#17. - Jól láttam, hogy az orvostól jöttetek ki?

Dear readers

Tudom, hogy péntekre ígértem a részeket, de a madarak csiripelték, hogy szombaton még suli lesz, így úgy döntöttem, jobb csak szombat este felraknom a részt.☺Próbálom a következőt péntekre felnyomni, de a csúszás fent áll, kérlek nézzétek el nekem.:) Annyi kis hozzáfűzni valóm lenne, hogy nem lett meg a szokásos négy oldal, egy kicsivel rövidebb lett, mert nem tudtam, mégis hogyan zárhatnám le a részt. Így egy iciripicirit rövidebb lett.:/ De sietek a következővel!!(: Ja, és nagyon szépen köszönöm a negyvenhét olvasót, és a hat(!!!) pipát. Nagyon jól esik, remélem velem maradtok a további részeknél is!;) Jó olvasást Babies!:*♥xx.

Patricia F.

Harry Styles

2013. február 28.

Mielőtt válaszra nyitnám a szám, anya már lent is van mellettem.

- Mehetünk!
- Jó – bólintok. – Megmondod a többieknek, ha keresnek? – kérdezem és Alexára nézek.

- Persze – bólint mosolyogva.

- Köszi. Szia, csókolom – köszöntem illedelmesen.

- Sziasztok! – köszönt anya is. Felsegítem a kabátját, én is gyorsan felveszem az enyém, és már indulunk is a kocsihoz, ami a garázsban áll. Beülünk, és miután elindítom a motort, hagyom kicsit járatni, a hideg miatt.

- Nem muszáj ám eljönnöd, anya. Nagyfiú vagyok már – mosolygok rá, mire ő is elmosolyodik és végig simít az arcomon.

- Tudom, kicsim, de szeretnék ott lenni. Kint megvárlak majd, jó?

- Jó – bólintok, majd elkezdek kitolatni a garázsból, ami miután érzékeli, hogy kiálltam, kezd lecsukódni, így mi is elindulunk. Lassan megyek, az utak elég csúszósak, és a rádió is figyelmeztet bennünket. Közben azért kicsit kémlelem a környéket is, hisz’ már egy jó ideig nem fogom látni. El sem hiszem, hogy ma turnébuszra szállunk, és elindulunk Glasgow –ba. Holnap pedig a harmadik koncertünket adjuk. Annyira hihetetlen. Lehet csak nekem, de nem baj. Engem ez hatalmas büszkeséggel tölt el, és szerintem a srácokat is. A hírek után a rádióban zenét raktak be, így lentebb tekertem a hangerőt annyira, hogy kellemesen szóljon. Nem sokára meg is érkezünk a magándoktorhoz, ahol bejelentkezünk, majd a rendelő ajtaja előtt várakozunk anyával. Mikor szólítanak, anya kint marad, én pedig bemegyek a barna, kávészínű szobába, és leülök a doki asztala előtti székre.

- Mi a panasz Mr.Styles? – kérdezi barátságosan mosolyogva, én pedig megköszörülöm a torkom és elmondom neki, hogy lázam volt, a torkom fáj és szédültem is. Feláll, felvesz egy fa pálcikát, majd megkér, üljek fel az orvosi ágyra, és tátsam el a számat, hogy meg tudjon nézni. – A mandulája meg van duzzadva, emellett csúnyán piros is. A láz is emiatt lehet. A szédülés pedig a láz miatt. Úgy hogy összességében ez egy szép kis mandulagyulladás.

Nem örülök neki, hogy ezt mondja, reménykedtem benne, hogy semmilyen gyulladás nem lesz, és megúszom, egy kis torokfájással, de hát erről azt hiszem már akkor le kellett volna tennem, mikor tegnap este megmértük a lázam Alexával. – Adok rá antibiotikumot, lázcsillapítót, ha még az is lenne. Ma reggel mérte?

- Igen, és nem volt.

- Akkor nem hiszem, hogy később lenne, de azért felírok. Torokcukorka sem árt, ha nagyon fáj, mindenképpen vegyen be belőle. Valamint az antibiotikumból reggel és este evés után.

- Rendben, köszönöm. Azt már tegnap is vettem be. Lenne egy kérdésem doktor úr.

- Tessék.

- Nem tudom, tudja –e, de nekem két napja kezdődött a második turném a bandámmal.

- Ó, igen. Hallottam róla – mosolyog. – Csak úgy körülbelül egy millió célozgatást kaptam a lányomtól, koncertjegyre.

- Ó – nevetek fel. – És sikerült eljutnia?

