Közérdekű!:)

Dear readers
Sziasztoook! Nos, péntek van, vagyis ma hoznom kellene a tizennyolcadik fejezetet, de őszintén meg mondom a héten alig haladtam vele, és ma reggel még csak egy oldalt tudtam összerakni. A lényeg nem is ez, hanem az, hogy ma délután hazautazunk, Magyarországra így rész a héten sajnos elmarad. Jövő péntekre igyekszem összehozni! Ó, és remélem mindenki hallott róla, hogy a férjeink a 2015. -ös turnéjukat itt kezdik Bécsben (tejóég, egy városban leszek velük!!), úgy hogy remélem minél többen eljuttok a koncertre.:3♥♥ Jövő pénteken, ha minden igaz, jelentkezem!:*xx.

Patricia F.

#17. - Jól láttam, hogy az orvostól jöttetek ki?

Dear readers

Tudom, hogy péntekre ígértem a részeket, de a madarak csiripelték, hogy szombaton még suli lesz, így úgy döntöttem, jobb csak szombat este felraknom a részt.☺Próbálom a következőt péntekre felnyomni, de a csúszás fent áll, kérlek nézzétek el nekem.:) Annyi kis hozzáfűzni valóm lenne, hogy nem lett meg a szokásos négy oldal, egy kicsivel rövidebb lett, mert nem tudtam, mégis hogyan zárhatnám le a részt. Így egy iciripicirit rövidebb lett.:/ De sietek a következővel!!(: Ja, és nagyon szépen köszönöm a negyvenhét olvasót, és a hat(!!!) pipát. Nagyon jól esik, remélem velem maradtok a további részeknél is!;) Jó olvasást Babies!:*♥xx.

Patricia F.

Harry Styles

2013. február 28.

Mielőtt válaszra nyitnám a szám, anya már lent is van mellettem.

- Mehetünk!
- Jó – bólintok. – Megmondod a többieknek, ha keresnek? – kérdezem és Alexára nézek.

- Persze – bólint mosolyogva.

- Köszi. Szia, csókolom – köszöntem illedelmesen.

- Sziasztok! – köszönt anya is. Felsegítem a kabátját, én is gyorsan felveszem az enyém, és már indulunk is a kocsihoz, ami a garázsban áll. Beülünk, és miután elindítom a motort, hagyom kicsit járatni, a hideg miatt.

- Nem muszáj ám eljönnöd, anya. Nagyfiú vagyok már – mosolygok rá, mire ő is elmosolyodik és végig simít az arcomon.

- Tudom, kicsim, de szeretnék ott lenni. Kint megvárlak majd, jó?

- Jó – bólintok, majd elkezdek kitolatni a garázsból, ami miután érzékeli, hogy kiálltam, kezd lecsukódni, így mi is elindulunk. Lassan megyek, az utak elég csúszósak, és a rádió is figyelmeztet bennünket. Közben azért kicsit kémlelem a környéket is, hisz’ már egy jó ideig nem fogom látni. El sem hiszem, hogy ma turnébuszra szállunk, és elindulunk Glasgow –ba. Holnap pedig a harmadik koncertünket adjuk. Annyira hihetetlen. Lehet csak nekem, de nem baj. Engem ez hatalmas büszkeséggel tölt el, és szerintem a srácokat is. A hírek után a rádióban zenét raktak be, így lentebb tekertem a hangerőt annyira, hogy kellemesen szóljon. Nem sokára meg is érkezünk a magándoktorhoz, ahol bejelentkezünk, majd a rendelő ajtaja előtt várakozunk anyával. Mikor szólítanak, anya kint marad, én pedig bemegyek a barna, kávészínű szobába, és leülök a doki asztala előtti székre.

- Mi a panasz Mr.Styles? – kérdezi barátságosan mosolyogva, én pedig megköszörülöm a torkom és elmondom neki, hogy lázam volt, a torkom fáj és szédültem is. Feláll, felvesz egy fa pálcikát, majd megkér, üljek fel az orvosi ágyra, és tátsam el a számat, hogy meg tudjon nézni. – A mandulája meg van duzzadva, emellett csúnyán piros is. A láz is emiatt lehet. A szédülés pedig a láz miatt. Úgy hogy összességében ez egy szép kis mandulagyulladás.

Nem örülök neki, hogy ezt mondja, reménykedtem benne, hogy semmilyen gyulladás nem lesz, és megúszom, egy kis torokfájással, de hát erről azt hiszem már akkor le kellett volna tennem, mikor tegnap este megmértük a lázam Alexával. – Adok rá antibiotikumot, lázcsillapítót, ha még az is lenne. Ma reggel mérte?

- Igen, és nem volt.

- Akkor nem hiszem, hogy később lenne, de azért felírok. Torokcukorka sem árt, ha nagyon fáj, mindenképpen vegyen be belőle. Valamint az antibiotikumból reggel és este evés után.

