#Új blog

HEEEY MINDENKI!

Szeretném egy kicsit hirdetni a blogomat, mely nem régen indult, és már fent van hat fejezet. Ezúttal viszont nem Harry Styles a főszereplő, hanem Liam Payne.:3 Idk mit mondhatnék róla, inkább olvassátok el az ismertetőt, és nézzetek be, ha tetszik.:) Xx.

Chanel élete fenekestül megváltozott, mikor pár évvel ezelőtt elköszönt szüleitől, és véget vetett fényűző életének. A szőkeség nem erre vágyott. Egyáltalán nem. Őt nem érdekelték a szöszi hajú Barbie babák, teadélutánok, balett órák, zongora leckék.

Chanelt vonzotta a rossz, és minden, ami jó, pedig taszította. Egyszerűen késztetést érzett a rosszalkodásra, habár azt a kisgyerekek csinálják. Ő egyszerűen a valaha legelvadultabb tinédzser volt, és ez huszonkét éves korára sem változott. Így történt az, hogy Chanel elhagyta Amerikát, a napos, homokos Californiát és a borongós Londonba költözött. Az a szabadság érzet, amikor akkor költözött a testébe, még mindig érzi. Egy új élete kezdete volt.

A kis Montgomery lány utált múltjára gondolni. Utálta emlékei azon részét, ahol szalagokkal volt felkötve a haja, mini kopogós cipőben szaladgált palotájukban, kuncogva cipői által kiadott hangokon. És hiába költözött el, nem emlékezteti őt semmilyen tárgy, sem személy múltjára, mégis gyakran eszébe jut gyerekkora.

Chanel új élete már négy éve elkezdődött. Hála Damonnak – kit egy részeg éjszakán ismert meg –, Chanelnek újra barátai lettek. Sőt, mi több. Ezek a barátok nyújtottak neki, egy boldog, biztonságos életet. Noha a biztonság sem adatott meg mindig.

Chanel és barátai (vagy akár nevezhetjük őket most már testvéreinek is), profi rablóbanda, akik hazudnak, csalnak, lopnak, verekednek, és, ha arról van szó, akár emberi életek is múlhatnak ki miattuk.

Chanel tehát ezt választotta: a bűnözést. És jobban érezte magát, mint bármikor máskor. Boldog, felelőtlen és szabad volt.

Ezen kívül is mindene megvolt, amit csak szeretett volna. Illetve csak majdnem minden.

Ő maga sem vette észre, de fájón vágyott egy szerető társ után. Fájón vágyott a szerelem után.

Aztán derült égből villámcsapás, és ott állt előtte az a személy, kinek szívet ajándékozná és rájött, hogy a szerelem mégsem olyan gyönyörű, mint ahogy azt elképzelte.

Betrayal - Árulás

#Itt a vége, fuss el véle!

Sziasztok!

Nos, elérkeztünk ide is, az első blogom végeztéhez. Remélem, nem öltök meg, és tetszik nektek a vég, én elégedett vagyok vele. Eredetileg sokkal szomorúbbra terveztem, de Lola felbukkant a szereplők között, ezzel lehetetlenné téve számomra azt, amit valójában akartam. És így is nagyon elégedett vagyok vele, szóval őszintén remélem, hogy ti is!

Itt a vége felé, ezt a hatalmas kihagyást legyetek szívesek, nézzétek el nekem, elromlott az amúgy is haldokoló gépem, így képtelen voltam az írásra. Otthon szerencsére – mármint Magyarországon – bütyköltek rajta valamit, ami miatt újra életre kelt, ám így sem javult meg teljesen. Mondhatjuk rá azt, hogy tovább haldoklik.

Deee, most térjünk vissza a blog legeslegelejére, eredeti cím szerint a Dream Come True –ra. Két évvel ezelőtt, 2012 decemberében vágtam neki, mikor is belecsöppentem a blogger világába. Az előtt, soha sem gondoltam volna, hogy évek múlva az írás a szenvedélyemmé válik, és, hogy felnőtt koromban is ezzel szeretnék foglalkozni.

Eredetileg a történet úgy szól, hogy Alexa White és a One Direction turnéja egybekapcsolódik, ahogy Alexa és Harry is egymásba habarodnak. Szerelmesek lettek volna, veszekedtek volna, aztán képbe került volna Nialler, mint harmadik személy, de semmi képen nem szeretett volna bele Alexába, hogy a végét, boldog happy end –el tudjam lezárni. Csak aztán átgondoltam dolgokat. Visszavettem a fejezeteket, és újra kezdtem mindent.

Így jött létre az Intricate – Bonyolult, melyben aztán Alexa Whitenak és a One Directionnek, nincsen közös turnéja. Harry beleszeret Alexába, és idővel Alexa is Harrybe, ám akkor már túl késő. Képbe kerül Niall és a Modest!, Harry pedig már csak azt veszi észre, hogy olyan lányba szeretett bele, aki elérhetetlen számára.

Azt hiszem ez a történet sokkal jobban sikerült, mint az előző, nem csak a fejlődő írástechnikámról legyen szó. A történésekkel, és szereplőkkel egyaránt.

És persze, mindez nem jöhetett volna létre egy kedves barátnőm nélkül, aki néha helyettem is kitalálta, miként fussanak a szálak, rengeteget besegített, fejlécet és designet csinált nekem. Egyszóval bármiben segítségemre állt, bármikor. Beccsu, úrnőm, nem tudom neked elégszer megköszönni!♥ ((nevére kattintva bejön blogger adatlapja, ahol válogathattok meglévő blogjai között;))

És akkor a végére pedig egy kis statisztikát osztanék meg veletek.

Rendszeres olvasók az évek alatt 61 60 ((tegnap, mikor ezt megírtam még 61 -en voltunk, de ez mára már csökkent)) gyűlt össze. Én nagyon nagy számnak tekintem ezt, elégedett vagyok vele, noha azt nem mondom, hogy nem vágyok többre, és többre.

Oldalmegjelenítések száma elérte az ötvenezret, és már túl is haladtuk. Remélem, hogy a blog befejeztével, ez nem apad el, és csak növekszik és növekszik.:)

Legtöbben azt hiszem a Facebook által figyeltetek fel a blogra, hiszen eléggé sok blogos csoportban hirdetem/hirdettem.

Tényleg remélem, hogy tetszett nektek a befejezés. Új blogomat már megtaláljátok, mely most Liames lesz. Úgy tervezem, hogy egy külön posztban hozok róla egy kis ismertetőt. Mindenesetre IDE kattintva, már elérhetitek!:)

Mérhetetlen hálával és köszönettel tartozom nektek, amiért kitartóak voltatok mellettem, erőt és ihletet adtatok kommentjeitekkel, amiért nem hagytatok cserben, és végig olvastátok Alexa és Harry történetét. Nagyon szépen köszönök mindent, és azt hiszem, hiányozni fog a történet!

Az Intricate –t ezennel hivatalosan is bezárom. 

#40. - Alexa az, aki elrontott mindent

Sziasztok!
Elérkeztünk a blog, utolsó fejezetéhez. Ne mondom, hogy nem sajnálom, hogy vége, mert nem így van. Nagyon fog hiányozni Harry, Alexa és Lola, de legfőképpen Harry azt hiszem!☺ Nagyon szépen köszönöm a rengeteg türelmet és kitartásotokat mellettem és a történet mellett, viszont most nem zengenék órákat, hisz - remélhetőleg - mindenki nagyon várja már az utolsó részt! Az este folyamán még felkerül pár mondat, amit nektek szánok, olvassátok majd el azt is!:) És akkor ide is belinkelem új blogomat, melyen egyelőre még nincs más fent, csak a feliratkozó dobozka, de talán a napokban felrakom a sztori ismertetőjét, és remélem, hogy nem sokára olvashatjátok az első részt! A blogot IDE kattintva találjátok meg.(: Nagyon -nagyon remélem, hogy tetszik a befejezés, a Halexa és a Lorry rajongók számára is.:)♥ És akkor utoljára, jó olvasást!(:♥

Patricia P.

Harry Styles

2013. augusztus 18. - 19.

Ezek után valahogy egyáltalán nincs kedvem a srácokhoz, és, hogy őszinte legyek, Lolát csak magamnak akarom. Így hát felvonszolom őt magam után a szobámba és összegubózva lefekszünk az ágyamra. Térdeit felhúzta mellkasához és átölelve őket feküdt, én pedig felé fordulva szorosan hozzábújva fekszek, jobb kezemet derekán nyugtatom, míg a bal kezem ujjai egy bal tincsével játszadoznak. Egyenletes légzése megnyugtat és elálmosodok. Lehunyni a szemeim mégis képtelen vagyok. Nem hagy nyugodni a kérdés. Mi lesz most?

Nehéz elképzelni a jövőt Alexa nélkül. Mert egy ideje csak őt láttam magam előtt, mikor arra gondoltam, hogy mi lesz holnap, holnapután, jövőhéten, jövő hónapban, két év múlva. És most, teljesen úgy érzem, hogy elfelejthetem őt. Örökre.

Noha Niall felesége lesz pár hónap múlva, és az életemből nem fog kitörlődni, valamilyen szinten azért mégis. Szeretném azt hinni, hogy nem fog érdekelni többé. Hogy nem leszek féltékeny, sem szomorú, mikor Alexa gyönyörű menyasszonyi ruhában vonul Niallhöz.

És most már itt van nekem Lola. Nélküle sem tudnám már elképzelni a mindennapjaim. Ez a bolondos, szeretni való lány beférkőzött a bőröm alá. Önkénytelenül is elmosolyodom ahogy az alvó lányra nézek, - merthogy idő közben elaludt -, és eszembe jut édes csókja odalent. Ajakimhoz nyúlok, és megállás nélkül mosolygok. Csókja édes volt és tüzes. Az ember csak arra ébred rá, hogy még többet és többet akar belőle.

És így érzek most én is. Szeretném újra megcsókolni és ajkait enyéimen érezni. Szeretném ha a nyelve találkozna enyémmel, és szeretném szorosan ölelni, magamhoz szorítani. Bolond vagyok, igaz? Nem tudom elképzelni az életem Alexa nélkül, miközben Lola csókjáról álmodozom.

Mélyet sóhajtok és lehunyom a szemeim. Szeretnék ellazulni, és nem gondolni semmire. Kényszerítem magam az alvásra, miközben mutatóujjam körkörösen mozog Lola csupasz derekán, ahol kicsit felhúzódott a pólója. Légzésemet övéhez igazítom, és lassan elnyom az álom.

Másnap a Nap sugarainak kellemes cirógatására ébredek. Karjaim között egy lány fekszik, haja szétterül a mellkasomon és kezemen, fejét rajtam nyugtatja. Lola édesen szuszogva alszik tovább, nem érzékeli még ébredésem. Oldalra pillantok a digitális órára, ami nyolcat mutat. Tegnap óta alszok? Észre sem vettem, hogy ennyire fáradt lennék.