- Igen – nevet ő is. – Nem rég volt a szülinapja. Hát ne tudja meg, milyen fejjel érkezett haza.

- Ó, jaj – sejtem, hogy kisírt szemekkel és felpuffadt, vörös arccal. Nos, pont ez az, amit nem értett pár napja Louis. Alexa annyira aranyosan magyarázta el neki.

- Gondolom sejti.

- Igen – nevetek fel kínosan, és a hajamba túrok. – Van egy sejtésem. Tetszett neki a koncert?

- Nagyon. Örülök neki, hogy ekkora örömet tudtam neki okozni azzal, hogy megajándékoztam a koncert jegyekkel.

- Én pedig annak örülök, hogy mi is örömöt tudunk nyújtani neki – mosolygok a dokira.

- Na de elkanyarodtunk a témától. A turné igen. A legrosszabbkor jött ez a gyulladás.

- Hát eléggé!

- Nos, a torkát kímélni kellene. De ha sok citromos, mézes meleg teát iszik, és a gyógyszereket is rendszeresen beszedi, akkor azt hiszem nem lesz gond. Ha meg koncert közben fájna nagyon a torka, a rajongók biztos megértik.

- Rendben, nagyon szépen köszönöm doktor úr! – veszem el tőle a recepteket.

- Igazán nincs mit. Sikeres turnézást!

- Nagyon szépen köszönjük. Viszlát! – intek, majd kimegyek és be is húzom magam után az ajtót.

- Na? – pattan fel rögtön anya.

- Mandulagyulladás, nem vészes. Írt fel három gyógyszert, egyik lázcsillapító, de szerinte már nem lesz lázam. Antibiotikumot, meg torokcukorkát kaptam.

- Rendben. Akkor megyünk és kiváltjuk, utána pedig irány haza, és megreggelizel! Főzök egy jó forró teát.

- Jó – bólintok. – Egyébként nem olyan gáz, énekelni énekelhetek! – mosolygok, de anyu csak megrázza a fejét, miközben felveszi a kabátját, és a gyógyszertárhoz indulunk.

- Beteg vagy, és betegséggel nem lehet viccelődni!

- Jó, anya, tudom. Még jó, hogy itt leszel velem! – vetem át a kezem a vállán és magamhoz húzom.

- Igen. Ennyi szerencséd van – vigyorog fel rám, és puszit nyom az arcomra.

A magándoktor rendelője előtt, belefutunk egy rajongóba, aki szégyellősen kér egy fotót és egy aláírást, én pedig rögtön teljesítem kérését. Anya mosolyogva lefotóz minket, aztán pedig visszaadja a lány telefonját.

- Jól láttam, hogy az orvostól jöttetek ki?

- Igen, sajnos – húzom el a szám. A lánynak elkerekednek a szemei és a szája elé kapja a kezét, én pedig rögtön megnyugtatom. – Ne aggódj! Nincs semmi baj. Csak egy kicsit megfáztam és fáj a torkom. Csupán ennyi.

- Hát hazudnék, ha azt mondanám, hogy megnyugodtam – mondja, én pedig felnevetek. Csillogó szemekkel néz fel rám, én pedig roppant aranyosnak találom.

- Tényleg semmi ok a pánikra. Mandulagyulladás.

- Jobbulj Harry! – ölel át, én pedig a kezeimmel szintén átölelem.

- Köszönöm szépen. Szerbusz.

- Szia, csókolom! – köszön illedelmesen, és anya is int neki mosolyogva.

- Itt a kocsi kulcs, ülj be, én addig gyorsan megveszem a gyógyszereket – bólint, puszit nyom az arcomra, és elindul a kocsihoz, én pedig újra betérek a meleg épületbe, és beállok az egyik sorba. Megveszem a gyógyszereket, majd kijövök és indulok a kocsihoz, ahol már anya vár. A hó közben nagy pelyhekben hullani kezd, és hamar beterít újra mindent. Gyorsan beülök a kocsiba, és odaadom anyának a gyógyszereket, majd már indítom is a kocsit.

Otthon lent vár mindenki, a srácok, Alexáék, Paul, Gemma és apa. A kabátom felakasztom, a cipőm leveszem és a gyógyszeres tasakkal indulok meg befelé.

- Végre! Azt hittük sosem jössz meg! Mi bajod van? – pattan fel rögtön Louis.

- Ó, sziasztok! Bocsi, csak dugóba keveredtünk, mert baleset volt.

- Jó, na de mi bajod? Beteg vagy?? – vág közbe Louis, én pedig elmosolyodom rajta. Aranyos, mikor ilyen kis aggódó.