- Rendben, köszönöm. Azt már tegnap is vettem be. Lenne egy kérdésem doktor úr.

- Tessék.

- Nem tudom, tudja –e, de nekem két napja kezdődött a második turném a bandámmal.

- Ó, igen. Hallottam róla – mosolyog. – Csak úgy körülbelül egy millió célozgatást kaptam a lányomtól, koncertjegyre.

- Ó – nevetek fel. – És sikerült eljutnia?

- Igen – nevet ő is. – Nem rég volt a szülinapja. Hát ne tudja meg, milyen fejjel érkezett haza.

- Ó, jaj – sejtem, hogy kisírt szemekkel és felpuffadt, vörös arccal. Nos, pont ez az, amit nem értett pár napja Louis. Alexa annyira aranyosan magyarázta el neki.

- Gondolom sejti.

- Igen – nevetek fel kínosan, és a hajamba túrok. – Van egy sejtésem. Tetszett neki a koncert?

- Nagyon. Örülök neki, hogy ekkora örömet tudtam neki okozni azzal, hogy megajándékoztam a koncert jegyekkel.

- Én pedig annak örülök, hogy mi is örömöt tudunk nyújtani neki – mosolygok a dokira.

- Na de elkanyarodtunk a témától. A turné igen. A legrosszabbkor jött ez a gyulladás.

- Hát eléggé!

- Nos, a torkát kímélni kellene. De ha sok citromos, mézes meleg teát iszik, és a gyógyszereket is rendszeresen beszedi, akkor azt hiszem nem lesz gond. Ha meg koncert közben fájna nagyon a torka, a rajongók biztos megértik.

- Rendben, nagyon szépen köszönöm doktor úr! – veszem el tőle a recepteket.

- Igazán nincs mit. Sikeres turnézást!

- Nagyon szépen köszönjük. Viszlát! – intek, majd kimegyek és be is húzom magam után az ajtót.

- Na? – pattan fel rögtön anya.

- Mandulagyulladás, nem vészes. Írt fel három gyógyszert, egyik lázcsillapító, de szerinte már nem lesz lázam. Antibiotikumot, meg torokcukorkát kaptam.

- Rendben. Akkor megyünk és kiváltjuk, utána pedig irány haza, és megreggelizel! Főzök egy jó forró teát.

- Jó – bólintok. – Egyébként nem olyan gáz, énekelni énekelhetek! – mosolygok, de anyu csak megrázza a fejét, miközben felveszi a kabátját, és a gyógyszertárhoz indulunk.

- Beteg vagy, és betegséggel nem lehet viccelődni!

- Jó, anya, tudom. Még jó, hogy itt leszel velem! – vetem át a kezem a vállán és magamhoz húzom.

- Igen. Ennyi szerencséd van – vigyorog fel rám, és puszit nyom az arcomra.

A magándoktor rendelője előtt, belefutunk egy rajongóba, aki szégyellősen kér egy fotót és egy aláírást, én pedig rögtön teljesítem kérését. Anya mosolyogva lefotóz minket, aztán pedig visszaadja a lány telefonját.

- Jól láttam, hogy az orvostól jöttetek ki?

- Igen, sajnos – húzom el a szám. A lánynak elkerekednek a szemei és a szája elé kapja a kezét, én pedig rögtön megnyugtatom. – Ne aggódj! Nincs semmi baj. Csak egy kicsit megfáztam és fáj a torkom. Csupán ennyi.

- Hát hazudnék, ha azt mondanám, hogy megnyugodtam – mondja, én pedig felnevetek. Csillogó szemekkel néz fel rám, én pedig roppant aranyosnak találom.

- Tényleg semmi ok a pánikra. Mandulagyulladás.

- Jobbulj Harry! – ölel át, én pedig a kezeimmel szintén átölelem.

- Köszönöm szépen. Szerbusz.

- Szia, csókolom! – köszön illedelmesen, és anya is int neki mosolyogva.

- Itt a kocsi kulcs, ülj be, én addig gyorsan megveszem a gyógyszereket – bólint, puszit nyom az arcomra, és elindul a kocsihoz, én pedig újra betérek a meleg épületbe, és beállok az egyik sorba. Megveszem a gyógyszereket, majd kijövök és indulok a kocsihoz, ahol már anya vár. A hó közben nagy pelyhekben hullani kezd, és hamar beterít újra mindent. Gyorsan beülök a kocsiba, és odaadom anyának a gyógyszereket, majd már indítom is a kocsit.

Otthon lent vár mindenki, a srácok, Alexáék, Paul, Gemma és apa. A kabátom felakasztom, a cipőm leveszem és a gyógyszeres tasakkal indulok meg befelé.

- Végre! Azt hittük sosem jössz meg! Mi bajod van? – pattan fel rögtön Louis.

- Ó, sziasztok! Bocsi, csak dugóba keveredtünk, mert baleset volt.