Gondolataim közül hasam hangos korgása szakít ki. És tegnap dél óta bizony nem ettem semmit. Megszeretném lepni Lolát. Készítek kettőnknek reggelit elhatározással, mozdítom meg finoman és rakom a párnára a fejét. Alszik tovább, én pedig egy széles mosollyal kimászok mellőle és előbb a fürdőbe megyek. Átöltözök, megmosakszom, aztán leosonok az emeletről. Megint én vagyok az első éber ember a házban.

Édesre és sósra is fáj a fogam, így hát előpakolom az összes gyümölcsöt, amit csak találok. Közben pirítóst sütök, és vajazok, majd miután megvan belőle elegendő mennyiség, lefedem, hogy ne száradjon meg. Sütéshez van kedvem, így telefonom segítségével hozzá is kezdek egy adag muffin tésztához.

Zenét kapcsolok, és hátsómat riszálva száguldok ide meg oda a konyhában. A süti illata már mennyei, a pirítósak még épek, így amint kivettem a sütőből az édességet, tálalhatom is Lolának a reggelit.

Ám a kis barna hajú ördög, romba dönti minden tervem. Két keze a derekamra fonódik, és teste enyémnek dől. Fejét lapockáimnak támasztja, és fene tudja honnan, de érzem, hogy mosolyog.

- Jó reggelt! - köszöntöm előbb én őt, ő pedig válaszul csak hümmög, és erősebben fúrja a fejét a hátamba. - Na mi az királylány? Jó volt Csipkerózsikát játszani.

- Akkor lett volna kerek a történet, ha a reggelit hozó herceg felébreszt mámorító csókjával - mormogja, mire felkacagok.

- Ó, szóval elrontottam a filmet.

- Honnan veszed, hogy te vagy a reggelit hozó herceg?

- Nos - kuncogok - én pont arra készültem, hogy reggelit viszek neked. És olyan jól nézek ki, mint egy herceg.

- Egy hercegnek nincsenek tetkói.

- Én egy kicsit rosszfiús herceg vagyok.

- Az nem jó.

- Na, gyerünk baby, tudom, hogy rám gondoltál - fordulok meg vigyorogva, így kénytelen elengedni. - Szeretnéd, ha mámorító csókkal ébresztenélek fel, aztán pedig, ízletes reggelivel kínálnálak. Valld be Kicsim, hogy így van - simítom egyik kezem az arcára, ő pedig felnyög.

- Öntelt disznó. Tényleg nekem csinálsz reggelit? - dönti hátra a fejét, szemeit lehunyva tartja és édesen vigyorog.

- Hát, úgy készültem - bámulom meg vigyorogva az arcát.

- Akkor most megyek, visszafekszek az ágyba, és úgy teszek, mintha még aludnék - fordul meg és visszafut az emeltre én meg kuncogva fordulok vissza.

Hamarosan egy tálcával tartok felfelé, amin egy adag pirítós vajazva, gyümölcslé és gyümölcsök vannak. Halkan benyitok a szobába, és tekintetem rögtön Lolára ugrik. Tényleg színleli, hogy alszik. Vagy ki tudja. Lehet, tényleg visszaaludt?

Aztán egy hihetetlen zseniális ötlet jut eszembe, ami miatt szélesen elvigyorodok és kedvem lenne saját magammal kezet fogni. Lerakom a tálcát a fa asztalra, majd Lolához somfordálok. Felé hajolok, és arra számítok, hogy majd megrebben a szeme, esetleg ki is nyitja azokat, és rám vigyorog, de alszik tovább. Így hát lehajolok, lehunyom a szemeim és megcsókolom.

Érzem ahogy kipattannak a szemei, de nem engedem el, akaratosan nyomom számat övé ellen, ő pedig egy idő után felnyúl és átöleli a nyakam, majd lassan visszacsókol.

Az érzések kavalkádja áraszt el. A szívem hevesebben ver, kezeim remegnek, melyeket puha arcára simítok. Alig várom, hogy a hajamba túrjon, szinte már némán könyörgök érte. Mikor tényleg a hajamba túr, önkénytelenül is a szájába harapok. Újra meg újra a hajamba túr, én pedig újra meg újra a szájába harapok, alul, felül, mindenütt, ahol csak tudok. Nyögdécselve húzódik el, én pedig szélesen vigyorgok rá.

- Te állat - szisszen fel, ahogy ujját felduzzadt ajkaira csúsztatja, és azon kapom magam, hogy utánzom őt, és én is így teszek. Ettől elhallgat, és tekintetét enyémbe fúrja. Elmosolyodok és oldalra biccentem a fejem, mire ő is így tesz, amitől kuncognom kell. Nem akarok felállni, de úgy érzem, hogy ez az alkalmas pillanat rá. Feltápászkodok és a sötét színű tálcáért megyek, majd megfordulok és visszaindulok vele. Ölébe helyezem és lemosolygok rá. - Hű - harap az ajkába és agyamat elborítják az emlékek. Az előbb én haraptam azt az ajkat.

- Hm, látom mégsem fáj annyira - nyúlok le az állához, és kiszabadítom alsó ajkát fogai fogságából. Tőle szokatlan módon elpirul, én pedig elvigyorodom. Megint nagyon közel vagyok hozzá. Megint megtudnám csókolni. Úgy döntök húzom picit, így még közelebb hajolok hozzá. Nagy levegőt vesz, és felpillant a szemeimbe, ám én még közelebb hajolok, hogy már egymás szemébe is képtelenek legyünk bámulni. Egy pillanatban, mikor azt hiszi, hogy megcsókolom, felemelem a kezem és ujjammal végig simítok az orrán, majd felegyenesedek, megkerülöm az ágyat és bemászok mellé a helyemre. Mellé, a helyemre.

Csendesen reggelizünk, mikor végre, ő megtöri a csendet.

- Miért csókoltál meg? - kérdezi halkan, nem pillant rám, zavarban van. Ahhoz képest milyen idegesség fog el, nyugodtan válaszolok neki.

- Te szerettél volna mámorító csóktól felébredni, vagy nem? - pillantok rá fél szemre, mire rám kapja a fejét.

Hitetlenül elmosolyodik, majd visszafordul a reggelije felé.

Később már valamennyien lent fogyasztjuk a muffinjainkat, amiket sütöttem, kivéve Niall és Alexa. Egész délelőtt nem látjuk őket, és mikor délután négykor sem hallunk semmit, és még mindig nem találkoztunk velük, Liam felmegy és bekopogtat Niall ajtaján.

- Szerinted alszanak? - suttogja nekem Lola, mire én vállat vonok.

- Fogalmam sincs - súgom vissza, de az az igazság, hogy nem is nagyon érdekel. Pihennek, meleg van, nincs kedvük kimozdulni az ágyból. Érthető.

Liam föl óra múlva tágra nyílt szemekkel tér vissza.

- Mi az? – kérdezi Zayn.

- Niall… Niall sír – ül le bizonytalanul. – És… egyedül van.

Összenézünk, majd kirakom az ölemből Lolát, felállok és a lépcsők felé indulok.

- Harry, szerintem nem neked kéne vele…

- Hát akkor ki másnak? – kérdezek vissza hangosan, majd felszaladok, és kopogás nélkül berontok.

A szobában sötétség honol, Niall körvonalai mégis egyből kirajzolódnak szemeim előtt. Szőke barátom az ágyat nyomja, és folytott hangon veszi a levegőt. Tényleg sír.

- Niall… - szólítom meg, mire rögtön felül.

- Menj ki – mondja rezzenéstelen hanggal. Mégsem sír?

- Mi a baj? Liam azt mondja, hogy szomorú vagy, és sírsz. Hol van…?

- Ki ne mondd! Csak ki ne ejtsd a nevét! Nincs hozzá semmi közöd! – mondja dühösen.

- Niall – szólítom újra, ezúttal meglepődöttség miatt. Most rám haragszik?

- Minden a te hibád! Érted? Minden! – kiáltja zokogva.

- N –nem értem… - dadogok.

- Itt hagyott, a rohadt életbe! Elment.

Lesokkolódok. Alexa elment? Itt hagyta Niallt? Ezek szerint felbontotta a feljegyzésüket?

- Elment Alexa – szólal meg újra.

Ettől féltem.

- Elment, és itt hagyta az eljegyzési gyűrűjét. És azt írta, hogy nem szeretne többet látni. Egyikünket sem – hadarja el zokogva.

Leroskadok a földre. Nem hiszem el. Ez azért van, amiért tegnap végre lezártunk kettőnk között mindent? Ez azért van, mert szeret, és most fáj neki? Fáj neki az egész annyira, hogy soha többet nem akar minket látni?

Vagy, mert, engem és Niallt is szereti. Ez itt a probléma. Tegnap Lola ráébresztette, hogy ezt nem teheti Niallel. Nem lehet a barátnője, menyasszonya, felesége, ha még egy picit is érez valamit irántam. Hát persze, hisz’ a saját fülemmel hallottam, mikor Lola ezt vágta Alexa fejéhez.

„És most már nem csak azért telt be a pohár, mert Harryt átbasztad, hanem azért is, mert szegény Niallt eteted. Az egy dolog, hogy ő azt mondja neked, hogy ami volt, nem érdekli, mert, hogy a múltban történt. De mintha a jelen más lenne, könyörgöm! Belegondoltál egyszer is, Niallnek milyen lehet? Édesem, nem lehetsz ilyen fafejű! Két srácot szeretsz egyszerre.”

És, persze Lolának teljesen igaza van. Én is így gondolom. És talán jobb is, hogy Alexa elment.

Mégis nagyon nagy bűntudatot érzek. És nem bírom így látni Niallt.

2013. augusztus 31.

Fejemre tolom fekete Ray Ban napszemüvegem és mosolyogva integetek Lolának, aki az unokaöccsével épít homokvárat. Barcelonában vagyunk, segítettem Lolának elköltözni a szüleitől, beköltözni az új házába, melyet édesapja és édesanyja vásárolt neki. Egy hete csak pakoltunk és takarítottunk, na meg persze vásároltunk, és ma, mikor az anyukája megkért minket, hogy vigyázzunk a húga kisfiára, nagy örömmel mondtunk igent. Alig vártuk, hogy kiszabaduljunk a négy fal közül és lazítsunk egy kicsit a homokos tengerparton.

- Tök gázul érzem magam, amiért iderángattalak a szabadságod alatt, és eddig meg sem álltunk, csak pakoltunk – mondja Lola bűnbánóan, mikor a kissrácért sétálunk egymás mellett az utcán.