- Mandulagyulladás – bólintok.

- Ó, szuper! – szólal fel Paul is.

- De az éneklésben nem gátol. Azt mondta a doki, hogy szedjem ezeket – emelem meg a zacskót – és ha esetleg nagyon fájna koncert közben a torkom…

- Természetesen pihensz – vág közbe Paul is, én pedig becsukom a szám, és bólintok.

- Akkor semmi komoly, ugye? – kérdezi Alexa, a tekintetem, pedig rögtön rákapom. Édesanyja és Niall között ül.

- Nem – rázom a fejem mosolyogva, majd átcsörtetek a nappalin – ezzel együtt a társaságon is – és előveszem a gyógyszereket. Anya reggelit kezd készíteni nekem – mivel a többiek már ettek –, én pedig közben a gyógyszer tájékoztatást olvasom el. Semmi extra, így vissza is rakom a dobozba, majd arrébb tolom, hogy evés után bevegyem.

- Reggel és este evés után kell belőle enni – mondom anyunak, aki csak háttal állva bólint. – Mit csinálsz?

- Tejbegrízt. Tekintve a torkodra, valami pépeset kellene enned, és az pont tökéletes.

- Nyami. Szeretem!

- Tudom – mondja nevetve. Hirtelen bejön Alexa és felül a mellettem lévő bárszékre. Mosolyogva néz rám, én pedig ugyanolyan széles mosollyal nézek rá. Aztán odahajolok az arcához, és puszit nyomok rá.

- Köszönöm, hogy pátyolgattál az este – magyarázom meg azt a röpke két másodpercet, míg ajkaim orcáján időztek.

- Te is megtetted értem – suttogja aranyosan mosolyogva. Bólintok, mert igaza van. – Mikor indultok?

- Őszintén? Fogalmam sincs – nevettem fel kínosan. – Niallel… megbeszéltétek, hogyan fogtok tudni találkozni? – kérdezek rá nagy nehezen, mert érdekel. Muszáj tudnom, mikor látom újra.

- Igen – bólint, majd a haját félre söpri a homlokából – a március tizenötödikei koncerteteken ott leszek, Manchesterben.

- Ó. Hát az még… két hét – húzom el a szám szomorúan, az ő mosolya pedig csak szélesebb lesz.

- Igen, de fel sem fog tűnni. Addig meg majd telefonálunk, és skypeolunk. Na, hogy hangzik?

- Jó, na de utána meddig leszel velünk?

- Egy hetet.

- Oké, akkor ez nem is lesz olyan rossz – mosolyodok el, bár azért még szomorú vagyok. Két hétig nem látom. Hogyan fogok bármi másra gondolni, helyette?

- Na, tényleg ne légy már ilyen! – lök meg játékosan.

- Jó, csak… hiányozni fogsz! – nyögöm ki, mire mosolyogva a karjaim közé bújik.

- Te is nekem Hazz! – mondja nagyot sóhajtva, én pedig mélyet szippantok csodálatos illatából, és még a szemeimet is lehunyom. Aztán sajnos anya szakít félbe minket, azzal, hogy megköszörüli a torkát, majd angyalian mosolyogva néz ránk.

- Alexa te is kérsz tejbegrízt?

- Nem köszönöm! – mosolyog kedvesen, majd feláll, és helyét Gemms váltja fel.

- Én is kérek!

- Azt mindjárt gondoltam – helyez elénk egy –egy tányér tejbegrízt anya, majd kimegy a konyhából.

- Mesélj el mindent! A tegnap estét, és, hogy most is miről beszélgetettek!

- Nem lehetne ezt… később?

- Mikor később Hazz? Nem sokára indulunk.

- Tudom! Majd este elmesélem.

- Hát jó – sóhajt fel, majd a tejbegríze széléből enni kezd.

Reggeli után leülünk mind a nappaliba, Paul meg ismerteti a mai napot.

- Tíz óra van. A busz, egy óra múlva indul, a londoni O2 –ből. Az út közben kérem, jelezzétek, ha pihenő, vécé, vagy egyéb okok miatt meg kell állni, mert akkor, mi is megállunk – fordul ennél a mondatnál anyuék felé Paul, apa és anya, pedig némán bólint. Ha minden jól megy, akkor a számításaink szerint fél hét, legkésőbb hétre érkezünk meg a glasgowi szállodába, ahova szobákat foglaltuk.