- Jó, na de mi bajod? Beteg vagy?? – vág közbe Louis, én pedig elmosolyodom rajta. Aranyos, mikor ilyen kis aggódó.

- Mandulagyulladás – bólintok.

- Ó, szuper! – szólal fel Paul is.

- De az éneklésben nem gátol. Azt mondta a doki, hogy szedjem ezeket – emelem meg a zacskót – és ha esetleg nagyon fájna koncert közben a torkom…

- Természetesen pihensz – vág közbe Paul is, én pedig becsukom a szám, és bólintok.

- Akkor semmi komoly, ugye? – kérdezi Alexa, a tekintetem, pedig rögtön rákapom. Édesanyja és Niall között ül.

- Nem – rázom a fejem mosolyogva, majd átcsörtetek a nappalin – ezzel együtt a társaságon is – és előveszem a gyógyszereket. Anya reggelit kezd készíteni nekem – mivel a többiek már ettek –, én pedig közben a gyógyszer tájékoztatást olvasom el. Semmi extra, így vissza is rakom a dobozba, majd arrébb tolom, hogy evés után bevegyem.

- Reggel és este evés után kell belőle enni – mondom anyunak, aki csak háttal állva bólint. – Mit csinálsz?

- Tejbegrízt. Tekintve a torkodra, valami pépeset kellene enned, és az pont tökéletes.

- Nyami. Szeretem!

- Tudom – mondja nevetve. Hirtelen bejön Alexa és felül a mellettem lévő bárszékre. Mosolyogva néz rám, én pedig ugyanolyan széles mosollyal nézek rá. Aztán odahajolok az arcához, és puszit nyomok rá.

- Köszönöm, hogy pátyolgattál az este – magyarázom meg azt a röpke két másodpercet, míg ajkaim orcáján időztek.

- Te is megtetted értem – suttogja aranyosan mosolyogva. Bólintok, mert igaza van. – Mikor indultok?

- Őszintén? Fogalmam sincs – nevettem fel kínosan. – Niallel… megbeszéltétek, hogyan fogtok tudni találkozni? – kérdezek rá nagy nehezen, mert érdekel. Muszáj tudnom, mikor látom újra.

- Igen – bólint, majd a haját félre söpri a homlokából – a március tizenötödikei koncerteteken ott leszek, Manchesterben.

- Ó. Hát az még… két hét – húzom el a szám szomorúan, az ő mosolya pedig csak szélesebb lesz.

- Igen, de fel sem fog tűnni. Addig meg majd telefonálunk, és skypeolunk. Na, hogy hangzik?

- Jó, na de utána meddig leszel velünk?

- Egy hetet.

- Oké, akkor ez nem is lesz olyan rossz – mosolyodok el, bár azért még szomorú vagyok. Két hétig nem látom. Hogyan fogok bármi másra gondolni, helyette?

- Na, tényleg ne légy már ilyen! – lök meg játékosan.

- Jó, csak… hiányozni fogsz! – nyögöm ki, mire mosolyogva a karjaim közé bújik.

- Te is nekem Hazz! – mondja nagyot sóhajtva, én pedig mélyet szippantok csodálatos illatából, és még a szemeimet is lehunyom. Aztán sajnos anya szakít félbe minket, azzal, hogy megköszörüli a torkát, majd angyalian mosolyogva néz ránk.

- Alexa te is kérsz tejbegrízt?

- Nem köszönöm! – mosolyog kedvesen, majd feláll, és helyét Gemms váltja fel.

- Én is kérek!

- Azt mindjárt gondoltam – helyez elénk egy –egy tányér tejbegrízt anya, majd kimegy a konyhából.

- Mesélj el mindent! A tegnap estét, és, hogy most is miről beszélgetettek!

- Nem lehetne ezt… később?

- Mikor később Hazz? Nem sokára indulunk.

- Tudom! Majd este elmesélem.

- Hát jó – sóhajt fel, majd a tejbegríze széléből enni kezd.

Reggeli után leülünk mind a nappaliba, Paul meg ismerteti a mai napot.

- Tíz óra van. A busz, egy óra múlva indul, a londoni O2 –ből. Az út közben kérem, jelezzétek, ha pihenő, vécé, vagy egyéb okok miatt meg kell állni, mert akkor, mi is megállunk – fordul ennél a mondatnál anyuék felé Paul, apa és anya, pedig némán bólint. Ha minden jól megy, akkor a számításaink szerint fél hét, legkésőbb hétre érkezünk meg a glasgowi szállodába, ahova szobákat foglaltuk.