- Ugyan már! A költözés ezzel jár! Örülök, hogy segíthettem. Annak meg még jobban, hogy be is szállhattam a költségeidbe, és hogy, kaptam egy külön szobát – nézek rá vigyorogva, mire ő is elmosolyodik.

- Ez a legkevesebb Harry, ezek után – sóhajt.

- Ugyan már, ne emészd magad emiatt!

- Oké – sóhajt fel. – Itt is vagyunk. A házuk mögött pedig lemegyünk a partra, oké? – vigyorog végre.

- Oké.

Érzem, ahogy a nap égeti a bőröm, majd mikor már nem bírom, felpattanok, és elrohanva Loláék mellet, belegázolok a vízbe.

- Nézd! – hallom még Lolát, ahogy Benjinek szól, mielőtt nagy csobbanással elmerülök a hűs habok között. Arra jövök fel, hogy a kissrác édesen kacarászik, Lola pedig mosolyogva figyeli.

- Menjünk, menjünk! – mutat felém Benji, mire Lola feláll, felállítja a kicsit is, és ráadja az úszógumit. Felkapja az ölébe, mire Benji felvisít és tovább kacarászik, Lola pedig nagy léptekkel elindul felém a kicsivel az ölében. Elvigyorodom és a szemem végigjártatom napbarnított testén, aztán zsupsz, ott vannak a kellemes hőmérsékletű vízben mindketten, mellettem. Benji kis kezeivel a vizet csapkodja, kiáltozik és nevet, Lola pedig a kicsit figyeli kuncogva.

- Hihetetlen édes! És még mindig nagyon hasonlít rád – utalok vigyorogva a visítozásra. Mintha tényleg Lolát hallanám. Rám ölti a nyelvét. Benji abba hagyja a csapkodást és a visítást, szája ’o’ alakot formál, miközben felváltva rám, majd unokanővérére néz, végül leutánozza Lolát és ő is rám ölti a nyelvét.

Felnevetek, és azt kiáltozom Lolának, hogy ugye én megmondtam, megmondtam, hogy a kisfiú nagyon hasonlít rá, Lola pedig maga felé fordítja Benjit és elkezd neki magyarázni, hogy Harry bácsi mennyire gonosz volt velük.

Kis idő múltán visszatérek a szárazföldre a napágyamhoz. Leülök és előveszem a telefonom. Amíg várakozok, hogy betöltsön a twitter iszok hideg vizet a hűtőtáskából, majd kényelmesen hátradőlök, és a híreket kezdem böngészni.

Két hét telt el azóta, hogy Alexa ott hagyta Niallt, de még mindig mindenütt az van, hogy a sztárpár szakított. Utálom magam, amiért ezt tettem a legjobb barátommal. Éppen ezt akartam elkerülni, mikor elutasítottam Alexa közeledését anno. Azt akartam, hogy Niall boldog legyen az általa szeretett nővel, még, ha az Alexa is, és én pedig, elfelejtsem az egészet.

És Niall hiába látta be, hogy én nem tehetek semmiről – ami szerintem nem igaz, és amiről a srácok, valamint Lola győzte meg őt – lelkiismeret furdalásom van. Nem akartam ezt.

És tulajdonképpen Alexa az, aki elrontott mindent. Én mindent megtettem, hogy ne történjen ez a legjobb barátommal, hogy ne törjem össze a szívét, és Alexa minden igyekezetem ellenére egy éjszaka alatt lerombolta ezt. Ő zúzta össze Nialler szívét, ő bontotta fel az eljegyzésüket, és ő hagyta ott őt!

Hiába, ha előtte te ébresztetted rá, hogy ezt kell tennie…

És mégis… valahol örülök, hogy lezártuk mindannyian ezt a bonyolult utat, és nem bánom a szomorkodással töltött egyetlen percet sem. Mert Alexa és az iránta érzett szerelmem megtanított élni, és valóban szeretni.

#39. - Örülök, hogy megtetted helyettem az utolsó lépést

HEYYYYY
OMG, nagyon -nagyon sajnálom, amiért eltűntem! Nem kapcsolt be a gépem, azt hittem teljesen tönkre ment, de aztán most mégis bekapcsolódott, és megírtam az utolsó részt, így itt van az utolsó előtti. Még most sem jó, kikapcsol und nehezen kapcsol be, de amíg tudok írni, addig megvagyok vele elégedve. Nos, remélem tetszik nektek a rész, Beccsu megint rengeteget segített benne.♥ Csaje, neked nem lehet elégszer megköszönni!!!♥ Élvezzétek a nyarat, jövőhéten pedig hozom az utolsó részt az Intricate -ből!:)♥♥ Jó olvasást!(:xx.♥

Patricia P.

Harry Styles

2013. augusztus 18.

A nappaliban a srácok ülnek kiegészülve Niallel és Alexával.

- Sziasztok! – lehelem, és megtámaszkodok az ajtófélfába, nehogy elszédüljek. Lola szorosan mellém áll, és a kezem után nyúl, megfogja, majd megszorítja kicsit.

- Végre – pattan fel vigyorogva Zayn, utána követi Liam, Louis pedig meglöki Zaynt, hogy elől állhasson. Lola még egyet szorít a kezemen, ezúttal erősebben, én pedig összekapom magam és Louisra nézek.

- Srácok, bemutatom nektek Lolát – nézek a lányra, aki idegesen mosolyogva néz vissza a fiúkra, és nekem is önkénytelenül mosolyognom kell. – Lola, ő itt Louis…

- Nagyon örülök Lolita, végre, hogy megismerhetlek – nyújtja a kezét barátságosan.

- Lola a nevem – mondja Lola újból tettetett vigyorgással, és nekem muszáj nevetnem.

- Oké, ne haragudj, Lola – mondja mosolyogva Louis, és miközben arrébb áll, rám pillant és elégedetten bólint.

- Zayn – szólalok meg újra.

- Szia, Lola – mondja mézes –mázos hangon, és kezet fog vele. Látom rajta, hogy nagyon bejön neki, különben amúgy nem is viselkedne így.

- Hello – fog vele is kezet. Zayn is félre áll, és Louis karjába csípve rám meresztgeti a szemét. Alig sikerül visszafognom a hangos nevetésem.

- Szia, Liam vagyok – mutatkozik be neki kedvesen Liam, hozza a szolid formáját, ami miatt kicsit kezd alábbhagyni a gyomorgörcsöm.

- Szia – mosolyog szélesebben Lola is, szinte olvasok a gondolataiban, amint „Végre egy normális!”, mondatot motyog magában. Liam Zayn mellé áll, és nyugtatólag a vállára rakja a kezét, majd visszább nyomja.

- Szia, Lola, nagyon örülök, hogy megismerhetlek! – nyújtja a jobbosát végül utoljára Niall.

- Szia, Niall – köszön vissza Lola magabiztosan, Niall pedig elismerően a fiúk mellé áll.

- Hű, na, végre Harry, hogy elhoztad… - kezdi Zayn és már újra Lola elé lépne, mikor Louis és Liam visszarántják. Maradt még valaki, akivel Lola nem ismerkedett meg. – Na, már, srácok – sziszegi mérgesen Zayn, közben pedig Alexa lépked Niall mellé.

- Szia – mosolyodik el és a kinyújtja a jobb kezét. – Alexa vagyok. Niall barátnője – villantja meg makulátlan fehér fogait.

- Hello. Én pedig Harry barátnője – rázza meg a kezét mosolyogva Lola, nekem pedig egy pillanatra elkerekednek a szemeim, majd mikor Lola visszahúzza, a kezét összekulcsolja az ujjainkat, és újból szorít egyet az övével összefonódó végtagomon.

- Ó, ezek szerint már együtt is vagytok? – kérdezi erőltetett nevetéssel.

- Nem, még mindig csak barátok vagyunk. Miért, talán zavarna, ha együtt lennénk?

Egy szót sem szólok, csak várom, hogy majd valaki kínosan arrébb tereli a témát. Alexa rám néz, én pedig szándékosan Lolára nézek, csak, hogy érezze, hogy nem sikerül mindig elgyengítenie. Francba, igazából sosem szabadna elgyengítenie! De most nem sikerült neki, az biztos.

Niall tekintete vonzza az enyémet, így mikor rápillantok egy fajta „Tartsd nyeregben a csajod” kifejezést küld felém. Legszívesebben elbújnék a kanapésziget mögé, és onnan figyelném az eseményeket, de mielőtt még megfutamodhatnék, Liam megmenti a hátsó felem.

- Na és Lola, hogy viseled a refelektorfényt, amit Harry barátunk mellett kapsz mostanság? – kérdezi barátságosan, miközben visszaindul és leül a kanapéra, én pedig Lola mögé lépek, és a derekára téve a kezeim kezdem befelé tolni, majd lehuppanunk mi is az ülőalkalmatosságra.

- Hát, azt még lenyelem, hogy mindenhol magamat látom vissza, de az már felháborító, amit a rajongóitok művelnek!

- Ó igen, emiatt már rágta is a fülem.

- Persze, mert nem bírsz semmit sem kiírni, ami kicsit lenyugtatná őket!

- Sosem alkalmas időpontban hozod fel, oké? – próbálok védekezni.

- Aha, hát persze. Csak tudod, miközben órákat töltesz a vécén, és játszol, én pedig dörömbölök neked, kiszólhatnál, majd felléphetnél twitterre, vagy nem tudom hova és kiírhatnád, hogy álljanak le! – néz rám összeszűkített szemekkel, persze a srácok már fetrengenek a röhögéstől.

- Hát… jó, ezt most megkaptam.

Lola elégedetten bólint, Alexa pedig felteszi a következő kérdést.

- Hogy ismerkedtetek meg?

- Ó, hát, ha agyrázkódással járó emlékezetkiesésem lenne, se felejteném el – mondja rögtön Lola, a srácok pedig tovább sírnak.

- Ó, valóban? – vonja fel ívelt szemöldökét Alexa, és mintha mosolyában ott bujkálna valami hamisság.

- Harry, a kis fa fejével, nekem jött, de annyira ám, hogy még a bicikliről is ledöntött.

- De te sem figyeltél! Mert ha figyeltél volna, akkor nem döntöttelek volna le a bicikliről! – védekezem rögvest.

- Jaj, drágám, te vagy a férfi, te vagy a hibás! – csap a combomra. – Kész! – zárja le.

- Hőőő, nem mindig a férfiak a hibásak! – emeli fel a kezét Louis.

- Louis, ezt csak azért mondod, mert ugyanolyan fából faragtak.

- Kikérem magamnak! – sipít fel, én pedig nevetni kezdek.

- Jól van, kérd. De attól még ez az igazság – tárja szét a karjait.

Louis és Lola heves vitázásba kezdenek, de nem durvába, ami akár elfajulhatna. Épp úgy veszekednek, mint ahogy mi szoktunk, úgy hogy aggodalomra semmi ok.

