélt a liftben, és minél előbb szabadulni akartam, hogy ne hallgassam tovább. Aztán nem nyílt az a rohadt ajtó, és ideges lettem. Elszomorít, és egyben idegesít a tudat, hogy én nem hívhatom így fel őt, és nem cseveghetek vele.

- De hát miért nem? Barátja vagy, miért ne hívhatnád fel, és kérdezhetnéd meg tőle, hogy, hogy van? Nem szerelmet fogsz neki vallani, hanem csak érdeklődsz felőle, ahogy a haverok szoktak. Ennyit megtehetsz.

- Gondolod?

- Ajj Harry, te is tudod, hogy igen!!

- Jó! Akkor felhívom most! Hol a telefonom? – állok fel az ágyról, majd áttapogatom a zsebeim. – Nem tudod, hova raktam? Nincs a zsebemben!

Kapkodva kapom fel a táskát a földről, és felrántva a cipzárját, kezdek benne matatni.

- Várj Harry! Még biztos Niallel beszél. Majd vacsora után felhívod jó? – lép mellém Gem, és megfogja a kezem, én pedig nagy levegőt veszek, és bólintok. Tovább tapogatózom a táskában, majd miután megtalálom, nagyot sóhajtva zsebre vágom, és visszadőlök a hatalmas ágyra. Gem lefekszik mellém, és mindketten a plafont bámuljuk, majd én töröm meg a ránk telepedett csendet.

- Köszi, Gemma! Neked már az elején igazad volt! Tényleg szerelmes vagyok Alexába. És ha te nem segítenél úgy, mint most is teljesen elveszteném a fejem.

- Hát ezért vagyok a nővéred nem? – hajtja a fejét a vállamra, én meg mosolyogva átkarolom, és puszit nyomok a hajába. Fekszünk így egy ideig, utána pedig Gemma javasolja, hogy nézzük meg, milyen lakosztályt kaptunk. Így körbejárjuk az egészet. Az előszobából nyílik a nappali, abból a konyha, és ott egy kis étkező, a nappaliból egy kis terasz, a hálószoba, a hálószobából pedig a fürdő, és az erkély. Miután mindent megszemléltünk, leülünk a kanapéra, és mint a jó gyerekek, felkapcsolódunk a wifi hálózatra. Az internet most valahogy nem köt le, így lerakom magam mellé a telefonom, és a fejem hátra döntöm.

- Nem kell még mennünk? Mennyi az idő? – kérdezem, majd felemelem a kezem, hogy rá tudjak nézni az órámra. – Szerintem induljunk el, és akkor ott lent is szét tudunk nézni.

- Jó – áll fel, és a dohányzó asztalt kikerüli, majd indul is az ajtó felé, én meg követem. A liftbe beszállunk, ami lassan indul le. – Mit mondunk a srácoknak?

- A kirohanásommal kapcsolatban? Nem tudom – túrok frizurámba. – Majd kitalálok valamit – vonok vállat.

- Jó – bólint. Lent szétnézünk, majd elveszünk egy programfüzetet és azt nézegetve leülünk az elhelyezett piros kanapékra. Azt nézegetjük, mikor a másik oldalamra lehuppan Louis.

- Mi a pálya? – kérdezi.

- Nincs semmi. Melyik szobában vagy?

- Hatvankilenc – röhög fel, és én is elvigyorodok, majd megforgatom a szemeim. – Ti meg mellettünk, ugye?

- Ühüm – bólintok, és lapozok egyet a kis füzetben.

- Az mi?

- Programfüzet. De nem érdekes – rakom le a kis dohányzóasztalra.

- És, khm, miért lettél a liftben olyan ideges? – kérdez rá végül.

- Csak megijedtem, hogy a buszon hagytam a töltőm és mindjárt lemerülök…

- De hát akkor adtunk volna egy töltőt.

- Tudom, utána már rájöttem.

- Gyanús vagy te nekem, Harry.

- Nem gyanús vagyok, hanem zavarodott! – válaszolom kissé agresszívan, mire felnevet mellettem, én pedig szánnám tarkón csapni. – Ez egyáltalán nem mókás, Louis!