Mindannyian bólintunk, hogy tudomásul vettük, majd mindenki szétszéled. A többiek a családjaiknak telefonálnak, én szobámba indulok, körülnézek még egyszer, majd megpillantom a polcomon lévő kedvenc, rongyosra olvasott könyvem, s gyorsan el is veszem. Imádom ezt az olvasmányt, a buszon újra hozzá is látok. Áramtalanítom a tévét, a wifi –t, majd körbe szaladok mindenki szobáján is, hogy ott is kihúzgáljak mindent a falból. Az idő hamar el is megy, majd oda kerül a sor, hogy anyuék a kocsijukba kezdik bepakolni cuccaikat, mi pedig a házban elbúcsúzunk Alexától. Sorba megöleljük, én is jól megszorongatom, utoljára szívok mély levegőt állandó illatából, utoljára végig simítok a hátán, és az egyik hajtincsét az ujjam köri csavarom. Puszit nyomok a fejére, majd mosolyogva, vagyis inkább próbálok mosolyogva nézni rá, miközben a helyemet átveszi Niall, majd úgy döntünk, mi is kimegyünk, hogy kettesben tudjuk hagyni őket. Most már aztán végképp nem tudok mosolyogni, a torkom is fáj, odakint pedig iszonyú hideg van, így beülök a fekete Range Overem –be, s feltekerem a fűtést teljesen.

Alexa, majd Niall is kijön a házból, amit aztán a szöszke gondosan be is zár, és egy utolsó csókot ad szerelmének, és beül hátra Liam mellé. Niall sem valami boldog, sőt, már jó régen láttam ilyen elszontyolodottnak, s rájövök, hogy neki legalább ugyanolyan rossz, mint nekem. Sőt, talán ő még rosszabbul is érezheti magát, mert szüleitől is messzebbre kerül, noha egy hét múlva már Írországban is koncertet fogunk adni. Beindítom a motort, Paul is beül, integetünk Alexának, és édesanyjának, majd lassan elhajtok a házunk elől, mögöttünk anyáék pedig követnek. Az arénához érve, leparkolunk, és mi hatan beindulunk, anyáék pedig kint várakoznak az autóban. A busz bent parkol ott, ahol egy napja, még rajongók álltak, és tomboltak.

- Srácok, nyomás fel a turnébuszra! – kiált Paul, mivel mind szétszéledtünk, ám erre nincs sok időnk, muszáj elindulnunk tizenegykor, betartva a napi tervet. Futásnak eredünk mind az ajtók felé, ám csak az első nyitódik ki, ezzel megszívatva minket, így összetömörülünk. Louis az első, aki feljut a buszra utána Niall, Zayn, én, majd Liam. Köszönünk Kurtis –nak, pacsizunk vele, majd levágódunk a kanapékba, ösztönösen húzzuk elő egyszerre mindannyian a telefonunk, s kapcsolódunk fel a wifi –re. Paul is felszáll, majd megáll közvetlen az utastér, és a vezető közti helyen, és felvont szemöldökkel néz ránk. – Mi lenne veletek, internet nélkül? – sóhajt fel, majd lehuppan Niall mellé.

- Jó kérdés – vágja rá Zayn.

- Muszáj kiposztolnom, hogy indulunk – mondja izgatottan Louis.

- Csináljunk selfie –t! – mondja rögtön Liam, mire mind köré tömörülünk, és különböző arcokat felvéve, Liam elsüt egy képet. – Szupii! – örül, mint egy ötéves, majd visszaülünk a helyünkre, én és Zayn egy kanapét foglalunk el, Liam egy másikon ül, Louis, Niall és Paul pedig fotelekben. Az ablakra tapadok, és biztos vagyok benne, hogy egy pár rajongó, a stadion előtt van, habár, ha vadul integetek nekik, se fogják észrevenni, a sötétített ablakok miatt. Ezért fogtam a telóm, és kiírtam Twitterre, hogy köszönjük, minden kedves fannak, aki eljött, hogy láthassa, amint elindulunk Londonból turnézni, és, hogy higgyék el, integetünk mi, csak ezt ők nem látják. Ezután, felállok és a kis konyhába indulok, hogy készítsek meleg teát, mert mást, tényleg nem szándékozok inni addig, amíg meg nem gyógyulok. A kedvencemet kezdem csinálni, mézes citromosat, és mivel nem akarok folyton főzögetni, ezért egy kancsóba kezdem el.

Az elkészült teával ülök vissza, s úgy döntök, elkezdem olvasni a kedvenc könyvem, amit még indulás előtt, éppen elraktam. A többiek is csendben vannak most – kivételesen –, így a zajongás sem zavarhat meg. A teámból nagyokat kortyolgatva lapozom fel a könyvet.

#16. - Megnyugodok, ha adok neked valami gyógyszert és ágyban látlak

Dear readers

Igen, már megint késtem. Ne haragudjatok! Tényleg! De semmi ihletem nem volt hozzá, és csak tegnap tudtam befejezni a részt. Mostanában szerintem ez így lesz, pláne, hogy őszi szünetem sem lesz, pedig akkor terveztem belehúzni és előre megírni  pár részt. Egyébként mostantól péntekenként hozom a részeket, már csak azért is, mert hét közben, kedden szinte senki sem olvassa el, a hét utolsó hétköznap délutánján, meg már senki sem a leckét írja, hanem neten lóg, így bízom benne, hogy többen olvassátok el a részeket, és többen is véleményeztek.:) Két új olvasóval gyarapodtunk, melynek nagyon örülök, nem sokára ötvenen leszünk, ami hatalmas wooow!(:♥ Remélem tetszeni fog a rész, jó olvasást Babies!;)♥xx.