Tekintetem többször is Alexára téved, és megállíthatatlanul elnevetem magam arckifejezése láttán. Ha szemmel ölni lehetne, akkor Lola valószínűleg már alulról szagolná az ibolyát. A lány, kiért nap –mint nap megszenvedek, akinek mindenemet odaadtam volna, ha elfogadott volna, féltékeny. De ezekre a dolgokra már csak múlt időben tudok gondolni, ugyanis azok után, ahogy játszadozott velem, nem hiszem, hogy valaha képes lennék ugyanolyan hiba nélkül a lábai elé esni. Szóval visszatérve Alexára, féltékeny, nagyon is. És én pedig leírhatatlanul élvezem.

Olyannyira, hogy közelebb húzódom Lolához, kezemet átvetem a vállán, és átkarolva magamhoz húzom, így a mellkasomnak dől, miközben még édes hangjával folyamatosan csacsog a srácoknak. Nem is értem, hogyan szoronghatott a találkozás előtt.

Lola nem húzódik el, sőt mocorog egy picit, míg végleg kényelmesen ülünk hátra dőlve mindketten. Liam kimegy a konyhába, Niall felszalad valamiért a szobájába, Alexa pedig követi.

- Louis, mutasd már meg azt a cuccot, amit vettél! – fordul Zayn Louis felé.

- Milyen cuccot?

- Tudoood, azt, amit még Olaszban vettél a kocsidba.

- Jaa, az kint van a garázsban.

- Na, ne Louis – forgatja barna szemeit Zayn, és követi Lout kifelé.

- Kicsit halálra rémültem, mikor azt mondtad Alexának, hogy a barátnőm vagy – dörmögöm a fülébe rögtön Lolának, mikor mindenki halló és látó távolságon kívül van.

- Tudom, de… baj? Nagyon, de nagyon nem csípem!

- Tudom babe, és nem, egyáltalán nem baj. Látod, milyen féltékeny? Élvezem, nagyon – vigyorgok le rá.

- Engem pedig felcsesz, hisz’ elvileg már Niall menyasszonya!

- Valahogy nem izgat. Jól esik, hogy szenved. Tudom, hogy nagy disznóságnak hangzik, de ez az igazság. Az, hogy nem én féltékenykedem, amiért Niall ölében ül, vagy, hogy hozzábújik, és a haját piszkálja, felemelő érzés! Tényleg!

- Elhiszem – néz fel rám mosolyogva, és kezét az arcomra csúsztatja, én pedig tenyerébe hajtom a fejem. Lola mögött az ajtóban megpillantom Alexát, és egyszerűen elragad a hév, ajkaimat az ölemben ülő lányéra tapasztom.

Fogalmam sincs, hogy mit gondoltam ekkor, hogy miféle cselekedet vitt rá. Vagy talán mégis. Alexa régóta figyelhetett, és az alkalom, az időpont, az időzítés, annyira tökéletes volt, hogy egyszerűen csak megcsókoltam Lolát.

Lola először meglepettnek tűnik, aztán halkan a számba kuncog és karjait a nyakam köré fonva viszonozza a csókot. Tudom, hogy tudja, hogy nem csak úgy csókoltam meg. Hanem mert, nyomós okom van rá, méghozzá Alexa.

Fütyülést hallok a háttérből, de őszintén, túlságosan lefoglal Lola ajkaink kényeztetése. Egyszerűen nem tudom, hogy eddig, hogyan tűrtőztethettem magam.

- „Nem vagyunk együtt!” – kezd el utánozni Louis, valljuk be, pocsékul, mikor végre elszakadok Lola szájától. Arca felragyog, tekintetem újra duzzadt ajkaira vándorol, és úgy érzem, muszáj megint éreznem a csókját.

- Nem akartam ezzel bemutatkozni. Úgy gondoltam, majd kicsit később elmondjuk. De hát, lebuktattatok – kuncog Lola.

- Ó, na, ne, meséljetek el mindent! – ugrik rögtön elénk Louis. – Komolyan, mióta vagytok együtt?

- Egy hónapja.

- Két hónapja – mondjuk egyszerre Lolával az előre nem lebeszélt, eltérő válaszokat. Alkalmunk sem lett volna, ilyenekről dumálni.

- Egy hónapot nem tudsz észben tartani? – fordul felém tettetett dühösséget színlelve. – Anyám, Harry, mi lesz majd egy év múlva? A fejedbe kell verjem, mikor jöttünk össze??

- Jóó, csak tudod, veled úúgy repül az idő, és olyan jó minden veled töltött perc, teljesen azt hittem már, hogy két hónapja vagyunk együtt – vigyorgok. – Ne haragudj, baby – fúrom fejem a nyakába, így nem látom reakcióját, de szinte tudom, hogy nagy kék szemeit forgatta.

A srácok persze totál kiröhögik a bénaságom, és Isten tudja miért, de elkezdik Lolát perverz beszólásokkal illetni, ami miatt már nekem vörös a fejem.

- Jól van, elég lesz már! – kiáltom, Louis meg összepacsizik Zaynnel, az utolsó pajzán mondat szerzőjével.

Érzem, hogy Alexa szinte már lyukat éget a testembe, annyira néz. Rápillantok, miközben még mindig kaján vigyor játszadozik ajkamon, az előbbi miatt. Nem mosolyog, sőt szinte idegesnek látom. Totálisan letaglózta, hogy úgy tudja, együtt vagyunk Lolával. És ez azt jelenti, hogy hiába próbál a legeldugottabb szíve csücskébe zárni, saját maga, és mindenki elől, nem sikerül neki.

Ekkor sípolni kezdd a laptop, ami a sarokban töltődik.

- Srácok, Paul van itt – bök Zayn a képernyőre. Paul valóban látható a laptop elején, egészen normális arckifejezéssel, ami arra enged következtetni, hogy nem vagyunk bajban. Lola felnéz rám, én lepillantok rá, a számra nyom egy rövid csókot, és mellém ül, ezzel jelezve, hogy utamra enged.

Negyed óra múlva végül, én szakadok el elsőként a képernyőtől azzal az indokkal, hogy mosdóba kell mennem. Pedig ez közel sem igaz, csupán csak roppant kíváncsi vagyok, mit művel Lola és Alexa a konyhában, ugyanis teljes csendességgel töltik be a helyiséget.

- Na, jó mondja!

Ezernyi hang közül felismerném az édes spanyol akcentussal beszélő lányt, aki történetesen Lola. Horkantása egyáltalán nem lep meg; egy tulajdonság – már, ha lehet annak mondani –, amit a nap huszonnégy órájában képes volt bármikor megmutatni.

- Várj, had fogadja be az agyam a tőled hallott információkat. Tehát, jobb, hogyha észnél maradok, és nem töröm össze Harry szívét? Napsugaram, ÉN voltam az, aki összeszedte a srác ROMOKBAN heverő szívét, és ragasztotta össze annyira, amennyire csak tudta. És TE voltál az, aki nem figyelt rá, aki játszott vele, és az érzéseivel. Te voltál és vagy is az a személy, akiért nap, mint nap meghalt egy kicsit belül, mert tudja, hogy semmi esélyed nincs nálad. Hiszem, hogy emiatt már nem kell tartanunk, ugyanis elnyertem a bizalmát, és képes újra egy nőben bízni. Ami már azt jelenti, hogy elfelejtett. Te viszont még mindig táplálsz iránta érzéseket! Miközben Niall menyasszonya vagy. Mondd, nem leszel, rosszul mikor tükörbe nézel? Tudod, mit érzett Harry, mikor közölted vele ezt? Nem, tudod, inkább ne tudd meg, mit érzett. A legrosszabb ellenségemnek sem kívánnám azt a fájdalmat. És bevallom, én is hibás vagyok ebben az egészben. Mert, én küldtem New Yorkba utánad, és én erősködtem, hogy menjen el hozzád. Már kezdett felejteni, mikor megálljt parancsoltam, és eldirigáltam a világ másik felére, hogy hozza rendbe a dolgokat. Hozza rendbe a kapcsolatotokat. De belátom, én is hülye voltam. Nem kellet volna megmondanom neki, mit csináljon. Azt hiszem, helyette gondolkodtam. Azt csináltattam vele, amit én csináltam volna. De a véleményem ezennel megváltozott. Fenekestül. Egy önző picsa vagy, tudod? Igen, én ezt úgy jelentem ki, hogy nem is ismerlek, de amennyit Harry elárult róla, van egy kis elképzelésem. Vagy inkább csak volt? Mint láthatod, az elképzelésem is változott. Nem szép irányba. Azt mondod szegény srácnak, hogy szereted? Akkor, amikor már egy kibaszott eljegyzési gyűrű van az ujjadon? Hogy merészelsz egyáltalán ilyet tenni? És most már nem csak azért telt be a pohár, mert Harryt átbasztad, hanem azért is, mert szegény Niallt eteted. Az egy dolog, hogy ő azt mondja neked, hogy ami volt, nem érdekli, mert, hogy a múltban történt. De mintha a jelen más lenne, könyörgöm! Belegondoltál egyszer is, Niallnek milyen lehet? Édesem, nem lehetsz ilyen fafejű! Két srácot szeretsz egyszerre. És igen, egy önző picsa vagy! És nem fogja senki megváltoztatni a véleményem. Szánalmas, amit csináltál. Két srácot is az ujjad köré tekerni egyszerre… Csak gratulálni tudok, kedves Alexa!

Végszóra lépek be a konyhába, mire mindkét lány rám kapja a fejét. Lola tudja, hogy mindent hallottam. És nem bánja. Mert, neki, ez a véleménye.

És bassza meg, de igaza van! Amit az előbb elmondott Lola, mind –mind igazak! És már napok óta kikívánkozik mindez belőlem. Az, hogy ő megfogalmazta, és el is mondta Alexának, gyakorlatilag megtette helyettem az utolsó lépést. És lezárta a kettőnk közti kapcsolatot.

- Én csak szeretném megköszönni Lola, hogy ezt elmondtad. Alexa, nincs hozzáfűzni valóm. Sajnálom!

A nagy barna szemek, melyekbe egykor még rajongással tekintettem, most megtelnek könnyekkel.

- Jó – bólint. – Igazatok van. Én csak, sajnálok mindent. És millió bocsánat, Harry – nyögi ki rekedtes hangon, majd mellettem elhúzva a csíkot, magunkra hagy a konyhában.

Ez után már fogalmam sincs, mi történik odakint. Lola elém lép, és átölel, szorít magához annyira, amennyire csak bír. A szememből kifordul egy könnycsepp, azután még egy, és már csak nem is azért sírok, mert vége. Mert ezzel végleg lezártam magamban mindent vele kapcsolatban. Sokkal inkább a megkönnyebbülés hulláma fog el. És nem akarom becsapni magam, szóval szomorú is vagyok. Igen, azt hiszem, most szomorúságot is érzek.