Mindannyian bólintunk, hogy tudomásul vettük, majd mindenki szétszéled. A többiek a családjaiknak telefonálnak, én szobámba indulok, körülnézek még egyszer, majd megpillantom a polcomon lévő kedvenc, rongyosra olvasott könyvem, s gyorsan el is veszem. Imádom ezt az olvasmányt, a buszon újra hozzá is látok. Áramtalanítom a tévét, a wifi –t, majd körbe szaladok mindenki szobáján is, hogy ott is kihúzgáljak mindent a falból. Az idő hamar el is megy, majd oda kerül a sor, hogy anyuék a kocsijukba kezdik bepakolni cuccaikat, mi pedig a házban elbúcsúzunk Alexától. Sorba megöleljük, én is jól megszorongatom, utoljára szívok mély levegőt állandó illatából, utoljára végig simítok a hátán, és az egyik hajtincsét az ujjam köri csavarom. Puszit nyomok a fejére, majd mosolyogva, vagyis inkább próbálok mosolyogva nézni rá, miközben a helyemet átveszi Niall, majd úgy döntünk, mi is kimegyünk, hogy kettesben tudjuk hagyni őket. Most már aztán végképp nem tudok mosolyogni, a torkom is fáj, odakint pedig iszonyú hideg van, így beülök a fekete Range Overem –be, s feltekerem a fűtést teljesen.

Alexa, majd Niall is kijön a házból, amit aztán a szöszke gondosan be is zár, és egy utolsó csókot ad szerelmének, és beül hátra Liam mellé. Niall sem valami boldog, sőt, már jó régen láttam ilyen elszontyolodottnak, s rájövök, hogy neki legalább ugyanolyan rossz, mint nekem. Sőt, talán ő még rosszabbul is érezheti magát, mert szüleitől is messzebbre kerül, noha egy hét múlva már Írországban is koncertet fogunk adni. Beindítom a motort, Paul is beül, integetünk Alexának, és édesanyjának, majd lassan elhajtok a házunk elől, mögöttünk anyáék pedig követnek. Az arénához érve, leparkolunk, és mi hatan beindulunk, anyáék pedig kint várakoznak az autóban. A busz bent parkol ott, ahol egy napja, még rajongók álltak, és tomboltak.

- Srácok, nyomás fel a turnébuszra! – kiált Paul, mivel mind szétszéledtünk, ám erre nincs sok időnk, muszáj elindulnunk tizenegykor, betartva a napi tervet. Futásnak eredünk mind az ajtók felé, ám csak az első nyitódik ki, ezzel megszívatva minket, így összetömörülünk. Louis az első, aki feljut a buszra utána Niall, Zayn, én, majd Liam. Köszönünk Kurtis –nak, pacsizunk vele, majd levágódunk a kanapékba, ösztönösen húzzuk elő egyszerre mindannyian a telefonunk, s kapcsolódunk fel a wifi –re. Paul is felszáll, majd megáll közvetlen az utastér, és a vezető közti helyen, és felvont szemöldökkel néz ránk. – Mi lenne veletek, internet nélkül? – sóhajt fel, majd lehuppan Niall mellé.

- Jó kérdés – vágja rá Zayn.

- Muszáj kiposztolnom, hogy indulunk – mondja izgatottan Louis.

- Csináljunk selfie –t! – mondja rögtön Liam, mire mind köré tömörülünk, és különböző arcokat felvéve, Liam elsüt egy képet. – Szupii! – örül, mint egy ötéves, majd visszaülünk a helyünkre, én és Zayn egy kanapét foglalunk el, Liam egy másikon ül, Louis, Niall és Paul pedig fotelekben. Az ablakra tapadok, és biztos vagyok benne, hogy egy pár rajongó, a stadion előtt van, habár, ha vadul integetek nekik, se fogják észrevenni, a sötétített ablakok miatt. Ezért fogtam a telóm, és kiírtam Twitterre, hogy köszönjük, minden kedves fannak, aki eljött, hogy láthassa, amint elindulunk Londonból turnézni, és, hogy higgyék el, integetünk mi, csak ezt ők nem látják. Ezután, felállok és a kis konyhába indulok, hogy készítsek meleg teát, mert mást, tényleg nem szándékozok inni addig, amíg meg nem gyógyulok. A kedvencemet kezdem csinálni, mézes citromosat, és mivel nem akarok folyton főzögetni, ezért egy kancsóba kezdem el.

Az elkészült teával ülök vissza, s úgy döntök, elkezdem olvasni a kedvenc könyvem, amit még indulás előtt, éppen elraktam. A többiek is csendben vannak most – kivételesen –, így a zajongás sem zavarhat meg. A teámból nagyokat kortyolgatva lapozom fel a könyvet.