Patricia F.

/Take Me Home turné, 2. koncert/

2013. február 27.

- Nyomás a színpadra! – mutat fel dühösen Paul.

- Előtte a mobilom… - mutatom fel, mire kikapja a kezeim közül és zsebre vágja.

Elindulunk a színpad előtti kis térbe, ahonnan majd bemászunk a süllyesztőkbe is, amik majd a kellő időpontban kilőnek minket a színpadra. A szokásos: „Jó műsort fiúk!” mondatok is elhangzanak, majd a csapatkézfogás után, elkezdünk bekúszni a rácsok között az öt süllyesztőbe. A szívem, mint mindig, most is a torkomban dobog, a pulzusom az egekben van, a vigyort meg nem tudom letörölni az arcomról, de azt hiszem nem is szükséges. A fülesek bekapcsolódnak, tudom, hogy Paul, és még körülbelül húsz más emberke, figyelnek különböző monitorokon keresztül. Láthatják a rajongókat, minket külön –külön, a színpadot, a backstage –t, a folyosókat az öltözőnknél. Azt is tudom, hogy Lou –ék, s a stylist csapat többi tagja is figyel, az öltözőben, egy hatalmas LCD tévén keresztül. A családjaink is csak a színpadra összpontosítanak, s Paul szólal meg a mikrofonba, mint mindig, most is még jó koncertet kíván, majd figyelmeztet, hogy indul az Up All Night. Háromig visszaszámol, ami alatt nekünk el kell helyezkednünk, hogy mikor végre ki dob a süllyesztő ne zuhanjunk le, hanem remélhetőleg talpra érkezzünk. A tömeg eszeveszett sikításban tör ki, az én szívem, lehető leggyorsabban ver, ahogy szerintem a többieké is, és végre megtörténik az, amire már pár perce semminél jobban nem vágyok: repülök a színpad felé.

*

A fellépés után teljesen feldobódva jövök le a színpadról. A koncert eszméletlen jó volt, rengetegen eljöttek, el sem hiszem, hogy miattunk, hogy mi meg tudunk tölteni egy ekkora arénát. Hihetetlen érzés, legszívesebben ordítanék örömömben, de azt azért inkább mégsem teszem.

Szívem, lelkem beleadtam a koncertbe, kihoztam magamból a maximumot, és úgy érzem ezeknek köszönhetően fergeteges koncertet adtunk a srácokkal. Maximálisan meg vagyok elégedve, remélem a többiek és Paul is.

Szokásosan vezet az utam a zuhanyfülkébe, s a frissítő zuhany, most is nagyon jól esik. Nyugodtan járkálok a derekam köré tekert törülközőben a fürdőtől, az öltözőfülkémig, hisz’ rajtunk kívül, most senki sem tartózkodik a helységben, aki elől, ha minimálisan is, de takarnom kell magam. Hajszárítás után viszont már szükségesnek érzek egy bokszert, amit később nem is bánok, mert Louis anyukája jön be az öltözőnkbe.

- Fiúk, Lou vár titeket a másik öltözőben. Ó, és elég egy alsóban a megjelenés.

- Miért anya? – kérdezi Louis, s nem sokára feltűnik szintén bokszerban.

- Hmm, az meglepetés! – mosolyog sejtelmesen, mi pedig összenézünk Louissal.

- Szeretem a meglepetéseket – tapsikol végül boldogan, Jay pedig nevetve magunkra hagy. – Nos, hallottátok anyát, gyertek! – fordul vissza a fürdő ajtajába.

Átvonulunk Louhoz, aki mosolyogva vár minket Luxal a kezében.

- A fülkékben van, amit fel kell vennetek. Tempósan, mert várnak a rajongók – kezd bele rögtön Lou, ám én az ő mondatát figyelmen kívül hagyva kiáltom keresztlányom nevét. Lux mosolyogva kinyújtja kezeit felém, s édes kis hangján kezdi kántálni a nevem.

- Hajjy bácsi! – nevet, én pedig át is szelem a távolságot kettőnk – illetve hármónk között, mivel Lux Lou ölében pihen –, s szinte kikapom édesanyja karjai közül. Összevissza puszilgatom kis arcát, aztán ő is lefogja nevetve a fejem, és megpuszil. – Hijányoztál! – mondja és kezeivel átöleli a nyakam, miközben gondolom, integet a mögöttünk álló srácoknak. Ezután persze Lux körbejár, mindenkitől kap puszit, majd újra az ölembe veszem, s letelepedek vele a barna bőrkanapéra, közben mesélésre ösztökélve.  Innentől kezdve pedig nem is figyelek másra, csak rá, amíg Lou félbe nem szakít, hogy most már tényleg öltözzek fel, a többiek már készen vannak.