- Semmi baj Harry. Nem érdemel meg téged – suttogja Lola a fülembe. – Tudom, hogy rosszul esik. Még akkor is, ha örülsz neki. Vagyis, nem vagyok benne biztos, hogy örülsz ennek. Mármint, hogy megtetted az utolsó lépést.

- Te tetted meg – suttogom.

- És haragszol érte?

- Nem. Dehogy. Mint mondtam, hálás vagyok – búgom fülébe, miközben még mindig ölelkezve állunk a konyhában.

- Hidd el, meg kellett tenned – húzódik el kicsit tőlem, éppen, hogy az arcára tudjak nézni. Megcirógatja az arcom, én pedig pont úgy, mint ahogy az előbb a nappaliban, lehunyom a szemem és tenyerébe hajtom a fejem.

- Tudom – sóhajtom. – És tényleg köszönöm. Csúnyaság ezt mondani, de örülök, hogy megtetted helyettem az utolsó lépést.

FONTOS!

Helló, népség! Queen B. itt van! 

Mint ahogy azt észlelhettétek, kedves írónők, Patricia Payne, mostanában eléggé eltűnt. Ennek oka csupán annyi, hogy a gépe fuccsba ment és kilátástalan ideig nem érkezik rész! Emiatt pedig ne tessék felszívódni, hiszen hetek kérdése, és újból munkába áll, rendben? Mint bétája mondom, hogy az utolsó két rész fantasztikus lesz, szóval csak várnunk kell, amíg a dolgok rendeződnek!

További szép napot nektek! :) xx

38. - Alig várom, hogy nálunk legyél, és találkozz a fiúkkal

Haiiii
Egy picivel előbb itt a kövi rész. Holnap hazautazunk, így gondoltam, már ma felrakom!:) Ééés nem tudom, lesz -e jövőhéten következő rész, mert a gépem egyre rosszabb és nehezen tudok írni. További két rész van hátra a blogból, és hű, ámulok meg bámulok, hogy mindjárt vége.:( És persze nagyon örülök is neki, szeretném már nagyon elkezdeni az új blogom, amiből még csak ötletek vannak, de szépen lassan majd az a történet is összeáll.;) Nagyon szépen köszönöm a pipákat, és a kommenteket(!) az utolsó rész alá, nagyon -nagyon jól esnek!☺♥ Szép Pünkösdöt nektek, ja és ne kérdezzétek a kép hogyan jött, egyszerűen csak cuki, és imádom, és gondoltam berakom, mert miért ne.(: Jó olvasást.xx.♥

Patricia P.

Harry Styles

2013. augusztus 12.

- Harry – szólít újra a nevemen Lola, de én észre sem veszem. Kicsatolja az övét, és mellém csúszik, kezével félresimítja göndör fürtjeim, amik az arcomba hulltak. – Harry, kérlek – beszél hozzám újra, de én rá sem emelem a tekintetem. Az elhaladó tájat figyelem, kezemmel az államat támasztva. – Még mindig jobban éreznéd magad, ha elmondanád mi történt. Azt értem, hogy valami nagyon rossz, hisz tegnap este sírtál. Megkönnyebbülnél, ha elmondanád. Persze, nem akarom erőltetni – mondja halkan. Lehunyom a szemeim, és egész testemben megfeszülök, ha csak visszagondolok a tegnapra. Eljegyezte őt. – Nem megyek Lisahoz, oké? Haza megyek veled – fordul vissza előre.

- Ne! – mondom, aztán megköszörülöm a torkom. – Menj csak el a barátnődhöz. Ne hülyéskedj, nagyon régen láttad.

- De te…

- Velem minden oké. Tényleg.

- Már meg ne haragudj, de semmi nem oké veled. Sírsz, nem eszel, nem iszol, nehezen alszol és képtelen vagy velem kommunikálni. Ne vedd ezt nyávogásnak, és nem is sértődtem meg, egyszerűen csak látom, hogy nem vagy jól és kész!

- Attól még el kell menned.

- Le tudom mondani. Találkozhatok még vele.

- Kérlek. Menj el! És érezd jól magad.

- De ígérd meg nekem, hogy elárulod, mi történt tegnap, ha visszaértem.

- Megígérem – bólintok.

- Most pedig kérek egy mosolyt, mert a nélkül nem megyek...

Vágok egy grimaszt, mire nevetve a karomba csíp.

- Mosolyt kértem! – szól rám, én meg rávicsorgok. – Bolond! – öleli át a fejem, majd puszit nyom az arcomra. – Tudod, hogy most már én mindig itt leszek neked, ugye? – kérdezi, és lenéz rám. Fejemet a mellkasán pihentetem és némán bólintok. – Akkor jó! – szorít magához.

A kocsi megáll, a sofőr pedig hátra szól, hogy megérkeztünk.

- Hívj, ha van valami. Majd én is hívlak.

- Te csak érezd jól magad – mondom halványan mosolyogva, ő pedig utoljára még visszahajol és puszit nyom az arcomra. – A csomagjaim…

- Ne aggódj, mindent beviszek majd.

- Oké, köszi – nyitja ki az ajtót.

- Hányra is kell érted jönnöm?

- Ümm, olyan kilencfelé.

- Rendben.

- Ne búslakodj! – kiáltja, majd becsapja az ajtót, mi pedig pár másodperc múlva megyünk is tovább. Nagyot sóhajtok, és tovább bámulok kifelé az ablakon, míg nem feltűnik az ismerős környezet, és egy picit megnyugszom. A ház előtt – mint mindig –, rajongók várakoznak, és amint begördül a fekete kocsi, visítozni kezdenek. Nagy sóhaj hagyja el az ajkaimat, és feljebb húzom magamon a pulóvert, a fekete Ray Ban napszemüvegemet megigazítom magamon, hogy véletlenül se lássa meg senki a szemeimet, majd kiszállok az autóból, mikor már mindkét oldalról két –két nagydarab biztonsági őr vesz körül. Tudom, hogy a csomagok kivétele most lehetetlen így a ház felé indulunk, miközben nem nézek se jobbra, se balra. Hamar a bejárat mögött tudhatom magam, ami a négy biztonsági őrnek köszönhető. A srácok ordítozva futnak a ház, különböző pontjaiból felém, nem csak érzem, de hallom lábaik dübögését.

- Harry – visítja Zayn és már a karjai között is találom magam. Elmosolyodom és én is átkarolom, megveregetem kicsit a hátát.

- Helló haver – csap a tenyerembe Liam, majd leválasztja rólam Zaynt és ő is átölel.

- Sziasztok – mondom rekedten.

- Hé, Harry – veti a nyakamba magát Niall, én pedig összeszorult szívvel ölelem át. Majd hamar is véget vetek az ölelésnek, és magamra erőltetek egy mosolyt, mintha minden rendben lenne.

- Szia, Louis – köszönök neki utoljára, majd egyszerűen leszarva azt, hogy össze vagyunk veszve szorosan átölelem, közben pedig ügyelek rá, hogy ne csorduljon ki egy könnycseppem se. Érzem, ahogy meglepődik, de habozás nélkül átkarol, én pedig magamhoz szorítom. Aztán eltol magától, az arcomat fürkészi, én pedig erőltetetten elmosolyodok, bár már tudom, hogy tudja, hogy valami nincs rendben, a többieknek erről még nem feltétlenül kell rögtön tudniuk.

És ez a tervem, miszerint titkolom előlük, hogy nincs, valami rendben rögtön romba dől, mikor leveszem a szemüvegemet. Ha pedig nem vettem volna fel, és ők veszik le rólam, rögtön levágják, hogy valami nem oké. Így pedig, még mindig tudom az alvásra fogni.

- Te jó ég, mi történt?

- Nem igazán aludtam, szinte semmit sem. Ennyire rosszul festek?

- Hát eléggé – szólal meg Louis.

- Miért nem aludtál? – kérdezi rögtön Niall.

- Az ágy, borzasztó kényelmetlen volt, hamar indult a repülőgép is.

- E miatt nézel ki úgy, mint egy mosómedve?

- Ez még kedves is volt – mondja Zayn Liamnek, én pedig féloldalas mosolyra húzom a szám és a nappaliba vonulok.

- Igen, valószínűleg.

- Nem lehet, hogy más van a dologban? – vonja fel a szemöldökét Niall, én pedig rögtön felkapom a vizet.

- Mi más lenne Niall? Egész éjszaka nem aludtam, kész!

- Jól van, oké – tartja fel a kezeit védekezésképpen. Liam és Zayn ferde szemekkel néznek rám, Louis pedig már rég tudja, hogy valami nincs rendben.

- És a barátnődet hol hagytad? – kérdezi Lou, hogy elterelje a témát.

- Nem a barátnőm – sóhajtok lehunyt szemmel. – Mármint a barátnőm, de nem vagyunk együtt, vagy ilyesmi.

- Olyan keveset tudunk róla Harry, rejtegeted előlünk?

- Menj fel netre, és láthatsz egy tucat képet – válaszolok ugyanolyan monoton hangon, még mindig csukott szemekkel, majd hallom, ahogy Zayn már fel is oldja a telefonját.

- De ez még mindig csak a kinézete. Azt se tudjuk pontosan, hogyan ismerted meg.

- Jó – ülök fel és kinyitom a szemeim. – Először is, őt ismerni kell, nem tudom leírni nektek, milyen is valójában. Másodjára pedig, már mondtam. Egymásba mentünk először bunkó volt, aztán elsírta magát, én megnyugtattam, elmesélte, miért volt bánatos, végül beszélgetni kezdtünk, és rájöttem, hogy nagyon jó fej. Szakácsnak tanul, bár még nem kóstoltam a főztjét. Spanyolországban él, és szinte a világ minden táján vannak, rokonai és ismerősei.

- Hm, az nem rossz. Szüleivel él?

- Még igen, de tervezi a költözést. Nagyon egyedi személyisége van, ezer százalék, hogy bírni fogjátok.

- És még sosem gondoltál arra, hogy esetleg…? – kérdezi Liam, én pedig megrázom a fejem.

- Nem. Most esett át egy durva szakításon, hosszú idő után, egyértelmű, hogy még csak eszembe se jutott.

- Értem – bólint.

- De, ha azt nem nézzük, hogy most szakított…? – kérdezi Niall, én pedig megmagyrázhatatlan módon ideges leszek.

- Akkor sem gondoltam még erre.

Ezután csend telepszik a szobára, és még mielőtt bealudhatnék, Louis megbökdös, hogy talán a saját ágyamban végre, sokkal kényelmesebb lenne. De akkor már nekem mindegy volt, hogy hol alszom el, olyan kimerült voltam, hogy valószínűleg még egy műanyagszéket is kényelmesnek találtam volna, ágy gyanánt.