- Jól van. Akkor erre később visszatérünk – bólint, s szájáról eltűnik a mosoly, ám szemeinél felgyülekeznek a kis nevetőráncok, ami miatt tudom, hogy még mindig mulatja a dolog, vagy csak inkább, a reagálásom. Feláll, mert megérkeznek a többiek, és anyáék is.

Elindulunk a szálloda étterme felé, én a társaságunk hátulján kullogok, és próbálok valami hiteles magyarázatot kitalálni Louisnak. De minek is töröm magam, úgy sem tudok semmi hihetőt kitalálni, és azt hiszem Lou elől már nem is tudom tovább titkolni. Lebuktam.

Megvacsorázunk, beszélgetünk, nevetgélünk, bár az utóbbi két részből viszonylag kimaradok. Nyomja a vállaimat a teher, s nem is inkább teher, hanem, nem tudom megnevezni, hogy micsoda. Bánt valami, amit még én magam sem tudok. Gratulálok Harry!

Kaja után együttesen visszaindulunk, s már meg sem próbálok Louis elől „elszökni”. A legjobb barátom, amúgy is zavar a tudat, hogy nem tudja, mi is történik velem valójában, ő biztos nem árul el, és talán egy kicsivel könnyebb is lesz, ha beavatom. Mellém áll, átkarolja a vállam, majd olyasvalamit mondd a többieknek, hogy nekünk lenne egy kis elintézni valónk, menjenek csak fel. Nem igazán figyelek rá, a gondolataimat próbálom összekaparni, hogy mégis mit is mondhatnék neki erről az ügyről. Fogalmam sincs hová visz, azt tudom, hogy várunk, hogy leérjen anyáék után a lift, hogy mi is be tudjunk szállni. Csendben várakozunk, Louis bal keze még mindig a vállaimon pihen, jobb lábával csak úgy, egy ütemet dobol, s mikor végre megjön a személyfelvonó, kiengedjük a házas párt, akik benne voltak, majd beszállunk mi. Louis megnyomja a legfelső szint gombját, én pedig már szólásra nyitnám a számat, hogy mégis hova megyünk, de rám néz és megrázza a fejét. Tudomásul veszem, hogy úgysem árulja el, és nem sokára amúgy is meglátom, így csendben maradok. Egyikőnk sem szól a lift rádiója kellemes hangzásban szól, ám ez a kellemesség nem tud rám telepedni. Időbe telik, mire végre felérünk. Kiszállunk, és Louis balra indul, majd kinyitja a folyosón lévő kétszárnyú üvegajtót, amin egy címke azt hirdeti, hogy itt áll a szálloda tetőtere. Kiérünk a sötétségbe, az égen több csillag csillog, és ahhoz képest, hogy Londonban esett a hó, mikor elindultunk, itt egy szem sincs. Követem Louist, aki magabiztosan megy előre, noha tudom, hogy valójában ő sincs tisztában vele, merre megyünk, csak úgy követ. Elhaladunk a medencék mellett, majd bemegy egy másik ajtón, ahol egy kis kávézó van. Int a pincérnőnek, majd letelepszik az első asztalhoz, így én is leülök vele szembe. A pincérnő magunkra hagy minket, így ketten maradunk a kis vendéglátóhelységben.

- Szóval… kezdheted – szólal meg.

- Nincs mivel kezdenem Louis!

- Akkor miért háborodtál fel megint?

- Mi az, hogy megint? Louis, fogalmam sincs, miről beszélsz. Tény, és való, hogy ideges voltam, de már elmúlt.

- Akkor azért vagy még mindig feszült. Harry, miért nem akarod elmondani, miért vagy ilyen?

- Nem tudom, pedig már eldöntöttem, hogy elmondom.

- Na,akkor láss hozzá, hogy a te szavaiddal élve, miért vagy zavarodott. Vagy várjunk csak. Kérdezzem úgy inkább, hogy ki miatt? Azt ne merd nekem mondani, hogy egy csaj miatt vagy ilyen gyagyás, mert röhögve szaladok neki a szemközti falnak, aztán megyek és gratulálok a csajszinak, amiért ennyire összezavart.

- Rendben – felelem annyira indulatosan, hogy ülőhelyzetből is felpattanok. – Menj, és gratulálj Alexának, amiért egy érzelmi roncsot kreál belőlem minden nap elteltével! – kiáltom dühösen, majd a hajamba túrok és hátat fordítok Louisnak. Tényleg kimondtam?