- Akkor talán kiviheted magaddal Luxot is.

Erre automatikusan rakom ki ölemből a kis csöppséget, s nyomok puszit, szőke kishajára.

- Gyorsan felöltözök, és jövök vissza tündérkém – mondom neki, s rohanok átöltözni. Közben végig nézek a többieken, akik igen –igen kiöltöztek; ing van rajtuk és zakó. – Srácok, ti hova készültük? – szalad ráncba a homlokom.

- Oda, ahova te – válaszolja értetlenül Zayn.

- Jó, de akkor miért öltöztetek így ki?

- Ez volt kikészítve – von vállat Niall, én pedig tényleg a fülkémbe megyek, s felmérem, én miket kaptam. Fekete alapon apró fehér pöttyös ing, szintén zakó, és fekete farmer.

- Lou, ezek, miért? – kérdezem nevetve.

- Csak vedd fel, és gyere már!

Hamar magamra kaptam mindent, utána Lou eligazította rajtam, majd megfogtam Lux kezét, és a srácok után indultam kifelé.

Furcsa módon Paul sietetett minket, de mi így is ugyanúgy beszélgettünk a rajongókkal, akik, mint mindig, most is nagyon aranyosak voltak. A backstage után a hátsó kijáraton távozunk a kisbuszba, ami már vár minket. Elindulunk hazafelé, én pedig kihasználom az alkalmat és hátradőlve lehunyom a szemeim. Megszomjaztam, ezért a táskámból előhalásztam egy flakon ásványvizet, s a kupakot lecsavarva kezdtem inni, miközben a többiek beszélgetését hallgatom. Fáj a víz lenyelése, ami egyet jelent egy jó kis torokfájással. Jaj, ne! Nem lehetek beteg! Még csak most kezdődött a turné, és én nem betegedhetek le rögtön!

Úgy döntök, próbálom kizárni, és nem foglalkozni vele, majd magától elmúlik. Ám az autóút alatt kezdek egyre rosszabbul lenni, a hideg is ráz. És ez nagyon nem jelent jót. Amikor pedig kiszállunk, s közös otthonunk helyett fényekkel és emberekkel teli partyt pillantok meg, nagyon csalódott leszek. Azt hittem hazajövünk, ihatok egy forró teát, utána pedig lefeküdhetek aludni. Ehelyett buliba hoztak minket. Csodás!

- Meglepetés! – kiáltják szüleink, majd mindenki megindul a saját gyermeke/családja felé, s természetesen hamar én is anya karjai közt találom magam.

- Anya… - szólalok meg nagy nehezen.

- Kicsim! Olyan büszke vagyok rátok! Szuper koncert volt!

- Köszi. De… mi ez?

- Mi? – húzódik el, hogy szemeimbe tudjon nézni.

- Hát hol vagyunk? Mire ez a nagy felhajtás?

- Hát úgy gondoltuk, hogy meg kell ünnepelnünk a turné kezdetét. Így meglepetésként összehoztuk. Tetszik? – kérdezte aranyosan, és szemei úgy csillogtak, mint egy tíz évesnek.

- Hogyne, persze – erőltetek magamra egy mosolyt. Aranyos ez tőlük nagyon, és ha nem lennék, rosszul biztos élvezném is. De most nem megy.

Utána Gemma is a nyakamba csimpaszkodik, apa is megölel, majd beindulunk a többiek után. Hangos zene megy, de mégsem annyira hangos, mint egy szórakozó helyen, villódzó fények, melyek égetik a retinám, és egyszerre körülbelül öt ember rohan le, hogy milyen jó volt a koncert, s más egyebekkel.

Alig sikerül kiszabadulnom a körülöttünk keletkezett tömegből, ám mikor megvan, a bárpult felé veszem az irányt és érdeklődöm, van –e valami meleg italuk. Sajnos csak meleg gyümölcslével tudnak szolgálni, és mivel egy bárpultnál ülök, muszáj megrendelnem, noha nem iszok belőle egy kortyot sem.

- Harry! Táncolsz velünk? – jelenik meg előttem a két kis Tomlinson iker. Nem akarom őket elutasítani, ráadásul annyira szépen néznek rám, hatalmas kék szemeikkel, hogy a fejemmel önkénytelenül is bólintok, majd megfogom mindkettejük kezét, és a táncparkett felé indulok. Elkezdek pörgetni a két kicsit, ám hamarabb megszédülök, mint ők, s muszáj leülnöm valahova, vagy a lábaim magamtól csukódnak össze, és az nagyon nem lenne jó, így bocsánatot kérek a két lánytól és levetődök egy szabad fotelba.

- Harry? Valami baj van? – terem ott mellettem a semmiből Alexa, s aggódva ül le a mellettem lévő fotelba, majd kezét enyémre helyezi.