2013. augusztus 18.

Az elmúlt napokat a srácokkal töltöttem. Niall még az én hazaérkezésem után két nappal elment Alexához, én pedig már nem is bántam. Lolával is gyakran találkoztam, régi barátai magába szippantották, melyet egyáltalán nem bánok, hisz’ így sem felejtett el. Sőt, hívott, találkoztunk, és majd kicsattant a boldogságtól, aminek én is örültem.

„ – Olyan jó látni, hogy a fiúk miatt, jobb kedved van – mondja mosolyogva, mire felpillantok a kávémból és úgy teszek, mint ő. – És bár borzasztóan zavar, hogy fogalmam sincs, mi történt, nem fogom felhánytorgatni, sem megkérdezni.

- Nem, azt hiszem, el kell, hogy mondjam. Eddig csak Louisnak öntöttem ki a lelkem, de tudnod kell róla neked is.

Kíváncsian pislog rám a bögréje mögül.

- Nem kell, ha nem akarod. Nem akarlak kényszeríteni. Ne érezd úgy, hogy, el kell mondanod.

- Szeretném elmondani Lola.

- Jól van, akkor hallgatlak.”

„ – Szia, szépségem! – súgom a fülébe és szorosan ölelem a derekát.

- Harryyyyy!

Ringatni kezdem, ő pedig kuncogva hátrébb húzódik, hogy láthassuk egymást.

- Mi újság? – kérdezem, ő pedig csak vigyorogva megrázza a fejét.

- Örülök, hogy itt vagy – ölel meg újra.

- Hát tudod nem kéne nélkülöznöd, ha végre hazatolnád a segged, velem. A fiúk már nagyon várnak, és meg akarnak ismerni. De persze, addig maradsz, ameddig csak akarsz. Amúgy is féltelek tőlük, négy kannal, elég nehéz.

- Meg tudom én védeni magamat!

- Jó, tudom – nevetek. – De komolyan, mikor jössz hozzánk?

- Nem tudom Hazz. Szeretnéd, hogy menjek?

- Naná, hogy szeretném, mind nagyon szeretnénk!

- Akkor még eldöntöm – mosolyog.

- Végül is van időnk, tengernyi.”

Ma pedig végre hazahozom és bemutatom a srácoknak őt. Vigyorogva kelek ki az ágyamból, és húzok magamra rögtön alsót, majd a mosdó után fütyörészve nyitok be mindenki szobájába, és indulok le végül a konyába. Első éber ember vagyok a házban, ezért kávét kezdek csinálni, és ezzel egy időben egy jókora adag tojásrántottát is. Amint végzek vele, már mindenkit kicsalogatott az ágyából a kellemes illatok.

- ’Reggelt – köszön Louis.

- Jó reggelt – helyezem le a pult közepére a tányért, majd utána a zöldségeket, amiket felvágtam hozzá. Kiveszem a hűtőből a kancsó narancslevet, majd végül fogom a friss kávét is.

- Hűha – motyogja álmosan Zayn.

- Valaki jó kedvvel ébredt – mosolyog Liam, majd rögtön tölt egy csésze kávét.

- Naná, mert ma jön Lolaaa – veszem még elő gyorsan a tejet és a cukrot. – És meg kell valamit beszélnünk! Szóval mindenki üljön le, és kezdje a pofáját tömni csendben, mert én beszélek! Szóóval ma takarítunk délutánig. Nem kérek ellenkezést! – mondom hangosabban Zayn hőbörgését elnyomva. – Mindenki pofozza ki egy kicsit a szobáját, én pedig idelent rakok rendet. Délután elmegyek Loláért, visszafele beugrunk egy étterembe vacsiért. Mikor itt lesz Lola, ti nem égettek be előtte semmivel, mert életem végéig cikizni fog! Nem tesztek perverz megjegyzéseket, nagyon csinos, de ti akkor is visszafogjátok magatokat! Normálisan viselkedtek, nem büfögtök és fingtok hangosan, amíg itt van, mert felelevenítem homályos emlékeiteket, ő egy LÁNY és nem fiú, aki eltűri az ilyen malac magatartást. És végül, de nem utolsó sorban, ne kezdjetek bele abba a témába se, hogy én és Lola, vagy Lola és én, oké? Mondtam már, hogy most szakított, és csak egyszerűen ezt ne említsétek.

- Jó, persze, de azt nem várhatod el, hogy egyetlenegy ciki sztorit se mondjunk! – szólal fel Liam, mire Louis az asztalra csap az öklével és bólogatni kezd.

- Igazad van, haver! Ezt nem várhatod el tőlünk Styles! – mondja dühösen, én pedig nagy szemekkel hátrahőkölök, míg Zayn egy szalvétába köpve a kajáját kezd röhögni.

- De srácok, ne túl cikiseket, lééééééécci!

- Majd mi azt megbeszéljük, mikor elmész érte.

- De, de… - Liam felemeli a kezét, mire elhallgatok.

- Nincs de.

- Ez nem ér!

Épp ahogy elterveztem, egész délelőtt takarítunk. Én a szobámat már tegnap szépen rendbe tettem, így csak a szennyest kellett a mosókonyhába levinnem, és egy kis helyet csinálni Lola cuccainak, mert elég sokáig tervez maradni. Utána a nappaliban, a konyhában, az étkezőben, még a spájzban is porszívóztam, felmostam, törölgettem, poroltam. Azt hiszem, anya igazán büszke lehet rám. Még alulra a fedett medencéhez, és a jakuzzi –hoz is lenéztem, bár ott mindent karbantartanak.

És mikor súlypontomat lehelyeztem a puha kanapéra, és kényelmesen hátradőltem, csipogott az órám, miszerint indulnom kell.

- Sráácok! – kiáltom fáradtan. – Indulnom kell! Kérlek, ahogy csak megbeszéltük! – ordítom, miközben leakasztom a kocsi kulcsaim.

- Jóó – ordít vissza Louis.

- Majd jövünk!

Leparkolok Lola barátnőjének a háza előtt, majd felveszem a virágcsokrot, melyet idefelé vettem neki. Fogalmam sincs miért, csak annyira megtetszett, nem akartam ott hagyni, és bár tudom, hogy ő nem ilyen típusú lány, mégis örülni fog neki, meghiszem. Tehát a virágcsokrot a hátam mögé rejtve megyek be a kapun, fel a kis lépcsőn és kopogtatok a fehér fa ajtón. Pár másodperc és Lola feltépi, majd visítós hangot kiadva, kacagva ugrik a nyakamba, mint szinte minden találkozásunkkor.

- Szervusz, szépségem! – húzom elő a csokrot a hátam mögül, miután leszáll rólam, mikor észreveszi, hogy nem ölelem át.

- Hű, Hazza, ezt miért kapom? – szagol bele a vörös rózsába, majd liliomba. A többi virágon nem tudok kiigazodni, egyáltalán nem vagyok virágszakértő.

- Csak úgy. Hát nem örülsz neki? – kapom el a derekát és magamhoz húzom.

- De, persze. Nagyon szépek.

- Na, akkor most megölellek – tárom szét a karjaim és a virágcsokrot kihagyva átölelem.

- Hiányoztál – motyogja, miközben egyik lábunkról a másikra lépegetve dülöngélünk.

- Elhiszem baby.

- Öntelt seggfej – húzódik el rögtön, az arcomon pedig elégedett, ámde mocskos vigyor terül el.

- Köszönöm a bókokat Kedvesem – nyomok egy cuppanósat az arcára.

- Elkészültél? Mehetünk?

- Lassíts, lassíts Mr. Nem akarsz bejönni?

- Lolaa, kérlek, menjüüünk! – kezdek nyafogni. – Alig várom, hogy nálunk legyél, és találkozz a fiúkkal.

- Ühüm, én is várom – rendezgeti a virágokat a csokorban.

- Valami baj van? Nem akarsz jönni?

- De, persze, hogy akarok Hazza. Csak éppen… - felvont szemöldökkel várom, hogy folytassa, mire ő megfordítja a szemeit és fújtat egyet. – Csak nem tudom. Ne röhögj ki, de tartok tőlük. Meg a találkozástól. Figyi, te tapasztaltad, milyen bunkó tudok lenni, és ha elszúrom, vagy csak szimplán nem szimpatikusak, akkor sárkánnyá változok. És ezt nem akarom! Érted?

- Ó, bébi, emiatt igazán nem kell aggódnod. Mindegyiküknek kiadtam a parancsot, olyanok lesznek, mint a kisangyalok. Ígérem – fogom meg a bal kezét.

- Jó, hozom a bőröndöm – sóhajt fel és a kezembe nyomja a virágcsokrot. Türelmesen várakozok, miközben a kerti törpéken legeltetem a szemem. – Oké, mehetünk.

- Add a bőröndjeid – nyúlok értük, a másik kezemmel pedig a csokrot nyújtom.

- Maradj már, tudom húzni.

- Legalább az egyiket!

- Jó – adja oda, majd bezárja a lábtörlő alól előhalászott pótkulccsal az ajtót, és elindulunk.

- Nincs itthon a barátnőd?

- Nem, dolgoznia kellett, úgyhogy már elbúcsúztunk, bár szerintem majd még találkozunk.

- Hát, én nem tartalak vissza, tudod – mosolygok rá. Bepakolom hátulra a két bőröndöt, addig ő a csokrot szorongatva beül előre.

Visszafelé, mint ahogy említettem, bemegyünk vacsoráért, majd muszáj megállnunk egy –két rajongóhoz. Viszonylag hamar távozunk az étterem elől, most már tényleg hazafele véve az irányt.

Beparkolok a garázsba, leállítom a motort és Lolára emelem a tekintetem.

- Ne vágj már ilyen képet! Komolyan, minden oké lesz!

- Oké, persze, elhiszem, menjünk! – pattan ki, én pedig követem.

- Megjöttünk! – ordítom el magam jókedvűen és lerúgom a cipőm. – Srácok, toljátok elő a hátsó feleteket, mert vendéget hoztam!

- Ne már! – sziszegi Lola, én pedig csak rákacsintok, megfogom a kezét, és bőröndjeit otthagyva húzom be.

- Sziasztok – köszöntöm vigyorogva a társaságot, ám a vigyorom azonnal lehervad, mikor szembesülök vele, hogy kik csatlakoztak még hozzánk.

#37. - Attól tartok, elkéstél

Heyy! 
Halihó mindenki! Itt is van a harminchetedik rész, amit imádtam írni, szerintem jó lett, és nagyon remélem, hogy nektek is tetszeni fog!☺ Ezen kívül három rész van még hátra a blogból, utána pedig búcsúzom, de nem örökre, mert már tervezgetem az új történetem, ezúttal Liammel a főszerepben!☺ Nem rizsázok tovább, jó olvasást!(:xx.♥

Patricia P.