- Nem, nincs, miből gondolod? – kérdezem mosolyogva.

-  Láttam, hogy az előbb rosszul lettél. Mikor megérkeztetik is éreztem már, hogy nincs valami rendjén.

- Na, jó, tényleg nem vagyok valami jól.

- Mi bajod van? Mid fáj?

- A torkom fáj, meg fázok. És most már szédülök is.

- Haza kell menned! – áll fel, és megfogja a kezem. – Harry, gyere, hazaviszlek.

- Ó, nem, nem szükséges! Haza tudok menni egyedül is – állok fel és bíztatóan rá mosolygok.

- Nem, nem! Így nem vezethetsz. És nem tudnálak elengedni sem. Megnyugodok, ha adok neked valami gyógyszert és ágyban látlak – mondja, és el is indul valamerre.

- Hát rendben – sóhajtok, és közben pedig nagyon örülök neki, csak hát persze ő ezt nem tudhatja, és én nem is mutatom. Aztán az anyukája felé kezd húzni, aki Karennal beszélget.

- Anya! Hazaviszem Harryt, mert rosszul van. Sietek vissza! Vagy jönnél te is?

- Nem, megvárlak! – mosolyog kedvesen. – Úgyis jól elbeszélgetek Karennal.

- Akkor jó! – látszik Alexán, hogy örül nagyon annak, hogy édesanyját mosolyogni látja. – Mindjárt jövök!

- Rendben. Harry jobbulj! – néz rám, én pedig mosolyogva biccentek felé, majd elindulunk a hátsókijárat felé, mivel elől tele van fotósokkal, és száz százalék, hogy félreértené mindenki, miért távozunk csak mi ketten a buliból, ráadásul kézen fogva, merthogy, azóta is fogja a kezem.

A fekete kisbusz áll ott, Alexa szól a sofőrnek, hogy legyen szíves hazavinni, utána pedig visszaül mellém, és kezét a homlokomra tapasztja.

- Tűzforró vagy – húzza el a száját. – Biztos lázad van, de azért megmérjük. Csinálok majd egy finom teát, utána pedig adok torokcukorkát. Nem ártana, ha lefürödnél, de nem forró vízben, mert az még jobban feljebb viszi a lázad. Talán valami láz lehúzó is kellene. Az van nektek otthon? – néz rám, én meg csak pislogva meredek vissza rá.

- Fogalmam sincs. De lázlehúzó nem szükséges. Max, ha reggel is lesz lázam, akkor! A tea és a torokcukorka pedig jöhet.

- Biztos nem kell? Átugrok egy ügyeletes patikába. Biztos adnak valamit.

- Nem szükséges, ne aggódj! – fogom meg a kezét, és bíztatóan nézek rá. – Remélem, holnapra semmi bajom nem lesz. Nem betegedhetek le rögtön már a turné elején!

- De, ha holnap ugyanígy leszel, sőt, rosszabbul, akkor dokihoz kell menni! Mindenképp!

- Értem, anyu – mosolygok rá pajkosan, mire ő is elmosolyodik, s hátra dől mellém.

Amint hazaérünk, bemegyünk a házba, és Alexa felküld lefürdeni, de a lelkemre köti, hogy ne forróval fürödjek, akármennyire is fázok, mert akkor még jobban feljebb megy a lázam.

- Utána megmérjük, és ha negyven fok, vagy a fölött van, megyek a patikába.

- Héé, erről nem volt szó!

- Harry, ne ellenkezz! Mars fürdeni! – mutat fel, én pedig szót fogadok neki és a szobám felé veszem az irányt. Levetem magamról a ruhákat, és a testem rögtön libabőrbe burkolózik, reszketek, mikor megcsap a hideg. Beállok a zuhany alá, és annak ellenére, hogy majd’ megfagyok, ügyelek rá, hogy csak meleg vizet csapassak magamra, és ne forrót, noha nagy a kísértés. Átmosom magam szappannal, majd még sokáig állok a víz alatt, s áztatom magam, végül már Alexa kopogtat be az ajtón, mi tart ilyen sokáig. Elzárom a vizet, és törülközőbe bugyolálom a testem, majd felhúzom a tiszta alsót, amit kikészítettem, a mackónadrágot és a pulóvert és futólépésben rohanok az ágyamba. – Ugye nem forró vízzel fürödtél??

- Nem, langyossal, de nagyon fázok – bújok a takaró alá és a nyakamig felhúzom.

- Jó. Csináltam teát, de előbb megmérjük a lázad. Találtam a nappaliban, az üvegszekrényben hőmérőt – mutatja fel, én meg bólintok. Kezeivel benyúl a takaró, majd a felsőm alá, és behelyezi a hőmérőt, majd hirtelen lerántja rólam a takarót.

- Alexa!! – kiáltok fel és rögtön húznám magamra vissza, de nem engedi.

- Amíg bent van, addig bírd ki légy szíves – kér. – Nyolc perc.

Visszasüpped a fejem a párnába, ahogy leejtem, majd a szobában mást nem lehet hallani, csak a fogam kocogtatását. Nem direkt csinálom, csak ennyire fázom.

- Jól van, bírd ki! – szól kedves hangon és végig simít meleg kezével az arcomon. Szemeimet lehunyom érintése alatt, míg ő ujjait tovább vezeti szemöldökömön, orromon, állam vonalán. Nem tudom, miért csinálja, talán csak azért, mert megsajnált, de az biztos, hogy én nagyon élvezem.

Amíg le nem telik a nyolc perc Alexa simogat, puha, meleg kezével, én pedig teljesen elálmosodom, szemeimet alig bírom nyitva tartani.

- Harminckilenc, egész kettő. Hazz lehet el kéne mennem…

Most komolyan azt mondta, hogy Hazz? Becézett? Tényleg? Ó, istenem, még egyszer sem becézett! És most ahogy kiejtette. A szájából hallani az én nevem egyszerűen imádom. Úristen!

- Harry?

- Mi? Ne haragudj, mondd még egyszer légy szíves!

- Csak annyi, hogy leugrok egy ügyeletes patikába. Megnéztem és pont van itt egy a közelben. Elviszem az autód, jó?

- Alexa, nem kell! Nem szükséges! Majd holnap elmegyek egy orvoshoz és ő ír fel gyógyszert! Csak ülj vissza ide mellém, és maradj itt, amíg elalszom… oké? – suttogom, ő pedig nagy nehezen visszaül mellém az ágyra.

- Holnap elmegyünk egy orvoshoz!

- Ígérem – ígérem neki, és komolyan is gondolom.

- Akkor most idd meg a teád, addig hozok torokcukorkát, utána pedig aludhatsz.

Feltornázom magam ülőhelyzetbe, visszahúzom magamra a takarót és két kezeim közé veszem a meleg falú bögrét, mely teljesen felmelegíti az én kezeim is. Ő feláll és leszalad a földszintre, én pedig nagyokat kortyolok az isteni mézes teából, és élvezem, ahogy a meleg végigszánkáz a torkomon.

Visszatér egy sárga színű gyógyszerrel, megvárja, míg megiszom, aztán elveszi a bögrém, és a kezembe helyezi a cukorkát, amit egyből be is kapok. Visszafekszem, az oldalamra fordulok, hogy vele szembe legyek, és megfogom a kezét, utána pedig pár perc alatt elnyom az álom.

*

Éjjel többször voltam fent, lázat mértem, mert még mindig vacogtam, a torkom is fájt, úgyhogy újabb gyógyszert vettem be. A lázam csak feljebb ment, így bevizeztem egy kendőt, majd a fejemre raktam, hátha használ valamit. Reggelre mondanom sem kell, a kendő a lábamnál kötött ki. A torkom fájt, nagyon is, viszont nem fáztam, amit jó jelnek vélek, de majd a doktor az mindent elmond. Reggel tájékoztatom anyát hogylétem felől, aki leszid, amiért nem szóltam neki a bulin, vagy az előtt, hogy rosszul vagyok, és inkább hazamennék, majd ragaszkodik hozzá, hogy elkísérjen az orvoshoz.

- Megyek és fel is öltözök! Mindjárt jövök! – mondja és felszalad. Ma a vendégszobában aludtak, mivel én nem voltam ott este, hogy hazavigyem és beengedjem őket a lakásomba, és különben is, mikor megtudták Karentől, hogy rosszul vagyok, kérdés sem volt, hogy hol alszanak. Rajtam, a családomon kívül viszont más nem aludt itt, habár már Alexa és az édesanyja is korán reggel itt voltak, és várták, hogy felébredjek.

- Harry – szólít a nevemen Isabel, Alexa anyukája. – Tudom, hogy most ez éppen nem a legalkalmasabb, de szeretném megköszönni, hogy megvigasztaltad Alexát, mikor maga alatt volt. És azt is köszönöm, hogy hallgatsz róla. Nem lenne éppen szerencsés, ha kitudódna a médiába ez az egész. Nagyon szégyellem magam a férjem viselkedése miatt – hajtja le a fejét és látom rajta, hogy nehezen bírja visszafogni a könnyeit, de sikerül neki!

- Nagyon szívesen! Bármikor! Erre valóak a bártok nemde? – nézek Alexára, aki csak mosolyogva figyel minket a pultnak támaszkodva. – És természetesen hallgatok. De ne feledje, hogy senkinek sem tökéletes a családi háttere. Mindenhol vannak zűrök. De együtt, közösen meglehet oldani! – mosolygok bíztatóan a nőre.

- Köszönjük Harry! Csak az a baj, hogy mint mondtad, ezt csak közösen lehet megoldani. Nos, azt hiszem, az én férjemet ez igazán nem izgatja – mosolyog szomorúan, én pedig tényleg nagyon megsajnálom.