Harry Styles

Négy és fél hónap elteltével…

2013. augusztus 11.

Lolával a gyönyörű, napos, meleg Los Angelesből New Yorkba tartunk. Első szabadnapom, az egész napot át kéne aludnom egy kényelmes ágyban, és nem utazni. Megint. Újra. Még mindig. De ez a nőszemély, aki borzasztó jó barátommá vált azóta, mióta neki mentem az utcán, nem hagy békén. És valahol legbelül hálás is vagyok neki ezért. Mert rábeszélt, hogy menjek el Alexához New Yorkba. Álljak az ajtajába, kopogtassak, csengessek, dübögjek, vagy akár törjem rá az ajtót, neki tök mindegy, csak mondjam meg, hogy szeretem. És már nem érdekel, hogy mekkora hibát követek el ezzel, vagy akár mással. Mert emberből vagyok, és szabad hibáznom!

Vagyis, leginkább Lola zengi ezt napok, hetek, hónapok óta. Én pedig bólogatok, és erősen koncentrálok, kényszerítem magam, hogy így érezzek, és így cselekedjek, ahogy ő mondja. És őszintén, tényleg hálás vagyok neki ezért. Reménnyel tölt el, kiirtja a negatív gondolataim nagy részét, és akár mikor agyaláson fog, nem hagyja, hogy folytassam. A nem hagyja, pedig azt jelenti, hogy vagy énekel – szegényt, Isten nem áldotta meg olyan jó hanggal, mint engem –, vagy fejre áll, sikítozik, rángat, a hajamat húzza, vagy csak szimplán elkezdünk normálisan beszélgetni. Az utóbbi, igen ritka eset.

Szóval Alexához tartunk mindketten. Illetve én tartok Alexához, ő pedig egy rokonához. Neki mindenütt, de tényleg mindenütt él rokona. Én pedig nem kicsit izgulok. Jól van, oké. Be vagyok tojva. Nagyon sok ideje nem láttam már Alexát, csupán képeket közösségiken. Annyit tudok róla, amennyit Niallből kihúztam nagy nehezen. Még most sem szeret róla beszélni nekem, pedig nem tudja, hogy mennyire megnyugszom, mikor azt hallom, hogy jól van, és vidám. És annak is tényleg, örülök, mikor Niall irulva –pirulva bevallja, hogy egyre jobb a kapcsolata vele, sőt.

És ha Lola tudna a gondolataimban olvasni, már réges –régen fejbe csapott volna, jó erősen.

- Harrryy! Komolyan, nem írnál ki valamit már valahova? Mondjuk twitterre? Kezdenek az agyamra menni! Nekem nem hiszik, hogy nem is vagyunk együtt – pattan mellém Lola a fehér iPhone –jával a kezében.

- Zavar, hogy azt hiszik, hogy egy tökéletesség a pasid? Ejnye!

- Hogyne, meg a nénikédet! Tökéletesség? – vonja fel a szemöldökét. – Inkább csak írj ki valamit, kösz.

- Ezt most azért mondod, mert nem tudsz belém kötni, tehát egy rossz dolgot sem tudsz mondani rólam, vagyis, tényleg tökéletes vagyok – vigyorgok elégedetten, de persze ez csak színjáték, szeretem húzni az agyát.

- Még, hogy nem tudok beléd kötni? Kezdjük például azzal, hogy baromi nagy egód van, és kurva nagy a pofád – mondja mérgesen, és már feláll, hogy minél távolabb kerüljön tőlem, de elkapom a lábát, gyakorlatilag feltekeredek rá, és visszarántom az ölembe. – Engedj el, mert nem én akarok az lenni, aki majd a földbe tiporja a hatalmas nagy önbizalmad! – fújtat idegesen, én pedig nevetni kezdek. Ilyenkor a világon a legédesebb.

- Egyszerűen, imádom, mikor mérges vagy! – kacagok, ő pedig felvisít és püfölni kezdd, ott, ahol ér. Ettől persze még jobban nevetnem kell, pedig nem kicsit fájnak ütései, ám ezt a világon soha be nem vallanám. – Jól van, jó. Elég lesz! – üvöltöm nevetve, mire leáll. A haja szerteszéjjel áll, ő pedig fogja, és a szájával felfúj egy tincset, ami nem repül tovább két másodpercnél. Kezével visszasimítja a szálakat, majd nagy kék szemeivel vizslatni kezdd.

- Mi az? – kérdezi.

- Semmi, mi lenne? – kérdezek vissza.

- Parázol?

- Még jó, hogy!

- Nem kell. Vedd lazán. Vagyis azért annyira ne. De érted.

- Egyáltalán nem tudom lazán venni – mondom komolyan, mire röhögni kezd. – Ezen nincs semmi nevetni való!

- Jó, én saját magamon röhögök – fekszik el a fehér bőrkanapén vihogva, mire én is elvigyorodom.

- Igazad van, elég nevetséges, hogy saját magadon ennyire tudsz röhögni.

- Na, jól van – hagyja abba és hirtelen felül. Lábait kihúzza az ölemből, így törökülésben van. – Minden rendben lesz! Ígérem neked, Harry.

- Oké – suttogom és halvány elmosolyodom, majd bólintok. Igaza van! Minden rendben lesz.

Leszállásunk, és a reptér elhagyása roppant egyszerű művelet volt. Senki sem tudta, hogy idekészülünk, egyedül anyu, Gemms és apa. Ők pedig nem kürtölték széjjel, tehát nem vártak ránk. Niall Londonban tartózkodott a többi sráccal, dalokat írtak az új albumra, noha a legtöbbjük már megvolt. És bár, mi azt hittük, teljesen észrevétlen volt a landolásunk, egy két lesifotós így is kiszúrt, és elég szép fotók készültek rólunk. Tényleg meg kell erősítenem Twitteren, hogy Lolával nem alkotunk egy párt. De ez most a legkevésbé sem izgat. Taxiban ülünk, egy hotel felé tartva, amelyet még együtt választottunk ki LA –ben, és le is foglaltam egy két ágyas szobát interneten. Így mikor csak megérkeztünk a nevemet kellett mondanom, és már kaptuk is a kártyákat, amely nyitja az ajtót, ami mögött a lakosztályunk lapul. Ledobtam a cuccaim a második ágyra – Lola, mint egy dedós ordítva stoppolta le a neki szimpatikusabbat –, és míg ő körbejárt dobtam egy sms –t Gemmának, miszerint megérkeztünk.

- Hm, szép kis lakosztály – tér vissza a szobatársam. – Felőlem mehetünk – áll meg előttem. Zsebembe csúsztatom a telefont, majd hangosan kifújom a levegőt.

- Jól van, menjünk.

Lolát a belvárosban kellett kirakni, egy unokatestvérével beszélt le itt valahol találkozót. Megígértette velem, hogy két csók között, amit majd Alexával fogok váltani, írjam meg neki, hogy minden oké. Ő teljesen biztosra vette a győzelmem, és én próbálok ilyen derűlátó lenni, mint ő, de elég nehezen megy.

A belvárosból majd egy óra, mire eljutok New York egyik gazdag negyedébe, ahol Alexa háza van. A címet még Nialltól csórtam el tudta nélkül, aztán pedig már csak azt vettem észre, hogy egy nagy, fekete, szépen ívelt kapu előtt állok. Alsó ajkamba harapva nyomtam meg a csengőt, és néztem a kis kamerába. A szívem a torkomban dobod, ujjaimat tördelem, tenyerem nedves. Aztán a kapu zúgni kezdd, én pedig észbe kapok és benyomom, majd hamar elém tárul a hatalmas, hosszan elterülő ház. A tető cserepei vörösek, a falak színe tökéletesen passzol az sötét cserepekhez. Széles kövezett út van lerakva, balra garázsajtók vannak, a ház körül zöld növények. Az előkert mesébe illően gyönyörű. Hatalmas, barna színű bejárati ajtó előtt három lépcsőfok van, az ajtó mellet két oldalt egy –egy hosszú, nagy ablak, ami előtt függöny védi a kíváncsi szempárokat. A bambulásból nehezen térek magamhoz, csak akkor, mikor egy fekete ruhás, férfi kérdezi meg ki vagyok, és hogy kihez jöttem. Eddig észre se vettem, hogy itt állt.

- Én khmm – meg kell köszörülnöm a torkom, és csak az után nyögöm ki a választ – Alexát keresem.

- Kérem, itt várjon, amíg értesítem Miss White –ot – azzal jobbra fordulva eltűnik valamerre, én pedig lassan sétálok beljebb. A gyönyörű növényeket kémlelem, a földben éjjeli lámpások vannak beleépítve. Még egy kamerát is kiszúrok elrejtve, de még mielőtt belenézhetnék, megfordulok. Hirtelen egy kutya tör elő a jobb oldalról, a ház mögül, pont onnan, ahova a fekete ruhás ember – feltételezem valamilyen biztonsági őr – is ment. A kutya csaholva fut felém, hosszú fehér szőre van, testén foltokban vörös mutatkozik meg, feje nagy részét is vörös szőr borítja. Nem mondanám nagy testű kutyának, de nem is kicsinek, inkább olyan közepesnek. Megáll a pázsiton, néz rám, mintha azon tűnődne, ismer –e. Aztán hamar rájövök, hogy nem azon gondolkozott, találkoztunk –e már valaha, hanem azon, hogy lerohanjon –e, avagy sem. Ugatva kezdett rohanni felém, én pedig természetesen megijedek és ösztönösen hátrálni kezdek. Majdnem elesek, de idejében sikerül visszanyernem az egyensúlyom, a kutya pedig már ott is van előttem. Pontosabban rajtam. Felugrik rám és barátságosan kezd szaglászni, nyalogatni, amitől nevetnem kell. Életemben nem találkoztam még ilyen állattal. Idegen vagyok számára, de ő ahelyett, hogy vadul, vicsorgó fogakkal ugatna és megfélemlítene, rám ugrik és szaglászni, meg nyalogatni kezd. Észre sem veszem a biztonsági őrt, már csak akkor mikor mellettem áll.

- Candy! – mondogatja, gondolom, a kutyát szólítja így. A Candy névre hallgató kutyus leugrik rólam, a lábam elé ül és a nyelvét oldalra lógatva néz fel rám.

- Helló Candy – guggolok le és mosolyogva megvakarom a füle tövét, amire boldogan ugatva válaszol.

- Ne haragudjon, igazán játékos kutya. Candy – kezdi meg szidni, én pedig csak mosolyogva nézem a kutyát, aki immáron a biztonsági őrnek pitizik. – Miss White várj Önt – fordul újra felém, én pedig bólintok és letörlöm a vigyort az arcomról. Egy pillanatra elfeledkeztem, kinek a kertjében is vagyok, elragadott az a játékosság és jó kedv, ami ebből az aranyos kutyából áradt. Elindulok hát a nagy bejárati ajtó felé, majd veszek egy nagy levegőt és hátranézek, oda ahol az előbb még Candy, és az öltönyös ember állt. Mostanra már visszafelé tartanak a ház mögé, onnan, ahonnan felbukkantak. Visszafordulok, és lenyomnám a csengőt, mikor feltárul a ház ajtaja. Alexa látványa letaglóz, szinte minden mondanivalóm kiszökik az elmémből, csak őt látom, és senki mást. Barna hajalazán, mégis erősen van felkonyolva a feje tetejére, barna bőrét kiemeli afehér atléta, amin egy kiskutya pofija van. Farmer sort és fekete pántos strandpapucs van rajta, a fején egy krémszínű napszemüveg ül. Mindig ledöbbent a gyönyörűsége és persze ez most sem volt másképp.

Az ő arcán is a meglepődöttséget és döbbenet keverékét vélem felfedezni, és mint mindig, semmit nem tudok kinyögni, ezáltal, ő szólal meg hamarabb.

- Harry – ejti ki a nevemet száján, hangja hűvös, és oly’ távolságtartó, hogy belefájdul a szívem. – Nem számítottam rád. Mit keresel itt?

- Hozzád jöttem – nyelek egy nagyot.

- Miért? Én azt hittem, már mindent tisztáztunk. És nem is nagyon kerestél.

- Te sem erőltetted meg magad – csúszik ki ajkaim közül minden előjel nélkül. És azt hiszem, nem bántam meg. Nem csak ő lehet a sértett fél. Hiszem, hogy többet szenvedtem, mint ő.

- És most mégis itt vagy.

- Igen – próbálom keresgélni a szavakat, hogy mit is mondhatnék ezután. – Mert hiányoztál – bököm ki. – És mert szeretlek. És rájöttem, hogy adnunk kell magunknak egy esélyt – lépek közelebb hozzá, nagy barna szemeibe bámulva, amik most tágabbra nyílnak. – Nem szalaszthatlak el, nem engedhetlek el túl könnyen. Elraboltad a szívem, Alexa. És eljöttem, hogy elmondjam, megtarthatod. De csak akkor, ha feltétel nélkül szeretsz.

- Harry…

- Beengedsz? – lépek hozzá még közelebb óvatosan elmosolyodva, ő pedig rendezi vonásait. Nem viszonozza a mosolyom.

- Nem.

Tágra nyílik szemem csodálkozásban, majd végül becsukom a szám is.

- Rendben – bólintok és hátrébb lépdelek. – Beszéljük meg kérlek!

- Ezen nincs mit beszélni Harry. Én… szóval attól tartok elkéstél. Akkor és ott, mikor bevallottam neked mindent visszautasítottál. Soha ennyire nem aláztak még meg. De aztán rájöttem, hogy igazából nem is a szégyen az, ami bánt. Hanem borzasztóan fájt. Nagyon fájt, hogy visszautasítottál. És egy ideig Niallt hibáztattam mindenért. Azért, mert szerintem ő tehet mindenről, ami miatt mi nem jöhettünk össze. Aztán ez elmúlt, rájöttem, hogy Niall nem tehet semmiről. És két hónap alatt teljesen megszoktam, hogy ő itt van nekem. Hogy szeret. Hogy számíthatok rá. És akár hiszed, akár nem borzasztó közel engedtem magamhoz. Megszerettem azt a bolond, festett szőke fejét. Te pedig… Niall említett párszor. Aztán pedig láttalak azzal a lánnyal. Gondoltam, hogy már csak nevetve gondolsz vissza arra, ami köztünk történt pár hónapja. Gondoltam, biztosan elfelejtettél. Hogy az a lány jobb és szebb, mint én, egy perc alatt kiverte a fejedből, ki is az, az Alexa White. Szégyellem magam, mert gyűlöletet éreztem iránta, pedig még csak nem is ismerem. Aztán ráeszméltem, hogy ennek nincs értelme és azt hiszem örülni kezdtem, annak, hogy tovább léptél rajtam. Mert én próbálok így tenni, és szerintem jól haladok. Aztán most, fogalmam sincs, mi van, mert itt vagy.

- Akkor azt hiszem nincs is több m –mondanivalóm – lépdelek le a lépcsőfokokról. – Csak, szeretném, hogy tudd, Lola nem a barátnőm. Nem vagyunk együtt, csak egy nagyon jó barátom. Nem tudom, minek magyarázkodok, úgysem változtat a helyzeten – nevetek fel kínosan, ő pedig csillogó szemekkel nézett rám. Talán a könnyektől csillogott a tekintete, nem tudom. De annyira fájt belül, mint még soha. Szerettem volna még egyszer a karjaim között tartani, hosszan átölelni, nyakába fúrni a fejem, mélyet szippantani illatából.

Szinte megbabonázva figyelem, ahogy lejön ő is a lépcsőn és elém áll.

- Én… nem tudom, jó ötlet –e.

- Micsoda?

- Átölelhetlek? – kérdezi félénken, mire megragadom a derekát és magamhoz rántom, ám elkap a hév és ajkaimat az övéire tapasztom. – Ölelésről volt szó – üt a mellkasomra és eltol magától.

- É –én ne haragudj, nem tudom…

- Harry, eljegyeztek! Niall eljegyzett! – mutatja fel a jobb kezét, amelyen ott virít az ékszer, mely mutatja, hogy ő számomra már tabu. A gyűrűs gyönyörű, de közel sem annyira, mint a viselője. A szívem a gyomrom aljába esik, szinte érzem, amint lefehéredek, és azt kívánom bárcsak ne hallgattam volna Lolára. Mert, ha tőlük tudom meg később, sokkal jobban fáj, mint az, hogy idejöttem, átutaztam érte a fél világot, hogy elmondjam, mennyire szeretem, és mindent sajnálok, és, hogy mégis megpróbálhatnánk együtt. És valahogy megint dühöt érzek, elképesztő haragot, mind Niall, mind Alexa iránt. Úgy érzem magam, mint akit jól átbasztak és az érzéseivel játszadoztak.

- Kezdhetted volna rögtön ezzel is! Akkor nem lovallom bele magam abba, hogy talán még lehet köztünk valami! – köpöm dühösen a szavakat.

- Mit gondolsz, meglátlak, és a nyakadba ugrok azt ordítva a füledbe, hogy Niall eljegyzett. Mondd, ezt kellett volna tennem? – vág vissza sértetten. Na, nem, most biztos nem ő fog megsértődni!

- Egyáltalán mi a fasznak kellett megölelned? Tudod, hogy mély érzéseket táplálok irántad, kit is áltatok, szerelmes vagyok beléd, te pedig közeledsz és minden egyes mozdulásoddal, szavaddal csak fájdalmat okozol nekem! Eléred, hogy még ÉN érezzem rosszul magam, azért amiért akkor és ott, elutasítottalak! Mennyire, de mennyire bántad ezt, hogy fájt és gyűlöltél érte mindenkit! Aztán egy olyan embert kezdesz utálni, akit még csak nem is ismersz, állítom még a nevét sem tudod! Egyszerűen csak utálod, mert látod velem egy képeken, mert az utcán fogtam a kezét, vagy mert egy nyomorult csókot adott az arcomra, vagy csak azért, mert nevetek egy lánnyal, aki nem te vagy, Alexa! Mondd mi ez neked, ha nem féltékenység? Nem fogod fel, hogy éppen ugyanannyira szerelmes vagy én belém, mint én te beléd? És persze, szegény, naiv Niall, megint szinte a kezed alá játszott. Végtelenül szerelmesen megkérte a kezed, te pedig rögtön igent mondtál neki, csak hogy elfojtsd a kurva érzelmeid irántam! És aztán, mikor elégedetten hátradőlsz, miszerint jó munkát végeztél, belerondítok az egészbe. Átrepülöm a fél világot miattad, te pedig két mondattal és egy kibaszott ékszerrel romba döntesz, és újra piciny kis darabokra töröd a szívem! Imádod nézni, ahogy újra és újra összetörsz, igaz?

- Nem, Harry! Kérlek, ne hidd azt, hogy direkt csinálom ezt veled – mondja meg –meg akadozva. – Én… igazad van, teljesen igazad van, szerelmes vagyok beléd. Voltam. Szerelmes voltam beléd, és lehet, hogy egy kicsikét még mindig az vagyok, és ezt a szívem kis részét is próbálom teljesen elfojtani és eldugni saját magam és a külvilág elől. De, én megszerettem Niallt! Komolyan megszerettem. És napokig vívódtam magammal, amíg végül igent nem mondtam. Ha hiszed, ha nem te jártál a fejemben. Az hogy, Niallt nagyon szeretem, és szívesen hozzámennék, de még mindig érzek irántad valamit. Sőt, szerettelek volna megkeresni, el szerettem volna még egyszer mondani, hogy egyáltalán nem vagy közömbös számomra, de aztán jött az a lány... És, visszavonultam.

- Visszavonultál? Mi vagy te, apáca?

- Miután elutasítottál, jobbnak láttam, ha lelépek a színről. A munkába temetkeztem és még Niallre se igazán figyeltem. De ő nem adta fel. Keresett, hívott, üzent, és nem hagyott magamra. Mindig tudtam, mi van velem, és ha én nem is mindig adtam neki egyértelmű válaszokat, akkor is tudtunk a másik létezéséről. Időt adott, türelemmel várt, és egyszer sem sértődött meg. Nem adta fel a szerelmét irántam, és időbe telt, mire ténylegesen sikerült elhinnem, hogy szeret, de amint ez megtörtént, nem taszítottam már többet el magamtól. Elmondtam neki, hogy mit érzek irántad. Elmondtam neki mindent! Azt is, hogy csókolóztunk, hogy mi majdnem megtettük. Azt mondtam neki, hogy amíg nem kerestem, képes lettem volna őt lecserélni érted. De nem érdekelte. Azt mondta, hogy az a múltban volt, nem lehet rajta változtatni. Minden, ami számít, az a jelen.

- De te még mindig érzel irántam valamit – szólok közbe.

- Igen, és ő ezt valahol sejti is. Azt hiszem. De a szeretetével halmoz el, és nem kérte volna meg a kezem, ha nem lenne biztos kettőnkben.

- Márpedig megkérte, hamarabb cselekedett, mint én. És te igent mondtál neki – nézek fel a szemeibe.

- Sajnálom – suttogja, én pedig megfordulok és hosszú léptekkel a kapu felé indulok, hogy minél hamarabb elhagyhassam ezt a helyet.